Legutóbbi zürichi utam alatt alkalmam volt színházba menni. A német nyelvterület egyik legkiválóbb teátrumának, a helyiek által Pfauen-nek, azaz Páváknak nevezett Schauspielhaus Zürich Kamrájában jártam, ahol a hosszabb ideje Európában, főként Ausztriában és Németországban élő és alkotó japán művésznő, Sachiko Hara tartott úgy nevezett Hiroshima-szalont. Az este első felében egy performansz keretében eljátszotta a hiroshimai tragédiát. Egy kislányt alakított, aki vidáman énekelve tart az iskolába és aki az 1945. augusztus 6-i atombombatámadás miatt egész életére torz marad. Így, „Hiroshima Monster Girl”-ként eleinte mindenki csúfolja, később pedig már senki nem akar róla tudomást venni. Sachiko Hara célja küzdeni azért, hogy bár az egykori hiroshimai túlélők lassan mind meghalnak, a tragédia mégse merüljön feledésbe és sose robbanjon többé atombomba a világon. Sőt, minden atomfegyvert tiltsanak be és az atomerőműveket is zárják be. Üzenetének azzal adott nagyobb nyomatékot, hogy meghívott három atomfegyver-ellenes aktivistát és egy világhírű zeneszerzőt beszélgetni.
Néhány hete jártam üzleti úton Kanazawában, Japán egyik leggyönyörűbb városában. Egy magyar témájú rendezvény előkészítése volt az utazásom fő célja, így a helyiekkel történő egyeztetések során mindig előkerült a származásom és Kanazawa valamint Magyarország kapcsolata. Bár nem ez volt az első látogatásom ebben a szamurájvárosban, mégis lenyűgözött, hogy most is tudott újat mutatni nekem, sőt, hazámmal kapcsolatban is tanultam újat ennek az útnak köszönhetően.
Az elmúlt hetek nálunk a baglyokról szóltak, mivel kisfiam osztálya bagoly-projektet tartott. Ennek keretében sok baglyot alkottunk, rengeteg színes előadásra került sor, s a tanítónő – megtudván, hogy Japánban bagoly-kávézók is működnek - felkért, hogy meséljek a gyerekeknek arról, milyen szerepet is tölt be a bagoly a japán kultúrában.
Japánban úton-útfélen találkoztam baglyos dekorációval, melyet mindig is a sajátos kultúra részének tekintettem, azonban csak most kezdtem el végiggondolni, mennyire mást jelképeznek a baglyok nálunk, illetve a felkelő nap hazájában.
A japán zen egyik központi – és igen populáris - tanítása, hogy az ember a mindennapi dolgokban és cselekvésekben találhatja meg az igazi megvilágosodást. Amikor a minap a blogom témáján gondolkoztam, megakadt a szemem az asztalomon pihenő délutáni kávémon. Ez adta azt az ötletet, hogy legközelebb a japán kávézási szokásokról írjak. Valóban, az igazán jó ötletek mindig körülöttünk vannak, csak sokszor nem vesszük ezeket észre, na de kezdjünk is bele.
Röviden és tömören szólva, a kávé jó. Ezt sokan tudják, akik aktívan dolgoznak vagy tanulnak, tehát valamilyen szellemileg, fizikailag megterhelő tevékenységet végeznek nap-mint-nap. A kávé sokáig a bölcsek céltáblája volt. A kávé hazájában, az Oszmán Birodalomban a hardcore iszlám hívők, úgy gondolták, hogy a kávé eltávolít az igaz hittől, ezért alkalomadtán felgyújtották a kávéházakat, vagy agyonverték a vendégeit (ezt ábrázolja például Pamuk is a Nevem Pirosban). Aztán jött a modern nyugati tudomány, ami azt állította, hogy a kávé káros az egészségre, és koffein fogyasztása szív és érrendszeri panaszokat okozhat. Például ezért volt az, hogy az amúgy nagyon egészségtudatos Harmadik Birodalomban – Hitler vegetáriánus volt – csak az amúgy szintén német fejlesztésű koffeinmentes kávé fogyasztása volt ajánlott, hogy a német fiatalok még véletlenül se mérgezzék magukat. A közelmúlt kutatásai azonban bizonyították, hogy a kávé mértékletes fogyasztása inkább pozitív hatással van az emberi szervezetre: élénkíti az agyműködést, serkentő hatással van a szívre, kitágítja az érfalakat, csökkenti a szív- és tüdőbetegség előfordulásának valószínűségét, ezért napi 3 pohárig fogyasztása inkább jót tesz az egészségnek, mintsem gondot okozna. (tovább…)
Kamikatsuról és lakóinak környezettudatos életmódjáról korábbi cikkünkben már írtunk, ma viszont eme különleges kisváros egy másik érdekességét szeretném bemutatni kedves Olvasóinknak.
A városról tudni kell, hogy Shikoku szigetén található, a lakossága 1500 fő körül van, s sajnos nekik is szembesülniük kellett a sok más országot is sújtó modern problémával, a fiatalok elvándorlásával, nagyobb városokba költözésével.
2019 októberében porrá égett az Okinawa megye fővárosában, Nahában található Shuri-vár. A 15-16. században épült vár az akkori Ryukyu királyság szimbóluma volt, tükrözte annak hosszú történelmét.
A Ryukyu királyságot 1429-ben alapította meg a Só (尚) dinasztia az Amami szigetektől délfelé a Yaeyama szigetekig (Iriomote és az Ishigaki szigetek is belefoglalva) terjedő területen. Ebben az időszakban a királyság szoros diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatot alakított ki a szomszédos országokkal, köztük Kínával, Japánnal és más dél-keleti ázsiai országokkal, és egy nagyon egyedi kultúra fejlődött ki a térségben. (tovább…)
Az előző blogcikkemben a tokiói olimpia nehézségeiről írtam. A hőségre és a maratonfutásra koncentrálva. Még egy év van az eseményig, azonban már régóta foglalkoztatja a közvéleményt ez a téma. Hiszen már csak a nézőknek is nehéz lesz megbirkózniuk a hőséggel, nemhogy a sportolóknak lefutni a maratont! A cikkem óta két dolog is történt, amiért újra ezzel a témával foglalkozom.
A helyi motívumokkal díszített, „design manhole”-nak is nevezett csatornafedelek Japán szerte megcsodálhatók az utcán sétálva. Emlékszem, hogy amikor – lassan 10 éve már – először Japánba érkeztem én is nagy lelkesedéssel fotózgattam ezeket a fedeleket.
Többször írtunk már arról, hogy Japánt szinte mindenfajta természeti csapás sújtja. De talán még a gyakori földrengéseknél, vulkánkitöréseknél is menetrendszerűbb biztonsággal lehet tájfunokra számítani.
A tájfunok gyakran járnak komoly károkkal, nem egyszer emberéleteket is követelnek. Egy olyan tájfun azonban bizonyosan van a japán történelemben, amelyért mind az akkori Japán, mind pedig az utókor hálás volt: az 1281 augusztusában lecsapó tájfunban pusztult el a Japánt támadó, Kjúsú szigetén partraszállásra készülő mongol sereg százezer katonája (az összesen 140 ezer fős seregből), s ezzel a mongol armada visszafordulásra kényszerült. Ezt a tájfunt nevezték „kamikaze”-nek, azaz „isteni szélnek”. (tovább…)
