Japánban lényegesen kevesebb a valláshoz kapcsolódó ünnepnap, mint a keresztény világban, s nagy forradalmak, háborúk emlékét sem ünneplik. Emiatt az 1948-ban létrehozott alkotmányban több olyan - számunkra kissé furcsának tűnő - állami ünnepnapot vezettek be, mint akár az Egészség és Sport-, vagy a Hegyek napja. Személyes kedvencem a júliusi Tenger napja (海の日, Umi no Hi), ami eredetileg annak állít emléket, hogy Meidzsi császár 1876-ban először hajóra szállt, ám ilyenkor a Japánt körülölelő óceánért és tengerekért is hálát adnak a szigetország lakói.
Az ilyen típusú ünnepnapok számunkra szokatlanok, de munkaszüneti nappá téve talán nagyobb figyelmet kapnak az ünnep szereplői, a természeti kincsek, a hegyek, a tengerek vagy az élővilág. Talán számunkra is hozhatna pozitív változást, ha például a Madarak és Fák napja állami ünnep, munkaszüneti nap lenne, nem csupán egy apró hír valamelyik médiumban, vagy egy kipipálandó feladat a rajzórákon.
Ezeket a „mesterségesen kreált” ünnepnapokat az alkotmányban eredetileg dátumhoz kötötték, azonban a 2003-ban bevezetett Happi-Mandé Szeido (ハッピーマンデー制度), azaz Boldog Hétfő Rendszer alapján a törvény már nem a dátumot határozza meg, hanem azt, hogy az adott ünnep melyik hónap hányadik hétfőjére esik.
A 2. világháború után bevezetett ünnepnapok mellett van néhány nagyon hosszú múltra visszatekintő ünnep is, ezek egyike a Nagykorúvá válás (vagy felnőttek) napja (Szeidzsin no hi, 成人の日), melynek több, mint 1300 éves hagyománya van, s a Boldog Hétfő Rendszer bevezetése óta január második hétfőjére esik. (Valaha csak a gazdagabb családok ünnepe volt, később vált a köznép körében is népszerű eseménnyé.)
Ezen a napon azokat ünneplik, akik az előző év április 2. napja és az adott év április 1-je között töltik be 20. életévüket, azaz válnak nagykorúvá. (Idén január 11-én a 2020. április 2. és 2021. április 1. között születettek voltak soron.)
Az ünnepeltek ilyenkor hagyományosan ünneplőbe öltöznek, részt vesznek a számukra megrendezett állami ünnepségeken, a családjukkal felkeresik valamelyik szentélyt, hogy imádkozzanak az ifjú felnőtt egészségéért és boldog életéért, s természetesen szinte kihagyhatatlan elem a csoportos fotózkodás is. A lányok többsége hosszú ujjú, úgynevezett furiszode kimonót visel hozzá illő hajkölteménnyel, a fiúk közül is sokan vesznek fel hagyományos viseletet, azaz hakamát, bár egyre többen jelennek meg öltönyben, nyakkendőben.
Nekem is van egy gyönyörű furiszode kimonóm, ami nemrég került ismét a kezembe (erről is jutott eszembe ez a téma), s amit - mivel asszonnyá váltam - igazság szerint már nem is viselhetnék. Ez a kimonó abban különbözik a „mindenki által ismert” változattól, hogy az ujja majdnem a földig ér. Valaha a fiatal lányok hordták, házasságkötés után azonban már csak a megkurtított ujjú kimonó illendő.
A nagykorúság rendszere Japánban 2022-től megváltozik, jogilag a nagykorúvá válás időpontja 20 éves korról 18 éves korra csökken. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 18 évesek már alkoholt ihatnak, cigarettázhatnak vagy szerencsejátékban vehetnek részt. Erre továbbra is csak 20 évesen kapnak felhatalmazást, azonban a 18 évesek már házasodhatnak a szüleik beleegyezése nélkül, saját bankkártyájuk lehet, hitelt vehetnek fel, illetve szavazati jog is megilleti őket. (Magát a szavazati jogot egyébként már 2015-től megadták a 18 éveseknek).
A módosítást a törvényhozók azzal indokolták, hogy szeretnék, ha már a 18 évesek is részt vehetnének a társadalom életében (azaz növelhetnék a szavazópolgárok és banki kliensek számát, ami rohamosan csökken az öregedő társadalom és a csökkenő születésszám miatt).
A kimonó-szalonok nagyon aggódnak, hogy ők lehetnek a változtatás egyik legnagyobb vesztesei. A kimonó viselése a fiatalok között már nem túl népszerű. Sok fiatal lány életében a Nagykorúvá válás ünnepe talán az egyetlen alkalom, amikor kimonót ölt magára. Ezeket vagy valamely családtagtól, vagy kimonó-szalonoktól kölcsönzik, vásárolják. A szépészeti szolgáltatások iránt is megnő ilyenkor a kereslet.
A kimonó-szalonok tartanak attól, hogy az ezentúl nagykorúvá váló 18 évesek, akik pont ebben az időszakban készülnek legintenzívebben az egyetemi felvételi vizsgájukra, kevesebb energiát és persze pénzt fordítanak majd az ünnepi viseletre és a ceremóniára, mint 20 évesen tennék, amikor túl vannak az egyetemi felvételin, életük egyik legnagyobb megmérettetésén.
Maga a ceremónia azért is fontos a 20 éves fiatalok életében, mert ilyenkor általában minden ünnepelt visszatér szülővárosába és a városi eseményeken (valamint az esti mulatságokon) ismét találkozik régi ismerőseivel, barátaival, akiktől az egyetemi élet már kissé eltávolította. Én úgy képzelem magamnak, mintha a szeidzsin-siki, azaz nagykorúsági ceremónia egyfajta érettségi találkozó lenne. Ez változna most hirtelen szalagavatóvá.
A törvényi változtatás a nagykorúságot, mint jogi kategóriát érinti, ugyanakkor azt nem írja elő, hogy a városoknak hány éves korú fiatalok számára kell megrendezniük a saját ünnepségüket. Maguk a városvezetők is megzavarodtak, egyelőre nincsen egységes álláspont. Vannak városok, amelyek már bejelentették, hogy jövőre a 18 éveseket várják az ünnepségre (mi lesz az akkor épp 19 és 20 évesekkel, őket átugorják?), mások kitartanak a 20 évesek meghívása mellett, és találni olyanokat is, akik 18-tól 20-ig mindenkit szeretettel várnak. Kíváncsi vagyok, hogy a konformista Japánban hogyan fogják feloldani ezt az ellentétet…
Az idei eseményekkel kapcsolatban központi szabályozás nem volt. Az emelkedő koronavírusos esetszám miatt sok japán város vezetősége döntött úgy, hogy idén online rendezik meg a hivatalos ünnepségeket, ami sok fiatal lány hónapok óta tartó előkészületeit, álmait tette semmissé. (Bizonyos városok, ahol az eseményt törölték, az előre kibérelt kimonók költségeihez anyagi hozzájárulást ígértek.)
Egyes városokban a ceremóniát megtartották (az esemény előtt még ingyenes covid-tesztet is küldött az ünnepelteknek), csak az esti ünnepségek maradtak el.
Akik nem vehettek részt az évek óta várt központi ünnepségeken, valószínűleg nagyon szomorúak, de a fotózások feltehetőleg nem maradnak el. Az ünnepnapi eseményektől függetlenül is mindig sok fiatal él a kimonó-szalonok által kínált fotózkodási lehetőséggel, amit maedori -nak ( 前撮り) neveznek.
Ha visszagondolok, én magam cseppet sem éltem meg jól a nagykorúvá válásomat, valahogy féltem tőle, és egyetlen fotóm sincs róla. Lehet, hogy egy ilyen kiemelt esemény számomra is megkönnyítette volna a gyerekkor végének elfogadását? Ezt az ünnepnapot napot kicsit irigylem a japánoktól.
