November közepén Oszakában voltam 5 éves lányommal. Az utazás előtt sok mindent terveztem a lányom számára, hogy élvezze a japán utat. Hosszan gondolkoztam arról, hogy hová érdemes elmennünk. Például elvinni őt a legközelebbi oviba pár napra, vagy aludni egyet a Koya san (hegy) tetején a millió csillag alatt, esetleg ellátogatni a Hirakata parkba, ahol számos játék van, és így tovább. Sajnos hamar kiderült, hogy a legközelebbi ovit bezárták (pedig idén februárban még működött), a Koya san csúcsára pedig elég nehéz feljutni autó nélkül. Ez az írásom arról szól, hogy milyen volt az oszakai út 5 éves kislányommal. A pár napos tartózkodásunk kellemes és izgalmas élményekben volt gazdag.
Arra jutottam, hogy 5 éves kislánynak az USJ (az Universal Studio Japan) még korai. Mindenképpen elviszem a Kids Plaza Osakába, ahol idén februárban is voltunk és eléggé élvezte. Ezzel együtt arra gondoltam, hogy legyen kulturális program is, pl. elmegyünk egy templomba. Sajnos mindennap nagyon korán el kellett indulnunk, mert délután szundikálni is kellene neki…
Első nap (érkezésünk napja): Persze későn keltünk. Ezért az uszoda maradt lehetőségként. Lazítsuk el magunkat egy kicsit. Az uszodát a Mizuno csoport üzemelteti, és van benne felnőtt és gyerek medence, sőt jacuzzi is. Kérdésem: Vajon miért éppen a japán uszodákban nem engedik meg azt, hogy papucsban legyünk?
Második nap: Unalmas program. Ügyintézés a városházán, majd a városház közeli játszótér felkeresése, és egy 31 Ice cream nevű fagyi lánc látogatása.
Harmadik nap: Sanjusangen-do Kyotoban, amely az egyik kedvenc helyem Kyoto-ban. 1155-ben épült. Itt az indiai buddhizmus erős hatását lehet érezni. Például ezer darab ezerkarú Kannon (千手観音像）és állami kincsként elismert szobrok, köztük szél isten és villám isten (風神雷神像）állnak a templomban.
Aznap, amikor ott voltunk, éppen az egyik legnagyobb esemény, az お火焚き(Ohitaki) zajlott. Ennek a célja az, hogy elégessék a régi Omamorit (egy hordozható tasak) és Ofudát (a papír) ami megvédi a viselőjét valamilyen bajtól. Eleinte a lányom örült az ezer szobornak, majd megunta őket, és teljesen elfáradt.
Negyedik nap: A gyerekmentes nap. Ebéd és beszélgetés volt gimnáziumi barátnőimmel Kyoto-ban.
Ötödik nap: Yamadaike park. Az egyik barátnőm ajánlotta, hogy vigyem a lányomat ide. Sajnos a lakóhelyünk közelében található játszótér úgy maradt, mint 38 évvel ezelőtt. Elavult játékok vannak csak, hiszen kevés gyerek születik és ők sem igazán szoktak játszani a játszótéren.
Az oszakai tartózkodás időm alatt nem láttam gyerekeket, vajon ők hol vannak és mit csinálnak?
Ezután Tokióba indultam át munka miatt. A szüleim vigyáztak a lányomra néhány napig. Reméltem, hogy nem fog csörögni a telefon SOS helyzet miatt.
Visszajöttünk Oszakába, újra együtt a család.
Tizedik nap: Kids Plaza Osaka. Ez egy csodálatos hely, szerintem a felnőttek is tudnák élvezni órákon keresztül. Itt aztán található minden a játszótértől kezdve a természettudományi kiállításig. Nagyon érdekes, ahogyan a világ kultúráit bemutatják, sőt a japán társadalomról is lehet tanulni.
Rengetegen járnak ide külföldről is. Itt el lehet felejteni, hogy megy az idő.
Tizenegyedik nap: Újra Yamadaike park. Itt nemcsak játszótér, hanem különböző évszakok növényei és virágai láthatók. Amikor mi ott voltunk, piros és narancssárgás Momiji fasorokat láttuk. De azt is láttuk, ahogyan a kék és a rózsaszínű hajú cosplay-esek fotózkodnak, a szép tavat háttérül véve.
És itt csoda történt végre. A lányom a jungle gymben (mászókán) játszott, és elkezdett beszélgetni egy hasonló korú gyerekkel. Csak távolról figyeltem őket. Na, vajon mit beszélgetnek és milyen nyelven? Remélem, hogy japánul beszélgetnek. Alig bírok a kíváncsiságommal, aztán elkezdtek futkosni, bújócskázni. Nagy öröm volt ezt látnom, és a kislányom még meg is jegyezte a lány nevét, hogy Sakura chan. Köszönöm, köszönjük Sakura chan, hogy játszottál vele!
Így teltek a napok Oszakában, a szüleim sok finomsággal etették kislányomat, pl. Butamannal (hússal töltött gőzgombóc), Onigirivel (rizsgombóc), sok husival. Kérdeztem a lányomat hazafelé a gépen, hogy élvezte-e a japán utat. Mondta, hogy, igen, élvezte, finom volt a kaja is. Na, akkor van-e kedve kint lakni Oszakában? Azt mondta nekem, hogy nem. Miért? – kérdeztem és azt válaszolta, hogy azért mert túl zsúfolt ez az ország.
Jaj, igen, sajnos nagyon zsúfolt Oszaka, volt olyan pillanat, hogy majdnem elveszítettem a lányomat a vonaton a csúcsforgalomban. Az egyik nap hazafelé történt, végig állnia kellett a vonaton, pedig egy 2 gyerekes család ült mellettünk, és látták, hogy a lányom valamit nyafog számukra érthetetlen nyelven. Se apa se anya nem állt fel, nem adta át a helyet, inkább a mobilon kezdtek játszani. Persze mindenki másképpen gondolkozik, pl. én átadtam volna a helyemet, ha egy fáradtnak tűnő gyereket látnék, de mondom, mindenki más. Ezért is érdekes dolog egy teljesen más kultúrába becsöppenni.
A képek forrásai:
kyoto-rakuraku.net
kansai-odekake.com
museum-cafe.com
