Tudósok, diplomaták és műgyűjtők - A Siebold család kalandjai Japánban

A múlt héten üzleti úton jártam Bécsben. A kereskedelmi és befektetési lehetőségek tanulmányozása mellett alkalmam nyílt egy kis kulturális kikapcsolódásra is. Az egykori császári palota, a Hofburg épületében található Weltmuseum-ot kerestem fel, ahol éppen egy a Meiji-korabeli Japánt bemutató tárlat látható, a kiállítási tárgyak pedig Heinrich von Siebold (1852-1908), egykori német, de az Osztrák-Magyar Monarchia szolgálatában álló diplomata és műgyűjtő kollekciójából származnak.

A Meiji-kor a japán történelem 1868-tól 1912-ig tartó időszaka, amikor több száz éves elzárkózás után megkezdődött Japán modernizációja. (Erről a korszakról egy korábbi cikkemben már írtam bővebben, itt olvashatjátok: https://sudy.co.hu/mozaikok-a-japan-allam-modernizaciojanak-tortenetebol/) A társadalmi változások következtében az Edo-kor (1603-1868) kultikus és mindennapi használati tárgyai feleslegessé váltak és könnyen külföldi gyűjtők birtokába kerültek. Ezzel egyidejűleg a távoli és ismeretlen Japán rendkívüli kíváncsiságot ébresztett Európában. Az 1868-as párizsi világkiállításon a csodájára jártak a japán festményeknek és porcelánoknak, amelyek inspirációt és új perspektívákat nyitottak az európai alkotók előtt. (A japonizmusról olvassátok el ezt az írásomat: https://sudy.co.hu/egy-kiallitas-kepei-japan-inspiraciok/)

Heinrich von Siebold ebben a nagyon izgalmas, változásokkal teli időszakban került Japánba 1869-ben. A tizenhét éves fiatalember az Osztrák-Magyar Monarchia akkor megnyílt tokiói nagykövetségén töltött be tolmács és fordító szerepet. Nem a semmiből jött ez a megbízatás számára, ugyanis apja, Philipp Franz von Siebold és testvére, Alexander is meghatározó szerepet játszottak az Európa és Japán közti kapcsolatok alakulásában.

Philipp Franz von Siebold a bajorországi Würzburgból származott. A holland hadsereg kötelékében a délkelet-ázsiai holland gyarmatokon hadorvosként szolgált, majd onnan került rezidens orvosként és kutatóként Japánba 1823-ban. Akkoriban külföldiek nem tehették be a lábukat a szigetországba, csak a Nagaszakinál található mesterséges kis szigetre, Dejimára. Ott a japán társadalomtól elkülönítve működött egy holland kereskedelmi kirendeltség. Philipp Franz von Siebold a Japánban töltött évei alatt megismertette a japánokat az európai orvoslással és tudományokkal. Továbbá néprajzi kutatásokat végzett és a japán állat- és növényvilágot tanulmányozta. A japán kurtizánnal, Taki Kusumotoval kötött házassága akár Puccini Pillangókisasszonyának alapja is lehetne. (Ezt a történetet ebben az írásomban dolgoztam fel: https://sudy.co.hu/a-lepke-es-a-gyujto-szerelmi-drama-egzotikus-kornyezetben/). Siebold 1829-ben kénytelen volt elhagyni Japánt, mert azzal vádolták, hogy Oroszország számára kémkedik. Felesége és gyermeke Nagaszakiban maradt.

Európába való visszatérése után Philipp Franz von Siebold a hollandiai Leidenben telepedett le. Japánnal kapcsolatos ismereteit többek közt a Nippon (1832) és a Bibliotheca Japonica (1833-1841) című könyvekben rendszerezte. (Növény- és állattani gyűjteményét a leideni Naturalis Biodiverzitás Központ ma is őrzi.) Siebold II. Vilmos holland király tanácsadója lett a japán kapcsolatokra vonatkozó ügyekben és nemesi rangot szerzett. 1845-ben feleségül vette Helene von Gagern-t, akitől három fia és két lánya született. Az 1850-es évek elején az orosz kormánynak segített kidolgozni a japán kereskedelmi stratégiát. Japán kereskedelmi és diplomáciai nyitását eredményező 1854-es utazása előtt pedig az amerikai tengerésztiszt, Matthew C. Perry is tanácsot kért Sieboldtól.

Harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Philipp Franz von Siebold újra eljusson Japánba. 1859-től két évig Nagaszakiban volt a Holland Kereskedelmi Társaság vezetőjének tanácsadója, majd a japán kormányzat szolgálatába állt Edóban. Azonban a holland hatóságok rosszallták Siebold politikai szerepvállalását és ezért visszahívták Európába, ahol hamarosan elhunyt.

Japán feleségétől született lánya, Ine Kusumoto (1827-1903) lett az első japán női orvos, aki rendkívüli elismerésre tett szert és a császári udvarban is praktizált.

Európai feleségétől született fiai pedig a diplomácia és a tudományok terén vitték tovább apjuk örökségét: Alexander (1846-1911) tizenhárom éves volt, amikor apja magával vitte Japánba. Nagaszakiban gyorsan elsajátította a japán nyelvet és pár év elteltével már a brit konzulnak tolmácsolt Edóban. Ennek a munkának köszönhetően maradt Japánban apja kényszerű hazatérése után is. Jelen volt az 1863-as kagoshimai és az 1864-es shimonoseki ütközeteknél, segítette a Hyogo kikötőjének megnyitásáról szóló tárgyalásokat. 1867-ben Akitake Tokugawát kísérte el a párizsi Világkiállításra. A Mejii restauráció miatt 1869-ben már az Osztrák-Magyar Monarchia tanácsadója volt és I. Ferenc József bárói címet adományozott neki. 1873-ban segítette Japán szereplését a bécsi Világkiállításon. Az elkövetkezendő években a Pénzügyminisztérium tolmácsaként német-japán egyezményekről tárgyalt Berlinben és Japánban, majd megfordult Rómában és Londonban is. Támogatta az angol-japán kereskedelmi és hajózási egyezmény létrejöttét. Munkásságáért 1910-ben a japán Szent Kincs Renddel tüntették ki. Apja japán tárgyakból álló hagyatékának nagy részét a londoni British Museumnak ajándékozta. (Itt írtam erről a kollekcióról is: https://sudy.co.hu/japan-elmenyek-es-kultura-a-kobon-londonban/)

A fiatalabb Siebold-fiú, Heinrich a tokiói osztrák-magyar nagykövetségen betöltött munkája mellett az egyik legkiválóbb német Japán-kutatóvá vált. Nagy érdeklődést mutatott a régiségek iránt és hatalmas néprajzi-, művészeti- és érmegyűjteményre tett szert. Ő alkotta meg a “kōkogaku” kifejezést, amely az “archeológia” szó japán megfelelője. Elismert tanácsadó volt Távol-Keleti ügyekben és magas rangú vezetőknek tolmácsolt. 1893-ban az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot segítette, amikor világ körüli útja során Japánban járt. Heinrich von Siebold 1899-ben egészségügyi okok miatt korai nyugdíjazását kérte és Dél-Tirolban telepedett le.

Japán tárgyakból álló gyűjteményét 1888-ban I. Ferenc József császárnak adományozta és ezért bárói címet kapott elismerésként. Ez a gyűjtemény alkotja a Weltmuseum állandó Japán-kiállításának meghatározó részét, amelyből a Meiji-kori tárlat anyagát válogatták.

Források:

https://www.weltmuseumwien.at/en/exhibitions/japan-in-the-meiji-era/
https://www.museum-fuenf-kontinente.de/ausstellungen/collecting-japan-english/

Borítókép: 

https://www.weltmuseumwien.at