Megcáfolhatatlanul közeleg a tél. A nappalok egyre hűvösebbek, a reggelek pedig már-már zordnak mondhatóak. Az autó ülése, a buszok székei reggelente szinte fájdalmasan hidegek, a fűtésszezon pedig éppen csak elkezdődött, így nem csoda, hogy ebben az időben gyakran kívánna az ember egy kis melegséget.
Jól esik persze ebéd indításaként jó magyar szokás szerint egy hatalmas tál forró leves, de a hatása sajnos sok esetben messze nem tart addig, amíg az jól esne. Többé-kevésbé ilyen időben kerül elő mindenkinél az egyre vastagabb sál, sapka, kesztyű, pulóver, mellény, aztán persze a vastag zokni és a bundás cipő is. A fenti módszerek alkalmazása univerzális. Léteznek azonban trükkös, okos megoldások a világ számos kontinensén, országában, melyek növelhetik komfortérzetünket, megkönnyítik életünket a hideg hónapokban.
Nem új keletű már a melegítő párnácskák / tasakok használata itthon sem, de Japánban ez nem csak eszköz, hanem fogalom is egyben: Hokkairo. Lehet elektromos és elemes is, fémlapka megtörésére kristályosodó, egyszer vagy többször használatos, mégis a mai napig a legelterjedtebb a kémiai reakció révén meleget adó típus, mely cellulózt, vasat, vizet, aktív szenet, vermikulitot és katalizátorként sót tartalmaz. A vas exoterm oxidációja révén keletkezik a hő, mely 1-től akár 10 órán át is képes meleget biztosítani használója számára.
Létezik cipőbe tehető, zoknira ragaszható, mellényzseb, vagy épp farzseb kompatibilis verzió is. Van amit csak ki kell venni a csomagolásból és betenni a ruha zsebébe, vagy a speciális alsóneműn erre a célra kialakított zsebbe, míg más verziók esetében a hátoldalról kell lehúzni egy papír réteget, majd felragasztani a tasakot a melegítendő területet fedő ruházatra (atléta trikóra a háton, lapocka tájékon stb). (Hölgyek számára kimondottan nagy segítség lehet a menstruáció ideje alatt jelentkező hasi, deréktáji fájdalmak enyhítésében.)
Tapasztalataim szerint szinte minden japán háztartásnak kötelező tartozéka egy kartondoboznyi mennyiség az egyszer használatos verzióból, mely mennyiség első hallásra talán soknak tűnhet, de ha jobban belegondolok, egyáltalán nem az. Emlékszem még azokra a napokra, mikor tájfunok közepette, szakadó esőben, vagy akár szállingózó hóesésben tekertem japán középiskolámba térdzokniban, rakott szoknyában, matróz felsőben. Hiába kerekedtem felül az időjárás viszontagságain, remélve, hogy majd az iskola épületében eltöltött hosszú órák alatt felmelegszek, ott ugyanis nem volt központi fűtés és kiegészítő fűtés sem. Nem értettem eleinte, hogy osztálytársaim hogyan bírják mindezt, aztán rájöttem a megfejtésre: Hokkairo. Hokkairo a zsebbe, zoknira és cipőbe, egyet a hátra, egy másikat a derékra és persze továbbiakat minden létező helyre.
Jogos persze a kérdés, hogy mi van a környezetvédelemmel?! S válaszolhatnék hosszan, írhatnék az újrahasználható típusokról és további eszközökről, technológiákról, melyet a hideg ellen használnak a japán emberek, most mégsem teszem ezt. Álljon itt ez a pár sor a maga egyszerűségében és rövidségével, csupán egy tény közléseként, hogy lám-lám ilyen is van a nagyvilágban.
