Mivel cégünk japáni exportjának tekintélyes hányadát magyar húsok adják, természetesen figyeljük a húsok japán piaci forgalmát. Japán összességében a világ egyik legnagyobb élelmiszer-importőre (a 125 milliós, magas vásárlóerővel rendelkező lakosság élelmiszer-szükségletének alig harmadát állítja elő Japán, a többit importból kell fedezni), de ugyanez igaz a húsok, hústermékek piacára is. Magunk is ritkán gondolunk azonban arra: nem mindig volt így.

Természetesen a japánok is – mint gyakorlatilag minden más nép – vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot élő ősöktől származik. Az ősi japán vallás, a sintó sem fogalmazott meg tilalmat a húsfogyasztással kapcsolatban. A korai japán krónika, a Nihon Soki, vagy a Manjósú című 8. századi versgyűjtemény is beszámol császári vadászatokról, a vadhús fogyasztásáról, de például sertés-tenyésztésről is. A buddhizmus átvételével, a lélekvándorlás gondolatának elterjedésével azonban egyre nehezebben volt elfogadható a potenciálisan egy-egy emberi lélek újjászületése hordozójának számító állatok megölése. Az első tilalom, Tenmu császár 675 áprilisában kiadott rendelete még csak áprilistól szeptemberig tiltotta meg az állati (marha, ló, kutya, majom, csirke) hús fogyasztását. A tilalom nem járt teljes sikerrel, amire utal, hogy a vétkezőknek némi vezeklés után megbocsátottak, s a vezeklés mértékét a “bűn” arányában pontosan szabályozták. A szezonális tilalom azonban fokozatosan az egész évre hatályossá vált.

A Tokugavák közül az 5. sógun, 1687-ben újra érvényesítette, sőt tovább szigorította a régi tilalmakat. S hosszú időn keresztül csak a vadhús fogyasztása mentesült ez alól. S bár a több, mint két évszázadon át a világtól elzárkózó Japán a 19. század közepén megnyitotta kikötőit az amerikaiak, majd az európai hatalmak előtt, s a gyors modernizáció útjára lépett, az utánozandó nyugati szokások közül a húsfogyasztás ütközött talán leginkább a mélyen beivódott japán gondolkodásba. Így aztán ugyan Meidzsi császár a modernizáció jegyében 1872-ben publikusan húst fogyasztott, hogy ezzel bátorítsa a japánokat az egészséget szolgáló (s nem mellesleg az amúgy elég csenevész japán katonák fizikumát is erősítő) húsfogyasztásra, a szokás nehezen vert gyökeret. Egy újabb történelmi fordulat, a második világháborús vereség és az amerikai megszállás sokat lendített ugyan a húsfogyasztáson, de még 1980-ban is csak 5,1 kg marhahúst fogyasztott egy átlag japán egy évben. Ez természetesen azt is jelentette, hogy számos japán egész éven át egyáltalán nem fogyasztott marhahúst. S alig-alig került az asztalra más hús sem, kivéve természetesen a halakat, amelyek egészen a közelmúltig a japán élelmiszer-fogyasztáson belül a fehérje fő forrását jelentették. (2010-ben haladta meg először a különböző melegvérű állatok húsának fogyasztása a halakét!)

Ma már sertéshúsból fogyasztanak a japánok a legtöbbet: 1960 óta 833%-kal növekedett az egy főre jutó átlagfogyasztás. S bár a japán kormány a belföldi sertéstenyésztők pozícióit vámjellegű akadályokkal igyekszik korlátozni, a japán import így is a világ sertéshús-kereskedelmének 20%-át adja, 1,3 millió tonna sertéshúst importál a szigetország. S örömmel állapíthatjuk meg, hogy a sertéshús importban egyre jelentősebb szerep jut a magyar termékeknek, s Japán ma a magyar sertéshús legnagyobb exportpiaca. Sajnos a feldolgozott termékeink nem igazán találkoznak a japán ízléssel, igényekkel, exportunk egyelőre marginális ezekből a termékekből.

A feldolgozatlan sertéshúshoz hasonlóan markáns szerepe van a japán fogyasztásban a magyar kacsahúsnak, valamint a legújabb keletű divatnak számító libamájnak, kacsamájnak.

Az évekig domináns brazil broiler-csirke exportot egy súlyos élelmiszer-biztonsági botrány alapjaiban rendítette meg, ami jó alkalmat jelent a magyar csirkék visszatérésére a japán piacra. (A múlt század 70-es-80-as éveiben a magyar csirkének jó pozíciói voltak, de később az árverseny, meg az ún. bébi-csirke hazai feldolgozásának megszűnése miatt, kiszorultunk a japán piacról.)

Büszkék vagyunk arra, hogy a japán nyúlhús fogyasztás 14-16%-át a cégünk közreműködésével a japán piacra jutó nyúlhús adja, de azért tisztában kell lennie az olvasónak azzal, hogy Japánban a nyúlhús fogyasztása olyasmi, mintha nálunk próbálná a kutyahús fogyasztásának koreai szokását elterjeszteni… Csak magasabb kategóriájú francia éttermek, ahol nyúlgerincet vagy nyúlcombot kínálnak a különlegességeket kereső vendégnek. Lényegében ugyanilyen kategóriába tartozik a bárányhús is.

Nincsen idegenkedés a libákat illetően. A libamáj fogyasztás – leszámítva a 2016-17-es szezont, amikor gyakorlatilag minden forrás ország tilalmi listára került a madárinfluenza járvány miatt – folyamatosan nő, s hazánké a legnagyobb részesedés ebből a piacból. Ugyanakkor a libahús jó ízéről mindeddig nem sikerült meggyőznünk a japánokat: a fogyasztás erősen közelít a nullához. Mi ezt a jövő egyik izgalmas kihívásának tekintjük.

 

Képek forrásai: japantimes.co.jp, http://blog.nirvanadhamma.com, https://dailynewshungary.com