A japán zen egyik központi – és igen populáris - tanítása, hogy az ember a mindennapi dolgokban és cselekvésekben találhatja meg az igazi megvilágosodást. Amikor a minap a blogom témáján gondolkoztam, megakadt a szemem az asztalomon pihenő délutáni kávémon. Ez adta azt az ötletet, hogy legközelebb a japán kávézási szokásokról írjak. Valóban, az igazán jó ötletek mindig körülöttünk vannak, csak sokszor nem vesszük ezeket észre, na de kezdjünk is bele.
Röviden és tömören szólva, a kávé jó. Ezt sokan tudják, akik aktívan dolgoznak vagy tanulnak, tehát valamilyen szellemileg, fizikailag megterhelő tevékenységet végeznek nap-mint-nap. A kávé sokáig a bölcsek céltáblája volt. A kávé hazájában, az Oszmán Birodalomban a hardcore iszlám hívők, úgy gondolták, hogy a kávé eltávolít az igaz hittől, ezért alkalomadtán felgyújtották a kávéházakat, vagy agyonverték a vendégeit (ezt ábrázolja például Pamuk is a Nevem Pirosban). Aztán jött a modern nyugati tudomány, ami azt állította, hogy a kávé káros az egészségre, és koffein fogyasztása szív és érrendszeri panaszokat okozhat. Például ezért volt az, hogy az amúgy nagyon egészségtudatos Harmadik Birodalomban – Hitler vegetáriánus volt – csak az amúgy szintén német fejlesztésű koffeinmentes kávé fogyasztása volt ajánlott, hogy a német fiatalok még véletlenül se mérgezzék magukat. A közelmúlt kutatásai azonban bizonyították, hogy a kávé mértékletes fogyasztása inkább pozitív hatással van az emberi szervezetre: élénkíti az agyműködést, serkentő hatással van a szívre, kitágítja az érfalakat, csökkenti a szív- és tüdőbetegség előfordulásának valószínűségét, ezért napi 3 pohárig fogyasztása inkább jót tesz az egészségnek, mintsem gondot okozna.
A japán konyha híresen egészséges, bár a japánokat nem mondanám – európai értelemben – különösen egészségtudatosnak (nekik ez inkább természetes), így igazából a japánok mindig is szerették, és jelenleg is szeretik a kávét, minden kutatástól és felméréstől függetlenül. A japánok és a kávé kapcsolata régi időkre, egészen az Edo-korra nyúlik vissza.
Japánba a 18. század végén holland közvetítéssel került be az élénkítő nedű, és az első kávéval kapcsolatos feljegyzés 1804-ből származik, egy tudós-író tollából. Az Edo-kor alatt a kávét gyógyszernek tekintették, s úgy gondolták, gyógyítja az ödémát, ami a kávé vitamintartalma miatt valamennyire igaz is volt. Az Edo-i sógunátus zöldséghiányban szenvedő vidékeknek, klánoknak többször is küldött az értékes központi kávékészletekből.
Közben 1853-ban megjelent a Yokohama-i kikötőben Matthew Perry admirális az amerikai kormány képviseletében, és kapuinak megnyitására kényszerítette Japánt, aminek következtében elkezdett rohamosan beáramlani a nyugati – akkoriban felsőbbrendűnek hitt - kultúra Japánba. Ennek következtében terjedt el Japánban is fokozatosan a kávézás szokása. Az első kávézó Tokióban nyílt meg 1888-ban, Kohi-Chaya néven, majd a Taisho-kor (1910-es 20-as évek) végéig rohamos léptékben szétterjedt az egész országban, és gombamód nőttek ki mindenhol a különböző café-k.
A kávézók elterjedésének ellenére, a kávézás, mint szokás maga azért nem vált még mindennapos dologgá, a kávézás inkább egyfajta divatos (sznob) dolog volt, amihez szükség volt arra, hogy elmenjenek egy kávézóba, és ne otthon iszogassanak. Mellesleg közben a kávézó a nemek közötti érintkezés fontos helyszínévé is kinőtte magát, és egyes vendégek kifejezetten a csinos pincérnők miatt jártak ezekre a helyekre.
Azért ehhez tegyük hozzá, hogy az ekkori japánok egyfajta „kettős életet” éltek, a japán és a nyugati kultúra között. Amikor a férfiak elmentek munkába, öltönyt húztak és kalapot csaptak a fejükre, de amint hazaértek egyből átöltöztek kimonóba és japán stílusú otthonukban a tatamin pihentek. Ezért igazából a nyugatias kávézók voltak azok a helyek, ahol fel lehetett egymás előtt vágni a különböző nyugatias divatkellékekkel.
A japán élet fenti „kettőssége” a második világháború után szűnt meg, és szinte egyeduralkodóvá vált a nyugati (amerikai) módi, aminek köszönhetően a kávézás is a mindennapi élet részévé válhatott. Megjelentek az olcsóbb, elérhető termékek, meg természetesen a japánok gazdasági helyzete is rengeteget javult, a Koreai háborút követő időszakban kilőtt a japán GDP. A gyors gazdasági fejlődés időszakában valóban szüksége volt a japánoknak arra, hogy 200%-on pörögjenek, és a különböző energiaitalok hiányában, nem csodálom, hogy elterjedt a kávézás. Manapság a GDP már annyira nem szárnyal, de a japánok ettől függetlenül folyamatosan pörögnek, és megisszák a napi kávé adagjukat.
Na de milyen kávét isznak a japánok? Valójában sokkal gyengébbet, mint mi itt Európában. A japán kávé standard a „drip coffee”, ami annyit tesz, hogy őrölt kávé van egy félig áteresztő tasakban, amibe, ha forróvizet öntünk, alul kicsöpög kávé. Ez egy viszonylag híg kávé, ami talán a mi hosszú kávénkhoz vagy az „americano”-hoz áll közel. A japán szupermarketekben szinte csak ezt a kávét kapni, így amikor kint éltem Japánban én is azt hittem, hogy csak ez a kávé-fajta létezik a világon. Gondolom a japánok is valahogy így lehetnek ezzel. Érdekes, hogy nálunk ez a fajta kávé szinte egyáltalán nem ismert, nem is kapni ilyet sehol.
Ennek a „drip coffee”-nak az egyik válfaja a hideg vízzel leszűrt kávé, az úgynevezett holland kávé (Dutch coffee). Ez ugyanazon az elven működik, mint a sima drip coffee, csak annyi, hogy hosszabb ideig kell áztatni vízben a kávét, hogy kijöjjön a zamata. Ehhez külön csöpögtető berendezés is szükséges. Japánban egyes kávéházakban, ahol árulnak ilyen kávét, láthatunk hatalmas, több méter magas speciális csöpögtetőket. Ezek a berendezések igazán impozáns látványt nyújtanak, bár általában a hideg vízzel leszűrt kávé ára is kicsit impozáns a mezei kávéhoz képest (ezt már el lehet adni különlegességként).
Összességében elmondható, hogy a japánok nem főzik le a kávét, mint mi, hanem inkább csak „átszűrögetik”, „csöpögtetik”. Azonban például eszpresszót szinte minden kávézóban kapni (Illy kávézó is van, ami ugyebár részben magyar), de nem általános, hogy eszpresszót innának, inkább hosszan szürcsölgetnek egy kicsit hígabb kávét. Érdekes tapasztalat volt Japánban, hogy amikor magyarokkal voltam kávézóban, és nekem kellett rendelnem nekik, néha nehéz volt megértetni a japán kiszolgálóval, hogy olyat szeretnék kérni, hogy dupla eszpresszó. Nyilván nem gyakori, hogy ilyet kérjen ott valakit.
Most felmerül sokakban a kérdés, hogy akkor most a japánok azért nem isznak erős kávét, mert nem szeretik a keserű ízt? Ezt egyáltalán nem mondanám. Mi magyarok legtöbben teszünk valamit a kávéba, cukrot, tejet, tejszínt, édesítőszert, főleg sok cukrot, de valamit biztosan. Ezzel szemben a Japánok sokszor nem tesznek semmit a kávéba, még ha tesznek is – mondjuk tejet - , cukrot szinte biztosan nem, nemhogy 1-2 kanállal! Japánban az ilyen „üres” kávét „burakku”-nak (az angol black japán kiejtése) hívják, és az érettség jelének tekintik, ha valaki ilyet iszik. A gyerekek, ha isznak is kávét, tejjel isszák, aki már nem gyerek, hanem „kemény” felnőtt, az keserűn issza. Tehát, ha valaki feketén issza, az Japánban egy „menő csávó” (vagy „menő csajszi”).
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy bár a fogyasztási szokások kissé különböznek Európától, a kávé és a kávézás legalább akkora, vagy még nagyobb biznisz Japánban, mint Európában. Számos gyártó árul különböző fémdobozos kávékat Japán-szerte automatákban, éjjel-nappali boltokban, és Japánban a sok különleges és átlagos kávézókból is „Dunát lehet rekeszteni”. Bár az, hogy a japán kormány próbálja rákényszeríteni a japán cégekre, hogy kevesebbet dolgoztassák az embereiket, meg az hogy az energiaitalokkal is fel kell venni a versenyt, lehet hogy visszaveti a kávé iránti keresletet, de jelenleg az biztos, hogy akárhova is kerüljünk Japánban, a 1 km-es környezetünkben biztos be tudunk valahol szerezni egy pohár fekete nedűt.
A képek forrásai:
1. https://www.newsweekjapan.jp/stories/woman/2019/06/125.php
2. https://zatsugaku-company.com/first-cafe-japan/
3. https://ja.wikipedia.org
4. https://kaldi-online.com/item/4515996918445.html
5. https://kinarino.jp
6. https://kurabeta.jp/black-coffee/
