A Don Quijote japán diszkontlánc 1989 óta ígéri a legalacsonyabb árakat vásárlóinak a szigetországban. Na de miben is rejlik a Don Quijote - röviden csak "Donki" - varázsa?
Manapság a magas infláció mellett égető probléma sokak számára, hogy a lehető legolcsóbban vásároljanak, így például hazánkban is töretlen a diszkontláncok népszerűsége. Budapesten néhol már a bejutás is nehéz ezekbe az üzletekbe (itt különösen az „L” kezdőbetűjű német szupermarketre gondolok) a fokozott érdeklődés miatt. A magyar fogyasztót kifejezetten árérzékenynek tartják a közgazdászok, de nálunk azt talán kevesen tudják, hogy a japánok legalább ennyire figyelnek az árakra, ha nem még jobban. Az olcsó árakat hajszoló japánok egyik jó barátja a Don Quijote, vagyis a spanyol vándor/lovag nevét kölcsönző diszkontlánc.
A Don Quijote (japán köznyelvben: „Donki”) története 1989-ben kezdődött az első üzlet megnyitásával a tokiói Fuchu városában. Az első próbálkozás még egy egyszintes, raktárszerű, puritán bolt volt, ami óriási sikert aratott, ezért később sorra nyíltak az újabb egységek egészen addig, amíg napjainkra a Donki elterjedt egész Japán területén. Mára már az egyszintes boltokból többszintes hipermarketek lettek, amelyek extravagáns kinézetükkel kitűnnek a városképből. Az üzletlánc elnevezése természetesen Cervantes művéből ered, és a cég azon filozófiáját tükrözi, hogy Don Quijotéhez hasonlóan idealistaként – sőt, ha szükséges, akár az általános gondolkodásmóddal vagy a hatalommal szembe menve is megvalósítják azt a merőben új üzleti elképzelést, amit képviselnek.
A termékkínálat lefedi a fogyasztói igények rendkívül széles spektrumát: az élelmiszertől kezdve a háztartási cikkeken, ruházaton, elektronikai eszközökön át egészen a márkás termékekig szinte minden kapható – ráadásul relatív olcsón.
A Don Quijote legfőbb mottója az alacsony ár. Az üzletek homlokzatát szó szerint fordítva „a meglepő olcsóság palotája” (驚安の殿堂 kyōyasu no dendō) felirat díszíti, a Don Quijote saját márkájának (PB) neve pedig „szenvedélyes ár” (情熱価格 jōnetsu kakaku). A boltokban a szűk sorok között sétálva számos felület hívja fel gátlástalan módon a vásárlók figyelmét a különböző akciókra. A hangszórókból a máshol megszokott megnyugtató zene helyett folyamatosan a lánc saját, kifejezetten „agymosós” promóciós dala vagy leárazott termékekkel kapcsolatos információ hallható.
Az egyik üzletben, ahova személy szerint gyakran jártam, a bárhol máshol 150-200 yenes – kb. 420-560 forint, Donkiban 50 yenes – kb. 140 forint – onigiri, azaz rizsgombóc részlegénél napi 24 órában mantrázta egy cérnavékony női hang, hogy az onigiri csak 50 yenbe került. (Azóta egyébként már 80 yen ugyanez a termék, így a magabiztos reklám is alábbhagyott.)
A koronavírus előtti időszakban a Japánba látogató kínai turisták híresek voltak arról, hogy alaposan bevásároltak japán kozmetikumokból, ezért a Don Quijote drogéria szintjén kínai nyelven is szokott menni a folyamatos promóció a hangszórókból.
Mindez azonban még nem teszi különlegessé a Don Quijotét, hiszen számos más japán drogériák is hasonló eszközökkel hangsúlyozzák a kedvező árazást; sok helyen nem is felvétel megy, hanem élőben az alkalmazottak közlik az aktuális akciókról az infókat. A Don Quijote üzletek megkülönböztető jegye leginkább a belső tér kialakításában rejlik. A boltok általában egy szűkös raktár benyomását keltik: a belső terek tele vannak zsúfolva termékekkel, a vásárló szinte csak behúzott hassal tud mozogni a polcok között. Ráadásul mindenhonnan különböző reklámfeliratok (POP-reklám) lógnak, még jobban beszűkítve a látóteret. Kifejezetten hangulatos, hogy a feliratokat kézzel készítik és mindenféle kreatív dizájnmegoldást is alkalmaznak. A reklámfeliratok minden egyes boltban egyediek; erre külön embert alkalmaznak, aki helyi hatáskörben gyártja ezeket. A sok termék között a szűk folyosókon nem nehéz eltévedni sem, az egész olyan, akár egy bizarr útvesztő.
Bár egy sima diszkontüzletről beszélünk, a kialakítása miatt vásárlás közben mégis „felfedezői” vagy „kincskeresői” hangulatba kerülhetünk. A Don Quijote direkt alakítja ki a vásárlóban ezt az érzetet – ez az üzleti modell fontos része, hiszen így a sorok között eltévedt személy megvehet olyan termékeket is, amelyekkel eredetileg nem tervezett. Még egy pozitívum, hogy mindezek ellenére a termékek rendszeres átpakolásának gyakorlatával nem élnek, így visszajáró vásárlóként már egyszerű megtalálni a keresett dolgokat.
Azonban nem mindenki örül, ha a közelében nyílik egy Don Quijote. A lánc hírhedt arról, hogy gyakran a „kevésbé elegáns” vásárlóközönség látogatja, kifejezetten az éjszakai időszakban (sok üzlet akár hajnalig is nyitva van), és emiatt a boltok környékén csökken a közbiztonság. Az utcaképet sem kifejezetten szépíti a rikító sárga színű épület. Mivel gyakori, hogy a helyi lakosok tiltakoznak egy új Donki-üzlet kialakítása ellen, a cég a profitjának az 5%-át kereskedelmi helyszínei tisztán tartására és közbiztonságának fejlesztésére áldozza. Szerintem ez igen gáláns tőlük, bár még nem tapasztaltam, hogy ez pontosan miben nyilvánul meg.
A Don Quijote nemcsak Japánban, hanem más külföldi országokban is jelen van. Hawaiion 3 bolt található, DonDon Donki márkanév alatt pedig Szingapúrban, Thaiföldön, Hongkongban, Makaóban, Taiwanon és Malajziában is jelen van több üzlettel. Európában sajnos még nem élhetünk a Donki nyújtotta egyedi vásárlói élménnyel, de bizonyára nem is lenne az igazi. Aki kíváncsi, annak azt javaslom, hogy Japánban keressen fel egy ilyen üzletet.
Japánról jelentős ismeretekkel rendelkező, de a szigetországban még nem járt emberek körében is meglepetést szoktak okozni a japán nők öltözködési szokásai.
Különösen a nyári viseletekről érdemes írni, hiszen Japánban nem illik a legnagyobb forróságban sem olyan ruhát hordani a hölgyeknek, amelyből kitűnik a mellkasuk, a dekoltázsuk, vagy akár a válluk. A pántos felsők, topok ritkaságnak számítanak, bár a nagyvárosok egyes részein, illetve egyes szubkultúrákban előfordulnak. Elvárás, hogy a ruha alól egyáltalán nem látszódhat ki a melltartónak még a sziluettje sem, ezért sokan a biztonság kedvéért egy pluszréteget vesznek fel a fehérnemű és a ruha közé. A hátat sem illendő szabadon hagyni. A helyi szokásokhoz alkalmazkodni igyekvő külföldieknek is érdemes egy kendővel vagy sállal eltakarni felsőtestük bizonyos részeit.
A lábak már inkább kivillanhatnak, de túl rövid sortot vagy szoknyát sem szoktak hordani. A miniszoknya azért sem optimális, mert számos helyszínen kell levenni a cipőt belépés előtt, így a lehajolást, illetve a legtöbb hagyományos japán étteremben a kényelmesebb földön ülést, térdelést is akadályozhatja. Kihívónak tartják, ha valaki szorosan a lábára feszülő tunikafelsőt vagy cicanadrágot vesz, ezért ezeket a ruhadarabokat ritkán látni.
A hosszú nadrág viselete teljesen elfogadott a japán nők számára is. Ugyanakkor a nadrágkosztüm már kevésbé elterjedt; sokkal inkább a klasszikus szoknyás kosztüm.
A magassarkú cipő sok vállalatnál az úgynevezett dress code（ドレスコード） részét képezik, de egyre nagyobb az ellenállás a japán nők részéről. Három éve aláírásgyűjtés és online kampány is indult a magassarkú cipők kötelező viselete ellen.
Tulajdonképpen Japánban minél kevesebbet illik mutatni testünk alakjából, bőrünk felületéből. Szinte negatívan ítélik meg, ha valaki önbizalmat fejez ki a saját testével kapcsolatban. Különösen igaz ez a nagyobb, molettebb testalkatok esetén, bár ezen a téren megfigyelhető némi változás az elmúlt években - Japán utcáin feltűntek azok a hölgyek, akik nem feltétlenül takargatják domborulataikat túlságosan bő ruhadarabokkal. Ugyanakkor az UV-sugárzás elkerülése szempontjából a testet nagyrészt fedő öltözködés praktikusnak is számít. A szigetországban teljesen általános, hogy például a középkorú japán nők még nyáron is hosszú ujjú ruhákat húznak. Gyakran előfordul a virágminta, ami nem japán szemmel „nagymamásnak” hathat még a fiatalabb korosztályokon is.
Jellemző a japánok konzervatív öltözködésére, hogy az íratlan szabályok legtöbbje a férfiakra és a gyerekekre is egyaránt érvényes. Gyakoriak a barna, drapp, szürke, fehér, fekete színek; az élénk árnyalatokat a feltűnősködéssel együtt kerülik. Szinte mindenki szépen vasalt, újszerű, nem viseltes ruhákat hord, és furcsa a számukra, ha a külföldiek nem így tesznek. Például ezen oknál fogva a papucs sem gyakori utcán, hiszen a japánok szerint annak kizárólag otthon, a strandon és az uszodában van helye.
Fontos tényező az is, hogy Japánban a tömegközlekedési eszközökön előfordul a szexuális zaklatás, a fogdosás. A nők részben a visszafogottabb öltözködéssel igyekeznek csökkenteni ennek kockázatát, de még így sem kerülhető el biztosan az incidens. A helyi öltözködési szokásoktól jelentősen eltérő viselet láttán előfordulhat, hogy a furcsálló tekintetek mellett egy-egy félhangos megjegyzésre is felfigyelhet, akinek "túl szexi" a ruhatára. Lehet, hogy túl sok a szabály, de a szigetországban az öltözködéssel sokan nem elsősorban a saját ízlésüket, hanem a társadalmi státuszukat kívánják kifejezni.
A Medium alábbi cikkében nyilatkozó Rina megtalálta a kompromisszumot, amely még nem túl kihívó, ugyanakkor előnyös viselet a számára:
Források
- https://www.quora.com/How-should-a-woman-tourist-dress-in-Tokyo
- https://www.realestate-tokyo.com/living-in-tokyo/japanese-culture/japans-dress-code/
Aki járt már Japánban, annak biztosan feltűnt, hogy a japánok szeretik a kényelmet és a hasukat. Az országban rengeteg opció van arra, hogy finom falatokhoz jussunk szinte bármelyik sarkon, amelyeket rögtön el is tudunk fogyasztani. Most az egyik ilyen legalapvetőbb japán gasztronómiai elemről írok, a karaagéról, azaz a japán rántott csirkéről.
A karaage eredete
A „karaage” szó régen jelenthetett bármilyen rántott ételt, a bunda alatti hozzávaló már választás kérdése. Bár sok népszerű verzió létezik (pl. ika no karaage イカのから揚げ, azaz rántott tintahal), manapság főleg a rántott csirkét értik a fogalom alatt. Ugyan már az Edo-korszakban is előszeretettel fogyasztották, akkoriban még nem volt egységesített neve. Hívták aburaagénak (油揚げ olajban rántani való), koromoagénak 衣揚げ(„öltöztetett” rántani való), vagy tatsutaagénak (竜田揚げ). Sőt, a portugáloktól átvett tempura (天ぷら) is népszerűnek számított, ami szintén egy közkedvelt sütési mód. Ekkoriban a japánok szinte alig ettek csirkét, így főként halakat, zöldségeket, tofut és sertést rántottak. A csirkés karaage elterjedése már jóval a háború utánra tehető, miután megindult az első brojlerimport Amerikából.
Az étel eredetére vonatkozó egyik magyarázat, hogy a kínai Tang-dinasztiából került át Japánba, melyre a szó első kandzsija is utal: 唐揚げ, vagyis a „Tangból származó rántani való”. Ugyanazzal a kiejtéssel más írásmódok is használatosak, mint például 空揚げ, azaz „üres rántani való” – ez az elnevezés utalhatott az alapanyag előfűszerezésének elhagyására.
De miben is más a japán rántott csirke a magyarhoz képest?
A karaagéhoz általában felsőcombot használnak, amelyet kis falatokra vágnak fel, majd bepácolnak.
A pác hozzávalói reszelt fokhagyma, reszelt gyömbér, szójaszósz és japán szake. A húsokat kb. fél óráig hagyják állni benne, hogy magukba szívják a finom ízeket. A bundához lisztet és keményítőt kevernek össze, amiben jól meghempergetik a bepácolt falatokat. Ezután egyenként olajban sütik ki őket, amíg aranybarnára nem sülnek, majd rácson csöpögtetik le róluk az olajat. Így lesz kívül jó ropogós, belül pedig finom szaftos a karaagénk.
Hol lehet kapni a karaagét?
Ha Japánban vagyunk, ezt a rendkívül népszerű és hétköznapi ételt számos formában fogyaszthatjuk. Napjainkban megtalálható bármelyik konbiniban (éjjel-nappaliban), ahol pár száz yenért már vihetjük is a papírba csomagolt meleg, omlós éhségcsillapítót.
A karaagéhoz továbbá hozzájuthatunk bármelyik izakayában (japán stílusú bárban), ahol kis tálkán hozzák ki a rántott falatokat. Ilyenkor sok egyéb apróbb fogás mellett ezen is megosztozik a jelenlevő társaság.
A karaage persze állandó szereplője a különböző matsuriknak (utcai fesztiváloknak) is, ahol egyfajta gyorsételként kézben fogva lehet sétálás közben falatozni belőle alig pár fillérért (akarom mondani yenért).
Azonban akinek igazán nem mindegy, hogy milyen minőségben fogyasztja ezt a hétköznapi, de annál sokoldalúbb étket, azok számára ott vannak az úgynevezett karaage senmontenek (karaage szaküzletek), amelyek általában több évtizedes hagyományokkal, saját receptúra alapján, kizárólag a rántott csirke művészetének szentelik tevékenységüket.
Számomra a legfinomabb karaage a világon a japán Karaage Grand Prix (amolyan karaage-készítő verseny) aranyérmes helyezettje, a Torishoé 鶏笑. Ez egy országos bolthálózat, amely franchise-ként üzemeltet számos kisebb önálló üzletegységet. Nagy szerencsémre az egyik ilyen kis helyiség pont annak a kisvárosnak az állomása mellett volt, ahol egy éven át laktam: Sakadoban, Saitama prefektútában.
A kb. 10 négyzetméteres boltban csak ketten, a tulaj és a felesége dolgoznak, és kizárólag elvitelre készítenek bentokat (szett boxokat), melyek tartalma 4-6 darab karaage csirkemellből vagy csirkecombból, egy nagy adag rizs és egy kis adag tsukemono (savanyúság). Annyira ráfüggtem, hogy ottlétem alatt hetente legalább négyszer-ötször onnan vásároltam a vacsorámat. Ráadásul a szaftos mell- és combfalatokon túl rántott szárny, rántott zúza (mennyire jó az!) és rántott bőr is a menü részét alkották. Mindezt fantasztikusan olcsón kapni kézhez. Egy bento 580 és 740 yen között mozog a méretétől és tartalmától függően. A menü ezen a linken tekinthető meg.
Szerencséjére azoknak, akik ezt a blogbejegyzést olvasva megkívántak egy kis karaagét, nem kell Japánig menniük, mert a fogás Budapesten is számos autentikus japán étterem menüjén szerepel. Tessék bátran kipróbálni őket!
Források
- https://karaage.ne.jp/whats/2011/01/karaage-rekishi.html
- https://ja.wikipedia.org/wiki/%E3%81%8B%E3%82%89%E6%8F%9A%E3%81%92
- https://www.saitama-j.or.jp/sogyo/syokai/sg_venture/torishosakado.html
- https://nis-torisho.com/company/
Az elmúlt másfél évtizedben töretlen az iPhone népszerűsége Japánban, pedig a japán fogyasztókról köztudott, hogy a saját hazai termékeiket mindig előnyben részesítik a külföldiekkel szemben.
Hogyan tehetett szert ekkora hírnévre egy amerikai brand abban az országban, ami úgy ismert, mint a világ technológiai nagyhatalma? Nem egyértelmű a válasz, de e heti blogbejegyzésemben megpróbálok magyarázatot találni.
Az Apple részesedése az okostelefonok piacán Japánban 64.81%, az eladások tekintetében 47.9% – ez sehol máshol a világon nem ilyen magas, még az Egyesült Államokban sem.
A Counterpoint tanulmánya szerint 2021-ben az Apple rendelkezett a legmagasabb globális piaci részesedéssel (60%-kal) a prémium okostelefonok terén, amelyek nagykereskedelmi ára 400 USD-től kezdődött. Még Kínában is az első helyen állt, pedig összességében az Apple részesedése ebben az országban a legalacsonyabb. Alapvetően elmondható, hogy világszerte a tehetősebbek az iPhone-okat részesítik előnyben – ez persze még mindig nem magyarázza, miért ilyen sok az iPhone felhasználó Japánban. Az alábbiakban összegyűjtöttem a főbb lehetséges okokat.
1. A japán mobil- és okostelefon-piac sajátosságai
Sok más országgal ellentétben Japánban a mobiltelefon-kommunikációs cégek (továbbiakban szolgáltatók) által értékesített okostelefonok dominálnak.
A legtöbb országban az a gyakorlat, hogy a SIM-vásárlást és a távközlési szolgáltatókkal kötött szerződéseket külön kezelik a mobiltelefon készülék vásárlásától. A szolgáltató egyáltalán nem vesz részt a készülékek fejlesztésében.
Ezzel szemben Japánban – bár a készülékek persze a gyártótól származnak – a szolgáltató is részt vesz a fejlesztésben, és gyakran saját márkanév alatt értékesíti a telefonokat.
Sokszor látni olyan készülékeket, amelyekbe fizikailag bele van vésve a szolgáltató neve, valamint előre telepítve vannak a szolgáltató – egyébként letörölhetetlen – applikációi is. Ráadásul ezeknél a telefonoknál az sem ritka jelenség, hogy nem kompatibilisek más szolgáltatók által használt frekvenciákkal, ezért hiába “SIM free” egy telefon, eltérő cég előfizetésével már nem használható.
Sőt, a piktogramok, illetve emojik is szolgáltatófüggőek, így semmi nem garantálja, hogy egy másik szolgáltatót igénybe vevő felhasználó képernyőjén ugyanaz az emoji jelenik meg, mint amit mi elküldtünk eredetileg.
A iPhone-t (valamint a Google Pixelt stb.) természetesen nem ilyen hagyományos japán módon fejlesztik, ezért nincs rajta szolgáltatói logó, sőt, ha vannak is rajta szolgáltató által telepített alkalmazások, azok egyszerűen törölhetőek. A szolgáltatóváltás is teljesen zökkenőmentes, így nem kell aggódni a rádiófrekvencia miatt sem.
2. Verseny az előfizetőkért: “ingyen” iPhone
2008-ban az iPhone 3G volt az első Apple telefon, ami megjelent Japánban. A Softbank exkluzívan dobta a piacra a készüléket, és annak érdekében, hogy rövid időn belül minél több ügyfelet szerezhessen, az iPhone-okat egy kampány keretében az új előfizetők számára 0 jenért kínálta.
Egy másik piacvezető szolgáltató, az Au kénytelen volt reagálni arra a válságra, amit a Softbank előfizető-csalogató akciója okozott, ezért 2011-ben az iPhone4S-t elkezdte saját maga is egy hasonló konstrukció keretében felajánlani az új ügyfeleinek. Ennek következtében egy másik népszerű játékos a japán piacon, az NTT DoCoMo (amely ekkor még csak saját okostelefonokat kínált) rengeteg előfizetőt veszített, aminek ellensúlyozására 2013-ban az iPhone5S és az iPhone5C megjelent a DoCoMo repertoárjában is.
Az éles szolgáltatói versenyhelyzet azt eredményezte, hogy az iPhone felhasználók száma szinte egy szempillantás alatt megnőtt Japánban. Ezzel párhuzamosan pedig egyre kisebb lett annak az esélye, hogy a felhasználók esetleg Androidra váltsanak a jövőben.
3. Az Android negatív megítélése
Ahogy már említettük pár sorral feljebb, amikor az iPhone először megjelent a japán piacon 2008-ban, csak a Softbanknál lehetett hozzájutni, ráadásul gyakorlatilag ingyen. Így szinte senkinek nem is kellett a más okostelefonokhoz képest olcsó, általános közvélemény szerint az iPhone-hoz képest alacsonyabb teljesítményű androidos telefon.
Az iPhone-t ekkor még nem értékesítő nagyobb szolgáltatók, mint a KDDI és NTT DoCoMo a gyártókkal együttműködve, az Android operációs rendszer szabványosítása után gyorsan megkezdték az új okostelefonok gyártását. A hagyományosan csak japán szolgáltatókon keresztül értékesítő japán gyártók nem tudták felvenni a harcot azon nemzetközi versenytársaikkal, amelyek tömegesen gyártottak a globális piacra, ezáltal pedig a szoftverek optimalizálásában is sokkal nagyobb gyakorlatuk volt.
Ezt tetézte, hogy az androidos készülékek hajlamosak voltak a gyors túlmelegedésre. Az okostelefon-gyártók számára a CPU szívét képező rendszerchip (SoC) fejlesztése és gyártása igen nagy befektetést és felügyeletet igényel. Ezért a legtöbb gyártó speciális cégek által kifejlesztett és gyártott SoC-ket vásárol és alkalmaz (kivétel: Samsung és Apple, ezek saját fejlesztésűek). A legnagyobb teljesítményű SoC-k gyártásában a Qualcomm monopóliummal rendelkezett egy időben, így az egyes telefongyártók a legmagasabb kategóriás okostelefonjaikba kénytelenek voltak a Qualcomm Snapdragon 800-as sorozatú SoC-jét használni. Ez azt eredményezte, hogy nem rendelkeztek más alternatívával abban az esetben, ha az SoC esetleg hibásan működött.
Gyakran emlegetett példa erre a Snapdragon 810. Ez az SoC fokozottan hajlamos volt a túlzott hőtermelésre, függetlenül attól, hogy mit csinál, és minden gyártónak meg kellett küzdenie ennek a problémának az orvosolásával.
Japánban az egyik hazai gyártó azonnal leállította az a Snapdragon 810-al felszerelt termékeinek árusítását, egy másik gyártó pedig különféle teljesítménykorlátozásokat vezetett be a túlhevülés megelőzésére. Az új készülék “hokkairo” azaz “melegítő” gúnynéven vált köznevetség tárgyává az országban.
Ez a probléma nem érintette azokat a gyártókat, akik nem a Qualcommra támaszkodtak és saját SoC-jukkal tudták szállítani a telefonokat, de akkoriban a mostaninál erősebb volt a Korea ellenes hangulat, és a koreai termékek sem fogytak jól, ezért például a Samsung nem tudott betörni a japán piacra. (Erről bővebben a következő pontban írok.)
A fentiek következétben megerősödött az a kép az emberekben, hogy “az Android egyszerűen rossz.”
4. A Samsung kudarca Japánban
Az Apple évek óta versenyzik a Samsunggal az okostelefonok globális piacán. A Samsung jelenlegi piaci részesedése 28%, az Apple-é pedig 27%. Ezzel szemben Japánban a Samsung csupán 6%-os piaci részesedéssel rendelkezik az Apple már korábban említett 65%-os részesedésével szemben.
Az egyik népszerű magyarázat szerint a Samsung kudarca Japánban 2010-re vezethető vissza. Ekkor történt ugyanis, hogy amikor a Samsung kiadta az úgynevezett TouchWiz 6.0 Android-rendszerét, megváltoztatott számos olyan hivatkozást a rendszeren belül, ami a japán kultúrával kapcsolatos.
Ez különösen szembetűnő volt például a Samsung által tervezett emojikban. Az olyan cégek, mint az Apple, a Google, a Facebook és a Twitter szabadon megtervezhetik saját hangulatjeleiket a saját platformjaikhoz. Okostelefontól vagy alkalmazástól függően ezek kissé eltérően nézhetnek ki, azonban a piktogramok tervezésére vonatkozó irányelveket egy „Unicode Consortium” nevű szervezet állítja össze a vállalatok részére. Ez röviden azt jelenti, hogy az egyes vállalatok hangulatjeleinek jelentése minden platformon egységes.
A Samsung TouchWiz 6.0 azonban kíméletlenül szembement ezzel a szabvánnyal. Ennek eredményeként például az egyébként hagyományosan piros és fehér színekben pompázó Tokyo Tower saját emojija csupán egy egyszerű, beazonosíthatlan szürke toronyként jelenik meg.
Sőt, a japán zászló emoji dél-koreai zászlót ábrázol; a hagyományos japán kerámiababából hagyományos koreai porcelánbaba lett; a japán térkép emoji pedig egyáltalán nem is létezett.
Így ha valaki elküldte a térképet ábrázoló piktogramot egy Samsung-telefonnal rendelkező ismerősének, az nem látott mást, csak egy üres négyzetet.
Japánban, ahol időről időre fellángolnak a Dél-Koreával fennálló konfliktusok, ez óriási médiafigyelmet kapott, aminek következtében a Samsung márka népszerűsége szinte a 0-ra esett vissza. A Samsung teljesen felhagyott eredeti logójának és márkanevének használatával azóta az országban, helyette "Galaxy" néven fut.
5. Az Android-telefonok ára általában nem túl magas – de nem Japánban
Mostanában sok külföldi gyártású Android-készülék jelent meg Japánban is, de még mindig kevesebb, mint más országokban. Ráadásul az olyan egyedi japán vívmányok operációs rendszerre szabása, mint az Osaifu-Keitai (ez egy Sony által kifejlesztett, FeliCa technológián alapuló fizetési módszer, szemben a világ más részén elterjedt NFC-vel) és 1Seg (digitális földi televíziós műsorszóró rendszer) jelentősen megnöveli az okostelefonok árát.
6. “Olcsó” iPhone, erős középosztály
A Nukeni 2022 szeptemberi kutatása alapján, amely során 37 ország árszabását hasonlították össze (adóval együtt), az iPhone14 Japánban a legolcsóbb a világon az Egyesült Államok után. A 128 GB-os iPhone14 Japánban 119 800 jenbe kerül, míg Törökországban az ár több mint dupláját kérik, 244 494 jent.
Ez főként annak függvényében érdekes, hogy Japánban a teljes munkaképes lakosságra vetített havi átlagfizetés megközelítőleg 360 000 jen. Ez Törökországban kb. 100 000 jen (illetve ennek megfelelő török líra.) Bár az elmúlt időben Japánban is mélyül a szakadék a vagyonosok és a szegények között, még mindig viszonylag erős a középosztály, emiatt a társadalom nagyobb rétege engedheti meg magának az iPhone-t.
7. A japánok nem szeretnek kilógni a sorból
Ahogy egy ősi japán közmondás tartja: „a kiálló szöget beverik.” A japánok szeretik a népszerű márkákat: ugyanazokat a dolgokat vásárolják meg általában, mint a körülöttük élők. Ha választani kell egy iPhone és egy ugyanazon árkategóriában lévő androidos telefon között, az emberek hajlamosak inkább az iPhone-t választani, hiszen mindenki más is azt használja.
Érdekli a japán piac?
Amennyiben szeretne naprakész információkat kapni a japán piac különböző szegmenseinek jelenlegi helyzetéről és aktuális üzleti lehetőségeiről, lépjen kapcsolatba velünk, és kérjen ingyenes konzultációt vagy árajánlatot kapcsolatfelvételi űrlapunkon keresztül!
A megkeresésére a lehető legrövidebb időn belül válaszolunk.
Források:
- https://10mtv.jp/pc/column/article.php?column_article_id=3221
- https://counterpointresearch.com/global-premium-smartphone-market-2021/
- https://gs.statcounter.com/vendor-market-share/mobile/japan
- https://idc.com/getdoc.jsp?containerId=prJPJ49640822
- https://itmedia.co.jp/news/articles/2209/08/news201.html
- https://nukeni.com/ja/apple/iphone/iphone14
- https://xera.jp/entry/jploveiphone
A felkelő nap országában évszázadokon keresztül létkérdés volt a társadalom harmóniájának fenntartása - ez pedig megmutatkozik nem csupán a mindennapi élethelyzetekben, de a japán üzleti kommunikációban is. E heti bejegyzésünkben bemutatunk 3 olyan kifejezésmódot, melyek pontosan ezt a célt szolgálják: az aimait, a honnét és a tatemaét.
Miért okoz nehézséget sokszor a japánokkal való komunikáció?
Más kultúrából származó emberek teljeskörű, azaz verbális és nonverbális megértése rengeteg fejtörést okozhat bárkinek még akkor is, ha a párbeszédben résztvevő egyik személy bizonyos szinten beszéli a másik nyelvét.
Ez a probléma még inkább felütheti a fejét olyan közegben, ahol a két fél szülőföldjét több ezer kilométer és kulturális különbségek (rosszabb esetben szakadékok) választják el.Hiába ismerik a bevett kifejezéseket és hiába tudnak mondatokat alkotni az adott idegen nyelven, illetve azokat értelmezni, előfordulhat, hogy félreértik partnerük mondanivalóját és nem ismerik fel a szavak mögött meghúzódó valódi jelentést. Ha japánokkal kommunikálunk – történjen az japánul vagy bármilyen más nyelven – könnyen találhatjuk magunkat mi is ilyen helyzetben.
Véleményem szerint a japán kommunikációs szokások épp olyan felfedezésre méltóak, mint a japán kultúra egyéb aspektusai. Úgy gondolom, ha arra vállalkozunk, hogy megtanulunk japánul, fontos az, hogy ne csak a szavakat, a nyelvtani szerkezeteket és a helyes mondatalkotást sajátítsuk el, hanem az alkalmazásukkal járó gyakorlatokat is.
Ezen szokások ismeretével és tiszteletben tartásával könnyebben érhetünk el sikereket vagy kerülhetünk el kínos helyzeteket a japánokkal való interakciók során, legyen az egy hétköznapi beszélgetés vagy egy üzleti tárgyalás.
Ebben a bejegyzésben az úgynevezett aimait azaz a homályos kifejezésmódot, illetve a honne - magánbeszélgetésben használatos - és tatemae - közösségben használatos – kifejezésmódok kettősségét szeretném bemutatni annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a japán kommunikáció egy kis szeletének megértéséhez.
A szülőföld meghatároz
Ahhoz, hogy ezeket a kommunikációs mintázatokat átlássuk, szükséges tisztában lennünk azzal, hogy Japán földrajzi adottságai jelentős hatást fejtettek ki az ország számos jelenlegi szokásának és kulturális közegének a kialakulására. Ezt a társadalomelméletben földrajzi determinizmusnak nevezik.
Japán egy hegyes-völgyes ország, amely nem rendelkezik sok megművelésre alkalmas és belakható szárazfölddel, mindemellett partjait és a szigetország belső részeit évente több természeti katasztrófa is sújtja már évezredek óta. Ebből adódik, hogy az embereknek mindig is szoros közelségben kellett élniük egymással és hatékonyan kellett együttműködniük, hogy túléljék a viszontagságos körülményeket. Mindezekből kifolyólag igen fontos tényezővé vált a harmónia megteremtése és fenntartása a társadalomban, mivel a közösséghez való tartozás a túlélést jelentette, a száműzés és kiközösítés pedig könnyen felérhetett egy halálos ítélettel. Erről Dr. Sűdy Zoltán is említést tesz legutóbbi blogbejegyzésében.
Aimai
A társadalmi béke fenntartásának fontossága olyan mértékben beágyazódott a japán társadalomba, hogy a mai napig szerves részét képezi a szigetországban élők mindennapjainak. Ennek egyik kommunikációs eszköze az aimai.Az aimai egy félreérthető, homályos kifejezésmód, amelyben egy adott frázis többjelentésű is lehet, ezzel pontatlanságot és bizonytalanságot eredményezve. Használatát a japán kultúrában erénynek tartják, hiszen a konfliktuskerülés fontossága mélyen gyökerezik, és társadalmilag bizonyos szinten elvárt, hogy az emberek indirekt módon fejezzék ki magukat.
Erre hivatott példát bemutatni Chris Broad brit youtuber egy japán barátjával, Natsukival a "25 ESSENTIAL Japanese Words for EVERYDAY Conversation" című videójában.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
A videóban eljátszott szituáció a következő: Chris egy olyan étterembe szeretne ellátogatni, ami 15 percnyi sétára található tőlük. Amikor Natsuki ezt megtudja, a mendokusai szó használatával fejezi ki nemtetszését. Ez a szó magyarra fordítva megközelíthetőleg annyit tesz, hogy valami "problémás", "nehezen kivitelezhető", illetve "sok erőfeszítésbe kerül". Chris ezután elmagyarázza, ha Japánban ezt a választ halljuk, akkor lényegében ez az elutasítás egyik indirekt formája.
Fontos megjegyezni, hogy a japánok nagyon ritkán mondanak explicit nemet. Ha lehet, kerülik a nyílt elutasítást és inkább megpróbálják a szándékaikat egyéb módon tudatni a másikkal. Ez alól kivétel, ha dicséretet utasítanak vissza - ilyenkor előszeretettel használják a nem szót a dicséretben elhangzottak tagadáshoz.
Honne és tatemae
A társadalmi harmónia fenntartására szolgáló másik – véleményem szerint – az aimaijal enyhén átfedésben lévő kommunikációs stratégia, a honne és tatemae használata. Ez az aimaitól abban különbözik, hogy itt a saját vélemények, érzések és gondolatok elrejtése jobban előtérbe kerül. Sok ember szavai és tettei koránt sem esnek egybe azzal, amit valójában gondolnak vagy éreznek. A felszínes megnyilvánulásokat a tatemae, a tényleges szándékokat és érzéseket pedig a honne kifejezésmódokkal kommunikálják.
Ez a kettősség a nyugati kommunikációban is sokszor megjelenik, mégis a japán kommunikációba ágyazódott be elsődlegesen. Udvariasnak tartják ugyanis, ha az ember nem juttatja közvetlenül felszínre érzéseit.
Például ha egy japán elhív vendégségbe valakit az otthonába és közeleg a vacsoraidő, megkérdezheti a vendéget, hogy „nem akar velünk vacsorázni?”, azonban ez nem feltétlenül jelent tényleges vacsorameghívást. Sőt, valójában ez egy finom utalás arra, hogy a vendégnek ideje hazamennie, hiszen már későre jár. Ilyenkor illik visszautasítani az ajánlatot és rövidesen távozni.
Más kultúrából érkezők számára ez összezavaró lehet, de a japánok között társadalmilag elfogadott jelenség.
Véleményem szerint azoknak a majdani szakembereknek, akik a japán-magyar kapcsolatok ápolásáért lesznek felelősek, elengedhetetlen első lépés, hogy magas szinten megismerjék és elsajátítsák nem csupán a nyelvet, de a vele járó kommunikációs szokásokat, stratégiákat is.
Források
- Roger J. Daves, Osamu Ikeno: A japán észjárás.
- Chris Broad: 25 Essential Japanese Words for Everyday Conversation. Link: https://www.youtube.com/watch?v=VE8napIxLKM&feature=emb_title
A japán üzleti kommunikáció magyar szemmel nézve elsőre kiismerhetetlennek tűnhet, de mindenre van magyarázat. Nem kapott még visszajelzést a legutóbbi tárgyalás után? Bemutatunk 5 lehetséges okot, mi lehet a háttérben.
Fontos japán látogatót várnak egy magyar céghez. A magyar cég vezetése – megfelelő előkészületeket követően – most kívánja előterjeszteni, bemutatni üzleti javaslatát. Meg van győződve arról, hogy az ajánlat megalapozott, kölcsönös, s a japán fél számára is egyértelmű haszonnal jár. A japán látogató döntéshozói pozícióban van cégénél.
Megérkezik a japán delegáció: jónéhányan kísérik a vezetőt. A bemutatkozások, névjegycserék után tárgyalóasztalhoz ülnek, s a magyar fél részletesen bemutatja üzleti tervét. A prezentáció közben egyik-másik japán bőszen jegyzetel, míg mások szundikálni látszanak.
A prezentáció végeztével feltesznek néhány kérdést, majd megköszönik a beszélgetést, felállnak és távoznak a helyszínről. A magyar fél lesújtva és értetlenül áll szembe a helyzettel: az érdemi reakció hiányával - ami a japán üzleti kommunikációban gyakran megesik.
Mi történhetett?
A várakozásokkal szemben mégsem érdekli a japán felet a javaslat?
Kár volt az egész próbálkozásért?
Egyáltalán nem biztos!
Számos olyan kulturális tényező van, amelynek ismerete segíthet a helyzet értelmezésében, a japán fél reakciójának megértésében.
Vegyünk sorra – a teljesség igénye nélkül - néhányat, amely kihat a japán üzleti kommunikációra.
Csoportszellem
A japán társadalom kialakulásában meghatározó szerepe volt a rizstermesztésnek. Míg Európában egy paraszt, egy ökör és egy eke, no meg némi vetőmag elegendő volt ahhoz, hogy akár egy nagyobb család éves élelmiszer-szükségletét előállítsák, addig Japánban a rizsföldek vízellátásának megoldása (a csatornák kiépítése, karbantartása, a víz kiemelése, elosztása, stb.) egy nagyobb közösség szinte minden tagjának részvételét igényelte.
A csoporthoz tartozás létbiztonságot jelentett, a kiközösítés pedig szinte halálos ítéletet. A közösségben a harmónia (azaz az együttműködési készség) megőrzése meghatározó szempont volt. Ezért jellemzi a döntéshozatali folyamatot leginkább a konszenzusra törekvés.
Felelősség
A csoportszellemből és a konszenzusra való törekvésből automatikusan következik, hogy az egyszemélyi felelősség-vállalás ritka, inkább igyekeznek a döntéshozás súlyát megosztani egymás között. Ez a cégeknél azt jelenti, hogy a javaslatok alulról jönnek, s végig járjak az összes érintettet, akik egyetértésük esetén az aláírásként funkcionáló kis piros pecsétjüket rányomják egy körbejáró papírra, az úgynevezett ringisóra (ezt természetesen manapság már gyakran elektronikus formában helyettesítik).
Ha kérdésük, aggályuk van, akkor azt ráírják a papírra, ami ilyenkor visszamegy a kör elejére. Döntés akkor születik, ha minden kis piros pecsét összegyűlt, azaz teljes a konszenzus. A döntéshozatal lassú folyamat, de a döntés tartalmát a végére mindenki teljes mértékben ismeri, s a döntést a magáénak is tartja. Ennek megfelelően maga a végrehajtás gyors és hatékony.
Szakmaiság
Ez ismét logikusan levezethető az előző pontunkból: mindenki a saját szűk szakmai szempontjaira koncentrál, s a javaslatot ebből a szemszögből értékeli. A magyar cég prezentációja során a japán delegáció tagjai szinte kizárólag arra figyelnek, hogy az ő saját, szűk szakmai szempontjaik szerint hogyan lehet a javaslatot értékelni, milyen kockázatok, aggályok merülhetnek fel a kivitelezés során. Ezért is van szüksége a japánoknak arra, hogy szinte mindig nagyobb delegációkkal utazzanak. Az egy vagy két fős üzleti látogatók inkább „felderítőknek” számítanak – nekik nem döntés, hanem a javaslat előkészítése a feladatuk.
"Szundikálás"
Bár a Japánhoz képest 7-8 órás időkülönbség, az utazás fáradsága mentség lehet a valós szunyókálásra is, az esetek többségében a japánok prezentáció közbeni szundikálása látszólagos. Ilyenkor koncentrálnak, s igyekeznek a vizuális zavaró hatások kizárásával maximálisan odafigyelni.
Tagadás/igenlés
A japánok udvariatlannak, kellemetlennek tartják, hogy nemet mondjanak. A japán nyelvben gyakran használt „hai”, azaz igen szó értelme kibontva lényegesen eltér az európai nyelvekben használatos igentől. A „hai” nem egyetértést, beleegyezést jelent, hanem pusztán annyit: „hallottam” vagy „megértettem”. A nemleges, elutasító válasz kerülése gyakran ahhoz vezet, hogy a várt írásos válasz is elmarad. A hallgatás gyakran nem az elhúzódó döntéshozatali folyamatot, hanem az elutasítást takarja.
A japán üzleti kommunikáció alaposabb megismerésére ajánlom a Sűdy és Társa Kft. interkulturális tréningein való részvételt is.
Nem könnyű a japánokkal üzletet kötni, de mindenképpen érdemes, hiszen megbízható, hűséges, kitartó partnerek. Az üzletkötéssel járó folyamatokban a Sűdy és Társa Kft. teljeskörű támogatást nyújt ügyfeleinek.
Japán infláció - ritka, mint a fehér holló
A világ számos jelentős gazdaságát érintő infláció Japánt is elérte. A szigetországot évtizedek óta csupán 0-1% közötti inflációs ráta jellemezte – voltak évek, amikor a fogyasztói árak bár enyhén, de még csökkentek is. Ezt az előzményt figyelembe véve érdemes kezelni a tavaszra kialakult 2,5 százalékos japán inflációt, amely meghaladja az idei hivatalos 2%-os inflációs célértéket.
Az élelmiszerek fogyasztói árai az általánosan megszokott ütemnél is gyorsabban, 4%-kal nőttek idén tavasszal az egy évvel azelőtti időszakhoz képest. Előfordulnak olyan termékek Japánban, melyek ára évtizedek óta nem változott. Ilyen például az alábbi képen található umaibou (うまい棒) nevű snack termék: árát 42 éves történelme során most először emelték fel.
Szintén némi felháborodásnak adott okot, amikor több ismert japán gyorsétteremlánc közel 20%-kal drágábban kezdte árulni a közkedvelt gyuudont (牛丼, marhahúsos rizstál) – már tavaly év végétől. Az elmúlt hónapokban pedig jelentősebb áremelések helyett inkább az adagokat próbálták csökkenteni. Érdekes, hogy az élelmiszerárakkal ellentétben a közlekedés és az egészségügy költségei bár elhanyagolhatóan, de csökkentek.
Az energiahordozók, a villanyáram, a vízellátás költségei 15%-os éves drágulást mutattak májusban. A nagykereskedelmi árak ennél lényegesen magasabb ütemben nőttek (az üzemanyagárak már előző évben közel 50%-kal), ezek áthárítása hónapokig nem is történt meg. Általában is elmondható, hogy a japán importőrök, nagykereskedők, sőt egyes kiskereskedelmi láncok is a végletekig kivárnak a beszerzési áraik tovább hárításával.
„Hátha mégsem olyan drága, csak félreértés volt és legközelebb olcsóbb lesz”, gondolják. „Hátha csak átmeneti az egész, amit valahogyan át tudunk hidalni.”
Tegyük hozzá: a japán üzletemberek nemzetközi összehasonlításban leginkább ódzkodnak az alkuktól.
Gyarapodó japán gazdaság - vagy mégsem?
A japán gazdaság lassú növekedését sokan azzal (is) magyarázták az elmúlt harminc évben, hogy a stabil árak miatt érdemesebb volt a pénzt inkább megtakarítani és nem elkölteni, hiszen az nem vesztett értékéből, és hosszú távú biztonságérzetet adott az emberek számára. Japánban mély hagyományai vannak a takarékoskodásnak, hiszen olyan országról van szó, ahol soha nem tudni, épp milyen természeti katasztrófa bekövetkezte után kell esetleg az ember életét szinte elölről kezdeni. A japánok olyan gazdasági-társadalmi modellben élnek, amelyben a lakáshoz jutás, az oktatás és az egészségügy költségei jelentős terhet jelentenek a háztartások túlnyomó többsége számára, amelyek nagyrészt csak megtakarításból vagy a felvett hitelekből fedezhetők.
A megtakarítások persze alapjait képezik a beruházásoknak, amelyek élénkítik a gazdaságot, de az árstabilitás, a hazai fogyasztók számának csökkenése és életkorának emelkedése, a bérek vásárlóerejének stagnálása vagy éppen csökkenése, a külföldi beruházások alacsonyabb költségei miatt elmondható, hogy a vállalatok számára nem feltétlenül éri meg beruházásokat végezni Japánban, hiszen megtérülésük erősen kétséges.
Az elmúlt három évtizedben szinte az összes kormány megpróbálkozott azzal, hogy a japán gazdaságot állami beruházásokkal, a lakosság számára kiállított kuponokkal és egyéb módszerekkel élénkítsék, de látványos eredményeket eddig nem értek el. A vállalatok és a lakosság óvatos költései, az ún. fogyasztási adó (valójában az ÁFA) emelése, és általában a politikai szcéna gazdaságpolitikai konzervativizmusa mindig is fékező erőt jelentett, ha a keresletről volt szó.
Mi lesz ezután?
Mivel jelenleg a rezsi- és élelmiszerárak emelkednek gyorsabban, ennek megfékezése politikai kérdés is, és egyes intézkedésekkel (pl. ártámogatások) feltehetően nem fognak ezek az árak elszabadulni. Az infláció-ellenes politikában szerepet játszott a július eleji szenátusi választásokra készülés, és figyelmeztető adat volt az is, hogy a reálbérek májusban 1,8%-kal csökkentek az előző év azonos hónapjához képest. Ilyen viszonyok között a vállalatok sem kockáztatnak jelentősebb áremelést, hiszen a jellemzően takarékos fogyasztók hamar lemondhatnak egyes termékekről.
A japán társadalom és politikai elit számára az infláció alapvetően egy feszültségkeltő, a békét és harmóniát egyenesen megbontó jelenségnek tűnik, ezért – a kulturális gyökereknek megfelelően – kerülendő dolog. A jelenlegi inflációs jelenségről ráadásul joggal elmondható, hogy külföldről gyűrűzött be, amely politikai tőkét is jelent arra, hogy megpróbálják – akár áldozatok árán is – amennyire lehet száműzni a hazai gazdaságból.
A kép forrása
https://www.ssnp.co.jp/news/snack/2022/01/2022-0127-0952-15.html
Felhasznált források
https://tradingeconomics.com/japan/inflation-cpi
https://www.japantimes.co.jp/news/2022/07/07/business/economy-business/japan-pm-inflation-election/
https://g7.hu/vilag/20211222/van-egy-orszag-ahol-meg-most-sincs-inflacio/
E heti blogomra eredetileg egy teljesen más témát terveztem, de a pár nappal ezelőtt történt japán incidens miatt azt gondoltam, aktuálisabb téma lehet a fegyverviselés történetét bemutatnom a szigetországban.
Bizonyára sokan hallottak arról, hogy merényletet követtek el Abe Shinzo, volt japán miniszterelnök ellen az egyik politikai kampánybeszéde alatt. A 67 éves politikust kritikus állapotban szállították kórházba, ahol már sajnos nem tudták megmenteni az életét.
Az események sokkolták a lakosságot. Egyrészt maga a gyilkosság ténye miatt, másrészt pedig azért, mert Japánban vannak a világ legszigorúbb fegyverviselési törvényei. Az igazsághoz ugyan hozzátartozik, hogy az elkövető, mint kiderült, a Japán Tengerészeti Véderő (Jieitai) leszerelt katonája volt, s állítólag házi készítésű puskát használt a támadáskor.
Ahhoz, hogy valaki legálisan tarthasson fegyvert, egy egynapos kurzuson kell részt venni, megfelelő szinten teljesíteni egy írásbeli teszten, valamint legalább 95%-os pontossággal célba lőni a lőtéren. Ezeket követi egy mentális-egészségügyi értékelés, amelyre egy kórházban kerül sor, és egy alapos háttérvizsgálat, amelynek során a kormány megvizsgálja a bűnügyi nyilvántartást, és interjúkat készít a jelölt barátaival és családtagjaival. Továbbá, civilek csak sörétes puskát és légpuskát vásárolhatnak – kézifegyvert nem –, és háromévente újra részt kell venniük a korábban említett kurzuson és vizsgán.
A fegyverviselési engedély megszerzésénél kizáró ok lehet az „agresszív” politikai vagy aktivista csoportokhoz való tagság. A rendőrség korlátlan mérlegelési jogkörrel rendelkezik, így bármikor, bármilyen magyarázat nélkül, megtagadhatja az engedélyt minden olyan személytől, akiről „alapos okkal feltételezhető, hogy veszélyes lehet mások életére, vagyonára vagy a köznyugalomra”.
A fegyvertulajdonosok kötelesek fegyvereiket egy zárható szekrényben tartani, valamint a rendőrségnek átadni egy olyan térképet a lakásukról, amelyen ennek a bizonyos szekrénynek a helye látható. A lőszert külön zárható széfben kell tárolni. Az engedély azt is lehetővé teszi, hogy birtokosa néhány ezer lőszert vásároljon, minden egyes tranzakció nyilvántartásba vétele mellett, de új tölténytárra csak az üres tárak leadásával tehet szert. Ha pedig a fegyvertulajdonos meghal, a hozzátartozóinak le kell adniuk az elhunyt lőfegyvereit.
S bár az engedély nélküli lőfegyvertartásért nincs kötelezően kiszabandó minimális büntetés, az illegális lőfegyver- vagy kardbirtoklásért az ítéletek 81 százaléka egy év vagy annál is tovább terjedő szabadságvesztést mond ki - talán azért, mert a legtöbb fegyveres bűncselekményt hivatásos bűnözők követik el. A maximális büntetés tíz év börtön és egymillió jen pénzbírság.
Természetesen létezik fegyveres bűnözés Japánban is, de alacsony számban. 2019-ben mindössze 3 fegyverhez köthető haláleset történt. Mivel Japánban nincs legális polgári kézifegyverviselés, egy év alatt átlagosan kevesebb mint 200 erőszakos bűncselekményt követnek el ezekkel, amelyek közül szinte mindegyiket valamelyik szervezett bűnözői csoport követi el.
A legtöbb fegyveres bűncselekmény csak engedély nélküli birtoklást foglal magába, más bűncselekmény elkövetését nem. A második világháború utáni években a volt japán katonák rendszeresen jelentették az illegális fegyverek fő forrását. Manapság a jogellenes fegyvereket általában a tengerentúlról (különösen a Fülöp-szigetekről és az Egyesült Államokból) csempészik be szervezett bűnözői csoportok, amelyek pornográfiát, kábítószert és illegális bevándorlókat is visznek Japánba.
Még ha csak csekély számban is, a fegyveres bűnözés napjainkban is létezik, ezért a rendőrség igyekszik egyre nehezebbé tenni a fegyvertartási engedély megszerzését. A vizsgát és az egész napos kurzust havonta csak egyszer tartják meg. Az előadás szinte mindig megköveteli, hogy a résztvevő egy teljes nap szabadságot vegyen ki – ezt a japán munkaadók pedig nem szeretik. Ezen felül a rendőröknek alkalmas időpontban, évente egyszer fegyvervizsgálat is van, ami szintén megköveteli, hogy a fegyvertartó szabadságot kérjen a munkahelyén. A jogosítványokat háromévente kell megújítani, ami újabb fegyverbiztonsági előadásokkal és vizsgával jár a rendőrkapitányságon.
Mindezeknek köszönhetően Tokió a világ legbiztonságosabb nagyvárosa. A rablás majdnem olyan ritka, mint a gyilkosság - sőt valójában a fegyveres rablás is és a gyilkosság is olyannyira elhanyagolható számban fordul elő, hogy általában bekerülnek az országos hírekbe függetlenül attól, hogy hol történtek az országban.
Azt, hogy hogyan is kerültek a fegyverek a szigetországba, s hogyan alakult a szabályozásuk az elmúlt évszázadok alatt, a következő blogcikkemből tudhatják meg.
Sajnos ezen szigorú törvények sem tudták megakadályozni a múlt heti tragédiát.
Kívánom, hogy Abe Shinzo, volt japán miniszterelnök úr nyugodjék békében!
Források
- https://www.businessinsider.com/gun-control-how-japan-has-almost-completely-eliminated-gun-deaths-2017-10
- https://newsphere.jp/national/20171019-4/
- https://www.newsonjapan.com/html/newsdesk/article/134922.php
- https://www.aa.com.tr/en/asia-pacific/with-strict-gun-control-laws-japan-has-lowest-gun-violence-in-world/2633024
- https://davekopel.org/2A/LawRev/Japanese_Gun_Control.htm
Képek
- Fotó 1: https://ichef.bbci.co.uk/images/ic/640x360/p04m6wpv.jpg
- Fotó 2: https://www.gunpolicy.org/firearms/compareyears/91/total_number_of_gun_deaths
- Fotó 3: https://pbs.twimg.com/media/FXIdwmcUsAANM8s.jpg
Az energiaválság manapság gyakori téma a médiában, azaz hogy világunk – közismert okok miatt – egyre inkább az energiahiány felé sodródik. Az egyre csökkenő mennyiségű energiahordozót csak egyre magasabb áron lehet beszerezni. Egy ilyen környezetben megnövekszik annak fontossága, hogy mennyire tudjuk hatékonyan felhasználni az erőforrásainkat, illetve, hogy mennyit tudunk belőlük megspórolni. A japánok nagy mesterei a spórolásnak az élet egyéb területein is. A háztartásbeli japán nők fő tevékenysége a háztartás költségeinek minimalizálása; másrészt a fizetésüket szigorúan a családi kasszába berakó férfiak a feleségtől kapott fix zsebpénzen kell, hogy éljenek, így meggondolják, mire adnak ki pénzt. Talán mi is tanulhatunk tőlük valamit a spórolás módszerével kapcsolatban.
Idén márciusban volt hír Japánban, hogy a japán kormány március 16-án kihirdette az „áramellátási hiány riadóját”, amivel felszólították a gazdasági szereplőket és a lakosságot, hogy fogják vissza az energiafelhasználásukat. Ezen program keretében lekapcsolták Tokió egyik legjelentősebb szimbólumának számító Tokyo Tower és a Tokyo Skytree díszkivilágítását. Márciusban ezt a helyzetet egy földrengés idézte elő, amelynek következtében hat erőművet kellett leállítani Kelet-Japánban, illetve a lakossági oldalon egy hidegfront még növelte is az energiafelhasználást. A riadót március 23-án oldotta fel a japán kormány az energiahelyzet rendeződése után.
Habár a vészhelyzet azóta elhárult, a kilátások nem túl pozitívak. Az ukrajnai helyzet és az orosz gázszállítások csökkenése miatt emelkedő globális gázár és a szűkös LNG (cseppfolyósított gáz) kapacitásokra való megnövekedett igény egyrészt megdrágította, másrészt bizonytalanabbá tette Japán energiaellátását. Japán azon országok közé tartozik, amelyek igen alacsony energia önellátási szinttel rendelkeznek (11%). Bár az orosz energiafüggőség nem jelentős (olaj: 4%; gáz: 9%; szén:11%), így az ukrajnai háború kevésbé okoz gondot, az importkényszer miatt Japán nagyban ki van téve a világpiaci folyamatok hatásainak. Erre rátesz még egy lapáttal a yen dollárral szembeni jelentős leértékelődése is; a japán deviza 2022 év eleje óta kb. 17%-ot gyengült a dollárral szemben.
A másik jelentős probléma a japán áramtermelési kapacitásokkal van. A 2011-es fukushimai katasztrófát követően a szigetországban működő 54 atomerőműblokkot mind lekapcsolták, és 2022-re is csupán 6 erőmű 10 blokkját indították újra. A kieső teljesítményt elsősorban hőerőművekkel pótolják, de ezek között sok a régi típusú, amelyeket gyakran kénytelenek leállítani az amortizáció miatt. Az erőműveket működtető JERA 2022 márciusban 9 erőműblokkot állított le, mert a magas karbantartási költségekkel már nem volt fenntartható az üzemeltetés. Másrész az új hőerőművek építése időigényes, és a dekarbonizációs folyamatok miatt annyira nem is támogatott befektetői oldalról. A megújuló energia elterjedtsége Japánban pedig még mindig alacsony, csupán 7,7%.
Az energiakínálat hiányára – a 2011-es minta alapján - a japán kormány a kereslet visszafogásával tervez reagálni, méghozzá felszólítás formájában. A japán szabályozások szerint az energiaszintben egy minimum 3%-os többletet kell fenntartani a biztonságos ellátás érdekében. Az előrejelzések szerint nyáron Tokió környékén ez a szám 3,1% lesz, télen pedig -0.6%, ami áramhiányt jelent, azaz áramszünet várható.
A japánok a helyzet áthidalására a „demand response” módszerét tervezik alkalmazni, amellyel a felhasználók „szinte szórakozva” tudnak energiát megtakarítani. A módszer szerint a felhasználóknak először is telepíteniük kell a telefonjukra a helyi áramkereskedő cég applikációját, majd egy olyan nap előtt, amelyen előreláthatóan energiahiány lesz a hálózatban, az applikáción keresztül a cég felhívást küld az embereknek, hogy csökkentsék a fogyasztásukat. A fogyasztás csökkenését – a Japánban már elterjedt, a fogyasztást valós időben követő - okosmérők továbbítják az áramcég felé, a különbségért a fogyasztó pedig pontokat kap. 0,1 kWh megtakarításért jár 1 pont, ami 1 yent ér. Az eddigi tapasztalatok szerint ezzel a rendszerrel háztartásonként naponta átlagosan 1 kWh áramot lehet megtakarítani. Továbbá a japán kormány fontolóra vette, hogy azoknak a háztartásoknak, amelyek részt vesznek a programban, további egyszeri 2000 yenes támogatást nyújt pontok formájában.
Japánban 2011 óta már gyakorlattá vált, hogy a cégek minél inkább törekednek az energiaspórolásra. Például a vasúállomásokon „áram-megtakarítás folyamatban” kiírással lekapcsolgattak egy-egy jegyárusító automatát.
Mire figyelnek a japánok az otthoni takarékoskodás során?
Légkondi
Sok japán lakásban a legnagyobb fogyasztók a légkondik, amelyeket nem csak hűtésre használnak nyáron, hanem fűtésre is télen. Sokan azt hiszik, hogy ezek a berendezések alacsony légfúváson fogyasztják a legkevesebbet, de ez nem így van. Az optimális fogyasztás elérése érdekében javasolt az automata mód használata, mert ilyenkor a légkondi saját magának állítja be az ideális teljesítményi szintet. A javasolt hőfokbeállítás pedig nyáron a 28°C, télen a 20°C. A készüléket nyáron egy fokkal magasabbra, vagy télen egy fokkal alacsonyabbra állítva átlagosan 10%-ot lehet megtakarítani. Fontos még, hogy ha megy a légkondi, az ablakok legyenek becsukva, illetve húzzuk el a függönyt és akadályozzuk meg, hogy a külső meleg vagy hideg bejusson. Jó ötlet lehet még a készülékből beáramló levegő további áramoltatása ventilátorokkal, így magasabb hőfokbeállítás mellett is hűvösebbnek érezzük a szobát. Fontos még a rendszeres karbantartás is: ha eldugul a légkondi szűrője, a berendezés hatékonysága csökken, így arányosan növekszik a fogyasztás is. Törekedjünk a rendszeres tisztításra legalább kéthetente egyszer. Ha vannak hosszabb időszakok, amikor nem használjuk a légkondit, érdemes kihúzni a konnektorból, mivel bedugva kikapcsolt helyzetben is használ minimális áramot. Vigyázzunk viszont arra, hogy ne húzzuk ki gyakran rövid időre, mert az a készülék meghibásodásához vezethet.
Hűtő
A következő nagy fogyasztó a hűtőszekrény. Jellegéből fakadóan ezt a készüléket soha nem lehet teljesen lekapcsolni, de tudunk pár dolgot tenni az energiatakarékosabb működés érdekében. Az egyik ilyen tipp, hogy ne rakjuk túlságosan tele, mert így a belső hideg levegő áramlása rosszabb lesz és csökken a készülék hatékonysága. Ellenben a fagyasztót érdemes telerakni, mert itt épp növekszik a hatékonysága. A hőfokot pedig tanácsos az évszaknak megfelelően beállítani: nyáron „magas” télen pedig „alacsony” állásba. A berendezés körüli szabad légáram biztosítása is lényeges, hiszen a hűtőnek el kell vezetnie valahova a termelődő hőt.
Készenléti üzemmódban lévő készülékek
Gyakori téma volt Magyarországon is a készenléti üzemmódban lévő berendezések, mint például a tévék áramfogyasztása. Ezeket is érdemes teljesen lekapcsolni vagy kihúzni a konnektorból.
Telefontöltés
A telefonunkat pedig ne hagyjuk egész éjszaka töltőn: ez sem a pénztárcánknak, sem a telefon akkumulátorának nem tesz jót.
Inkább ne is légy otthon!
Természetesen a legjobb módszer az energia megtakarítására, ha otthon sem vagyunk. Még ha meg is engedett a munkahelyen a home office, akkor is néha járjunk be az irodába, addig sem otthon használjuk az áramot vagy a gázt, az irodában pedig úgyis megy a légkondi vagy a fűtés attól függetlenül, hogy hányan vannak bent. Nyári melegben az otthoni légkondizás helyett mozduljunk ki a szabadba, vagy hűsöljünk légkondicionált közösségi terekben, mint például plázákban, bevásárlóközpontokban – persze itt előfordulhat, hogy akaratunkon ellenére is pénzt költünk.
Összefoglalva, a japán weboldalak adnak néhány praktikus tippet, de ezek közül egyik sem lép ki a „kényelem” köréből, azaz nincsenek túl húsbavágó spórolási javaslatok. Egyébként érdekes, hogy egyik cikk sem említi az épület energia-hatékonyságának a javítását, a szigetelés fokozását, pedig ez mind a hűtés, mind a fűtés hatékonyságát javítaná. Az átlagos japán lakás szigetelési szintje igen alacsony, a külső falak 5-10 cm vastagok és nagyok az ablakfelületek, amelyek jellemzően szintén rosszul szigeteltek. Így gyakori, hogy a légkondicionáló lekapcsolását követően perceken belül a külső hőmérséklet veszi át az uralmat a belső térben. Elképzelhető, hogy a szigetelés azért nem került fel a japánok tipplistájára, mert egyrészt az elmúlt évtizedekben sem foglalkoztak vele egyáltalán; másrészt bizonyára az is közrejátszik, hogy a japánok nagy része bérlakásban él, így az épület fejlesztésébe egyáltalán nincs beleszólásuk, valamint nem is érdekeltek benne. A japán szigetelési helyzetről és a téli hidegről lásd egyik korábbi írásom.
Az eljövendő világszintű energiaválság során fontos, hogy tudatosan használjuk az erőforrásainkat, ezt pedig úgy kezdjük, hogy csupán a kényelmünk szintjét csökkentjük, remélve, hogy nem kell komolyabb korlátozásoknak is alávetnünk magunkat a jövőben. Egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk a helyzet javulásáért, és még pénzt is megtakaríthatunk. A japán módszer tanulmányozása lehet az első lépés.
