Nem ritka, hogy egy ismerősöm, barátom tanácsért fordul hozzám élete első japáni utazása előtt.
Lehetne persze infók tömegével felvértezve jó utat kívánni, de egy ideje már az a stratégiám, hogy a legnagyobb valószínűséggel előforduló olyan pár szituációt ismertetem, melyben igenis szokatlan körülmények között, az addig megszokottól merőben eltérően kell(ene) majd viselkedni.
Ide sorolom többek között a különböző papucsok használatát, az étkezési szokásokat, a tömegközlekedésre vonatkozó tudnivalókat, a köszönési módokat, meghajlási formákat, vagy a mai nap témájaként választott japán fürdőzési kultúrát.
Pár szóban ki fogok térni írásom végén a japán otthonokban szokásos fürdési módokra is, de a témát egészében jobban, átfogóbban jellemzi ha az onsenekről írok, így hát ezzel kezdeném.
Az Onsen szó maga meleg vizű forrást jelent japánul, de a fürdőkre általánosan is használatos. Japán szerte több ezer fürdő található, melyek sajátossága, hogy geotermikus hő által fűtött vizeket használnak. Régen az onsenek közfürdők voltak, hiszen a földrengés biztos építkezési technikákból adódóan a cölöpökön álló házakban nem voltak és a mai napig sincsenek vízvezetékek, mára azonban a közfürdő jelleg mellett megjelentek a felfrissülést, elvonulási-, pihenési lehetőséget biztosító fürdőzőhelyek is.
Vannak zárt térben működő onsenek is, de eredetileg a szabad ég alatti fürdési lehetőséget jelentették, melyeket roten-buronak, noten-buronak is neveznek, s a mai napig a legnépszerűbb helyek közé tartoznak, s egyben a belföldi turizmus központi elemei. Mindezek mellett azonban a tradícionális architektúrát, megjelenést, légkört biztosító úgynevezett ryoukan hoteleknek is kötelező kelléke a hagyományos onsen fürdő.
Jogi értelemben is konkrét meghatározása van az onsennek, ugyanis ezzel a névvel csak azokat a fürdőket lehet ellátni, melyeknek forrásvize meghatározott kémiai elemekből meghatározott számút tartalmaz, továbbá az újrafűtést megelőzően legalább 25°C –os hőmérséklettel rendelkezik.
Viszont mielőtt túlzottan lexikális jelleget öltene írásom, áttérnék a praktikumokra, onsen etikettre és tilalmakra.
Sok nemzet turistája számára lehet sokkoló a tény, hogy az onsenek a hagyományos használati módból adódóan a mai napig számos helyen koedukáltak, annak ellenére, hogy ezen fürdőhelyeken a pucérság kötelező. Japán nyugati nyitása óta (Meiji restauráció) egyre nagyobb számban terjednek ugyan el a nemek szeparált fürdőzését biztosító helyek is, de egy onsenbe látogatót ne lepjen meg a közös, ámde diszkrét és kultúrált „pucérkodás” gondolata sem. Az onsenekben használatos kis kéztörlő méretű törölközők tehát sokkal inkább a takargatni kívánt testrészek elkendőzésére szolgálnak, mintsem tényleges kéztörlésre. Ebből adódik a kis törölköző használatára vonatkozó szokás, mely értelmében a vízen kívül tartózkodva magunk elé fogjuk azt, a vízbe mártózáskor azonban vagy a víz partján hagyunk, vagy a fejünk tetejére teszünk. De nem rohanok ennyire előre. Hiszen még nem jutottunk el képzeletben a forrásvízhez.
Az onseneket már az utcán nagy táblák jelzik, melyen vagy az onsen szó képírásjele (湯), vagy a forró víz szóra utaló egyetlen hiragana (szótag) írásjel (ゆ) szerepel.
Betérve az onsenbe érdemes azonnal figyelni, hogy van e nemek szerinti szeparálás. Amennyiben igen, akkor már az előteret követően azonnal más irányokba terelik a hölgyeket és az urakat a 女(hölgy) és男 (úr) írásjelekkel. Ne legyünk azonban szokásaink rabjai, ugyanis számos helyen naponta vagy más ciklikussággal váltogatják az oldalakat, főként azokon a helyeken ahol a két térrész kialakítása, azok fizikai adottságai jelentősen eltérnek egymástól.
Az előteret követően általában egy öltözőbe érünk, ahol a falak mentén elhelyezett polcrendszereken kis kosárkákat találunk, melyekbe belehelyezhetjük levett ruháinkat, a magunkkal hozott tárgyakat és persze ne feledkezzünk meg az ékszerek és egyéb kiegészítőink levételéről sem (bizonyos ásványanyag tartalmú vizek és a fémek-nemesfémek kölcsönhatásának kivédése végett). Miután lemeztelenítettük magunkat, kis törölközőnkkel a kezünkben elindulhatunk a tisztálkodó helységbe. A szóhasználatnak nagy jelentősége van, ugyanis mielőtt bármilyen forrásvízbe bemennénk, előtte kötelezően tisztálkodnia kell mindenkinek. A fürdőző „medencék” elérése előtt tehát egy olyan térben találjuk magunkat, ahol a falak mentén akár tucatszám találunk kis stokedliket, csapokat, fa vödröket, tisztálkodó szereket. (Utóbbiak hiányában nem csak törölközőt szokás magunkkal vinni, hanem egy kis műanyag kosárkában, mini lavorban a tisztálkodó szereinket is.) Miután a parányi kis székre leülve tetőtől talpig megmosakszunk, hajat mosunk, kezdetét veheti a relaxáció egyik legtökéletesebb formája: a fürdőzés.
Társadalmilag nem elfogadott, ha valaki koszosan, vagy kemikáliával szennyezetten (habosan, samponosan stb) megy a forrásvízbe, így ezen a ponton érdemes egy pillanatra megállni és alapos ellenőrzést végezni. Mivel a kézi törölközőt mosakodó kendőként használják a japánok, így a tisztálkodást követően az már tisztátalannak számít. Ez a magyarázata annak, hogy a fürdő további részében legfeljebb csak testrész takarásra használják, de semmiképpen nem teszik bele a forrásvízbe.
Fürdőhelyenként nagyon változó, hogy ezután milyen lehetőségeink vannak. Van ahol csak egy-egy „fürdőmedence” kerül kialakításra, míg máshol akár tucatnyi is rendelkezésünkre áll, akár mind változó hőmérséklettel, ásványanyag tartalommal. Érdemes persze ezen a részen is figyelmesnek lenni. A legtöbb medence mellett fel van tűntetve a vízhőmérséklet és a víz összetétele is, mely néha rendkívül magas koncentrációban tartalmaz egyes ásványi anyagot, rendkívül magas (akár 42 fokos) hőmérséklet mellett, így az ajánlott időket fontos lehet figyelembe venni. No meg jobb ha felkészülten megyünk abba a medencébe is, melybe áram van vezetve, merthogy ilyen is van.
A kültéri „medencék” általában japán ciprusból, márványból vagy gránitból kerülnek kialakításra, míg a beltérieknél nem ritka a cserép, akril, vagy üveg felhasználása sem. A csobogók, kisebb-nagyobb természetes vagy mesterséges kialakítású vízesések pedig már csak tényleg a habot jelentik a képzeletbeli tortán.
Ami a tilalmakat illeti, nem illik zajongani és hagyományosan nem engedélyezett a tetoválás sem. Utóbbinak oka anno a yakuzák (bűnözők) kirekesztése volt ezekről a helyekről. Manapság nem ritka, hogy megkötések mellett mégis igénybe vehetik ezen szolgáltatásokat azok is akik tetoválással rendelkeznek, de döntően az a jellemző, hogy csak ezek leragasztása, eltakarása mellett. Szóval arra sem árt felkészülni a tetoválásoknak hódolnak, hogy esetlegesen emiatt kénytelenek lesznek kihagyni ezt az élményt.
Bár a háztartásokban való fürdés egészen más téma, annyiban mégis kapcsolódik a fentiekhez, hogy a család minden tagja ugyanazt a kád vizet használja az esti megmártózáshoz sorban egymás után (hierarchikus sorrendben), mintha csak az onsen forrásvizét vennék igénybe mindannyian, s hogy a kádban ejtőzés előtt otthon is kötelező a „csutakolás”, hogy a kád víz makulátlan tiszta maradjon még az utolsó fürdőző számára is. Tehát véletlenül se akarjon senki a háziasszony által előre gondosan elkészített majd letakart kád vízbe szappant, kemikáliát bevinni, ne feledkezzünk meg magunk után letakarni a kádat (ne hűljön) és a legfontosabb, nehogy kieressze bárki is a kád vizet, hiszen az az egész család számára jelenti a napi felmelegedés, felfrissülés lehetőségét, melyet nagy vétek lenne csak úgy könnyelműen megsemmisíteni!
Képek forrásai:
http://www.holisticvanity.ca/japanese-onsen-tour-bathingbeauty/
http://www.miejets.org/gb/index.php?title=File:Onsen_Showers.jpg
http://bohemiantraveler.com/2013/03/photos-mineral-baths-of-kurokawa-onsen/
http://www.jtb.co.jp/kokunai_htl/list/A02/07/0707/070702/2566001/photo.html
