A külföldi szakirodalomban gyakran hivatkoznak úgy Japánra, miszerint mindenki sintoistának születik, de buddhistaként hal meg. Ez egyrészt a különböző vallásokkal szembeni befogadó hozzáállásukról is képet ad, de azt is jól mutatja, hogy az emberek nagy többsége jellemzően megtartja mind a sintoista, mind pedig a buddhista szokásokat. Ez alkalommal a számtalan, gyerekekkel kapcsolatos japán esemény közül is a legnépszerűbbet szeretném bemutatni, a „Hacu mijamairi”-t (röviden omijamairi), vagyis az első szentélylátogatást. A hivatalos adatok szerint a Japán szülők közel 90%-a viszi el az egy hónaposnál idősebb újszülött gyermekét a közeli sintoista szentélybe, a helyi "istenség" áldását kérjék.
A szokás a Muromacsi korból (1338-1573) ered, ekkor még higiénikus viszonyok és az orvosi ellátás hiánya miatt gyakorinak számított a csecsemő születés utáni elhalálozása. Úgy gondolták, hogyha túléli az első 1 hónapot, akkor már alkalmas az önálló életre és eljött az ideje annak, hogy ellátogassanak a szentélybe és hálát mondjanak az újszülöttért. Megszokott volt, hogy addig is régi ruhaneművel takarták le az újszülött csecsemőt, hogy elrejtsék a gonosz démonok tekintete elől, állítólag innen ered az omijamairi során viselt ceremoniális ruházat. Hagyományosan a kínai yin-yang mintájára a yin-nek számító fiúkat a 31. napon, a yang-nak számító lányokat pedig a 32. napon vitték el a szentélybe, de manapság ezt szabadabban értelmezik és 1 hónapos kor után bármikor sor kerülhet a szentélylátogatásra.
Általában egy jelképes összegért cserébe (ez általában ötezer vagy tízezer yent jelent) lehet igénybe venni a szentély ezen szolgáltatását. Eredetileg a nagyszülők is fontos szerepet játszottak a szertartásban, de mostanában már gyakorivá vált, hogy csak a szülők és az újszülött vesznek részt rajta.
Mi a Szendai városában található Cucudzsigaoka Tenmangu Szentélybe látogattunk el ez alkalomból. Tenman-Tenjin istenséget Japánban főként a tudományok és a diákok isteneként tartják számon (eredetileg történelmi személy, Heijan kori tudós, költő, politikus Fudzsivara Micsizane, aki halála után emelkedett isteni rangra), kevésbé ismert tény, hogy ő a kisgyermekek istene is. Bár jelenlegi lakóhelyünktől több mint háromszáz kilométerre található a szentély, kislányunk születése előtt ugyanitt vettünk részt az „anzan kigan” szertartáson (a biztonságos és fájdalommentes szülés érdekében történő szertartás), ezért úgy döntöttünk, hogy a kislányunk első szentélylátogatására is ugyanoda megyünk vissza.
A szentélyben, nemcsak kisgyermekre, de házra, autóra, egyetemi felvételire is lehet az istenség áldását kérni. Rajtunk kívül csak egy másik család várakozott, akik az újonnan vásárolt Mazdát áldatták meg a sintó pappal. Míg ők beparkoltak a szentély erre fenntartott részére, minket egy hátsó várószobába vezettek, ahol ráadtuk a kislányunkra a ceremoniális öltözéket. Ezt tradicionálisan a feleség családja ajándékozza az alkalomra, de mi a manapság elterjedtebb módon, béreltük a ruhát.
A várószobából egy hátsó ajtón lehetett feljutni a szentély fő épületének (honden) belsejébe. Miután helyet foglaltunk az elkészített székeken megkezdődött a közel 30 perces szertartás, amelynek során a sintó pap először tapssal felhívta az istenség figyelmét, majd név és cím szerint bejelentette a résztvevőket, vagyis minket. Ezután sintoista ima (norito) recitálása és a sintó vallásban szentnek számító japán szaszaki fa ágának rituális átnyújtásával az áldozati felajánlás is megtörtént. A szertartás végeztével a pap átadta nekünk a ceremónia során megáldott védőtalizmánt (omamori).
Az omijamairin kívül hasonló jellegű esemény még a „sicsi-go-szan móde”, amikor a 7-5-3 éves gyerekeket viszik el a szentélybe, a „randoszeru kigan” ami az általános iskolai beiratkozás utáni szentélylátogatás, a jó jegyek érdekében, valamint a „dzsúszan móde”, amikor a 13 éves gyerekek látogatnak el ide a bölcsesség és a jó egészség reményében.
A képek saját képek.
Források:
http://www.studio-mario.jp/event/omiya/manners/manners_2.html
https://www.kyosei-tairyu.jp/omiyamairi/
