Japán egy észak-déli irányban igen „hosszú”, keskeny ország, így régiótól függően igen különböző éghajlati hatások érvényesülnek. A legészakibb szigeten, Hokkaidón (kb. Magyarországgal egy szélességi fokon helyezkedik el) hűvös, kifejezetten hideg éghajlat, míg az olyan déli szigeteken, mint a Kyushu-sziget inkább a szubtrópusi klíma dominál. Ebből következne, hogy a japán emberek életmódjának, lakhatási körülményeinek Japánon belül is elég eltérőnek kéne lennie, azonban ez nem teljesen igaz. Érdekes paradoxon, hogy – sok más dologhoz hasonlóan – ezen a téren is nagyjából minden azonos módon működik egész Japánban. Jelenlegi cikkemben különösen a japán téli hideggel való megküzdésre fókuszálok.
Az éghajlati adatokat tekintve Japán nem sorolható kifejezetten a hideg országok közé, Japán nagy részén – Hokkaidót és az északi részeket, hegyeket leszámítva – az ember által lakott területeken télen is 5-10 fok körül van a hőmérséklet, fagyni, havazni nem igazán szokott. Azonban mégis én a 1,5 éves oszakai és 1,5 éves kiotói tartózkodásom során jelentősen hidegebbnek éreztem a japán telet a magyarnál, de úgy vettem észre ezzel nem vagyok egyedül, még Szibériából származó ismerőseim is panaszkodtak a hidegre.
Ez, hogy a japán telet hidegebbnek érzi az ember, onnan eredhet, hogy Japán nagy részén nem bevett szokás a lakásokat „rendesen”, központilag fűteni, szigetelni meg még kevésbé az. A fűtés szerepét legtöbb esetben a légkondicionáló berendezés látja el, amely kétfunkciós, hideg és meleg levegőt is képes produkálni.
Az elv egyszerű, a légkondi meleg levegőt fúj ki magából, ezzel felmelegíti a szobát. Első hallásra ez jónak tűnik, mivel az Európában használt fűtőtestek is ugyanúgy a levegőt melegítik fel közvetetten. Elviekben lehetne jó is a légkondis megoldás, azonban mégis, ami az egészet egy „hajszárítóhoz” teszi hasonlatossá az az, hogy a nyílászárókon minimális szigetelés található, így szinte akadálytalanul cserélődik a külső és a belső levegő. (Arról nem is beszélve, hogy Japánban szeretik a nagyméretű ablakokat, tolóajtókat.) Ameddig működik a berendezés, és fújja a kellemes meleg levegőt, nincs gond, jó idő van, de ha már megunja az ember, hogy folyamatosan egy tájfun tombol a szobájában (az ember arca folyamatosan széllökéseknek van kitéve, és az egész légtérben erőteljes zúgás is hallható), az ember kiszáradt szemekkel lekapcsolja a készüléket. Ekkor azonban azzal kell szembenéznie, hogy a szoba hőfoka pár perc múlva visszaáll a légkondizás előtti állapotra, azaz csupán pár fokkal van melegebb bent, mint kint.
Ilyenkor van szükség egy B tervre, amelyre egy opció lehet a japán fűtött asztal, a kotatsu, amiről kollégám már korábban írt egy blogbejegyzést (itt olvashatjátok). Ez egy asztal, ami alulról fűtve van, és le van takarva egy takaróval, amely alá bebújva kellemes melegben lehet részünk. Nagyon ötletes szerkezet, az egyetlen probléma vele, hogy felfűtött állapotban olyan meleg tud lenni, hogy hamar elnyomja az embert az álom, vagy csak képtelen lesz kiszabadulni belőle, mert a „külvilágban” mindenhol nagyon hideg van. Így volt ez velem is, télen az egyetemről hazaérve a szobámban az első utam a kotatsu alá vezetett, melynek eredményeként gyakran elnyomott az álom 1-2 órára, és ilyenkor a felkeléskor is csak az instant kávé segített. Ez maga nem rossz dolog, de a tevékenyen felhasználható időt sajnos csökkenti.
Másfél éven át tartó kísérletezés után megtaláltam a legjobb megoldást, az A és a B terv kombinációját, azaz azt, hogy miközben a kotatsu-ban fekszek folyamatosan járatom a légkondicionálót. Természetesen ez hatalmas energiafelhasználással jár, ezért folyamatosan zaklatott a belső bűntudat, hogy „ne szennyezd a környezetet, ne pazarolj!”, és a kapitalizmus istenségének (van ilyen?) tanácsa, hogy „csökkentsd a kiadást, maximalizáld a profitot”. Ennek az eredménye sokszor az volt, hogy inkább „C tervként” kabátban és sapkában ültem otthon és meleg teát iszogattam tanulás / munka / filmnézés közben, de sajnos ez is csak válságkezelésre volt alkalmas: miután a tea elfogyott ugyanúgy fáztam.
Ne értsen félre a kedves olvasó, nem én voltam különösen szerencsétlen, igaz kezdetben egy elég „lerobbant” helyen éltem Japán egy hidegnek számító részén (Kiotó), de a japán állam ösztöndíjának köszönhetően (burkolt reklám) pénzügyileg elég jól álltam. De nem csak az én akkori lakásommal volt gond, később egy új építésű lakásba költözve tapasztaltam, hogy ott sem sokkal jobb a helyzet. Igazából a japán emberek számára a téli hideg teljesen természetes. Náluk senki nem ütközik meg azon, ha valaki kabátban vagy két pulóverben van otthon a lakásban.
A felnőttek ezt megszokták, nekik ez nem gond, a problémás korosztály inkább a gyerekek. A hagyományos japán értékrend szerint az a jó gyerek, aki jól bírja a hideget. Az iskolákat is ebben a szellemben építették, a tantermeket leszámítva nincsenek fűtőtestek az épületekben, sőt sokszor a folyosók „árkádos” kialakítással nyitottak a külvilágra. Egy iskolai látogatásom során, Ujiban – nagy teatermesztő vidék, ahol a hideg völgyekben kis ventilátorokkal védik a teacserjéket a reggeli fagytól – olyan hideg volt az iskola folyosóin, hogy én kabátban is kifejezetten fáztam, ennek ellenére a japán gyerekek egy szál vékony egyenruhás pulóverben jöttek-mentek. Az viszont nem igaz, hogy nem fáztak volna, mivel a külföldi vendégek számára a tanáriban felállított fűtőtestre csak úgy „rácuppantak” a kisgyerekek, amint meglátták, és próbáltak átmelegedni.
Az iskolákban leginkább a lányoknak van sanyarú sorsuk, mivel az egyenruhájukhoz tartozó szoknya alá valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem vehetnek harisnyát, ezért télen is sok csupasz lábú iskoláslányt lehet látni a japán utcákon. Pedig ilyenkor még nadrágban is fázik az ember, nemhogy szoknyában! Ha valaki tudja ennek a szokásnak az okát, kérem írja meg a komment szekcióba, én is nagyon kíváncsi lennék rá. Legfrissebb információm szerint inkább divat dolog az egész, a kevésbé szépség-tudatos lányok simán melegítőt vesznek a szoknya alá.
Nekem úgy tűnik, mintha valaki – egy Japán melegebb régiójából származó – kitalálta volna, hogy egy japán épületnek, iskolának, egyenruhának így kell kinéznie, és az egész sémát ráhúzta volna egész Japánra anélkül, hogy a helyi viszonyokat figyelembe vette volna (vagy egyszerűen csak nyár volt, amikor mindezt tervezték). Valahol ebben az is rejtőzhet, hogy a japánok nem szeretnek különbözni egymástól, ha „Fukuokában így csinálják, akkor így csináljuk Oszakában is” jelleggel egységesnek tekintik ebben az értelemben is Japánt, Japán az Japán, a klímában sem lehet nagy különbség!
De tegyük hozzá azt is, hogy hagyományosan a japán épületek a párás, meleg nyárra vannak optimalizálva, hogy biztosítva legyen a megfelelő szellőzés a penészedés veszélye miatt. Habár – a hagyományos fa lakóházakkal szemben – a modern házak nem sokkal kellemesebbek a nyári melegben sem, így ekkor sem hiányozhat a légkondicionáló folyamatos használata. Nem véletlen, hogy sok híres légkondicionálós cég Japánból származik…
A japánok többsége hősiesen tűri a téli hideget, és ha jól érzékeltem, nem szoktak emiatt elégedetlenkedni. Azonban talán jó hír számukra, hogy Japánban is egyre érezhetőbb a globális felmelegedés hatása, így fokozatosan mérséklődnek a téli hidegek is. Ezért valószínűleg soha nem fog az európaihoz hasonló fűtési rendszer meghonosodni Japánban, hacsak nem köszönt be egy jégkorszak. A szigetelés terén meg reménykedek az előrelépésben, mivel ez a nyári meleg kizárását, a légkondi hűtő-hatásának fokozását is elősegíti, ami nem utolsó szempont az egyre gyakoribb 40 fokos nyarakon.
Képek forrásai:
- ábra: https://www.nippon.com/en/features/jg00059/the-japanese-climate.html
- ábra: https://www.tainavi-switch.com/contents/1425/
- ábra: http://www.ekip.net/be/be_smfo.html
- ábra: https://www.cecile.co.jp/detail/XU-326/
- ábra: http://www.ne.jp/asahi/suita/kyouiku-kankyou/suita07.htm
- ábra: https://grapee.jp/286694
- ábra: http://blog.livedoor.jp/zzcj/archives/51907046.html
- ábra: https://www.reform-online.jp/news/reform-shop/10220.php
