Idén júniusban Japán kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból. A szigetország hosszú évek óta küzdött azért, hogy az 1982-ben bevezetett moratórium óta ismét lehessen kereskedelmi céllal bálnára vadászni. Japán a kilépéssel együtt megfigyelői státuszban követi a szervezet munkáját, de a hivatalos nyilatkozatok szerint lényegében feladta, hogy álláspontjáról meggyőzze a többi országot. Július elejétől pedig újraindult a kereskedelmi célú bálnavadászat Japánban, bár az éves kvótát be kívánják tartani. Fel is lángolt az online felháborodás, sokszor a „japánok kegyetlenségét” a középpontba állítva, bár a bálnavadászat és a bálna fogyasztása már rendkívül korlátozott mértékű Japánban. Mindeközben nyáron Izland bejelentette, hogy felhagy a kereskedelmi célú bálnavadászattal, de csak átmenetileg és az üzleti megtérülés kérdésessége miatt.
Tavaly nyáron beleszerettem Provence-ba és ahogy akkor beszámoltam róla, felfedeztem a japánok nyomait is a Riviérán: láttam a Grace Kelly emlékére épült monacói japánkertet, Saint Tropez-ban olvastam az ott partraszálló 17. századi japán diplomáciai misszióról, Marseille-ben a néhai francia miniszterelnök, Jacques Chirac Japán iránti rajongásáról és a francia-japán kapcsolatok történetéről, miközben a kabócazene Japánt idézte fel számomra Dél-Franciaországban. Az idén ismét Provence felfedezésével töltöttem a vakációt és további japános élményekre is szert tettem. Ellátogattam a Villa Ephrussi de Rotschild japánkertjébe a Nizza melletti Saint-Jean-Cap-Ferrat félszigeten, de nem csak a kert, hanem maga a villa, Béatrice de Rotschild (1864-1934) műtárgygyűjteménye és a táj szépsége is lenyűgöztek.
Két éve már, hogy írtam két blogcikket a japán jogosítvány megszerzésének útvesztőiből (itt és itt olvashatják a korábbi cikkeimet). Azóta sok minden változott, többek között az is, hogy a Japánban vízummal rendelkező magyarok számára a magyar jogosítvány felmutatásával már egyszerűen kiváltható lett a japán jogosítvány, hála a helyi követségünk munkásságának, amit ezúton is köszönünk! (Turisták továbbra sem vezethetnek semmilyen Magyarországon kiállított nemzetközi jogosítvánnyal ☹, de már dolgozik ezen a témán is a követség!) A másik dolog, ami változott, hogy két év alatt le is járt az első japán jogosítványom.
Erről a jogosítvány lejárata előtt két hónappal értesítettek egy képeslap formájában. Ezen az áll, hogy a jogosítványt legkorábban a születésnapom előtt egy hónappal, legkésőbb pedig utána egy hónappal újíthatom meg. Ha elmulasztom a megújítását, és nem jelentem ennek okát (pl. külföldön tartózkodás, kórházi betegellátás stb.), akkor bizony a jogosítvány elévül, és nulláról kell kezdeni a helyi KRESZ-tanfolyammal…
A „slow food” mozgalom híveként ismertem meg azt az olasz alapítványt, mely a slow food népszerűsítésével küzd a biodiverzitás megőrzéséért (Slow Food Foundation for Biodiversity). Rajtuk keresztül találkoztam először a zazamushi-val (ザザムシ), az ehető kérész-lárvákkal, melyek fogyasztásáról – Japán esetében legalábbis - sosem hallottam korábban.
Mint megtudtam, a Japán Kereskedelmi és Mezőgazdasági Minisztérium száz évvel ezelőtti kimutatása szerint a szigetországban Nagano prefektúrában volt a legmagasabb az ehető rovarfajok száma. Nagano prefektúra Japán legnagyobb szigetének (Honshu) közepén helyezkedik el, s azon kevés prefektúrák egyike, amelyeknek nincs közvetlen tengerparti területük. Emiatt az itt élők a régi időkben nehezen jutottak ehető tengeri élőlényekhez. Friss vizű folyókból azonban sok található errefelé, így számukra a legfontosabb fehérjeforrást valaha a folyami halak, illetve az ehető rovarok jelentették. (tovább…)
Ha Japán és videojáték, úgy gondolom, hogy a legtöbb embernek itt Európában a Final Fantasy (Hironobu Sakaguchi) sorozat, a Metal Gear Solid (Hideo Kojima), vagy esetleg a Monster Hunter (Capcom) jut az eszébe, a „japán játék” kifejezés hallatán. Én bevallom, hogy én ezek közül egyikkel sem játszottam komolyabban, részben azért, mert ezek főleg konzolra íródtak, ami nekem soha nem volt.
Mint ahogy később megtudtam ez a konzol-központiság nem véletlen, hiszen a japánok többségében konzolon játszanak. Én erre azután jöttem rá, hogy először tartózkodtam hosszabb ideig Japánban. Amikor különböző japánokkal beszéltem arról, hogy én szoktam PC-n játszani, valahogy mindig meg-nem értésbe ütköztem.
Hiába mondtam, hogy én szoktam Star Craft-ozni, Counter Strike-ozni vagy akármilyen PC-s játékkal játszani, mindig csak értetlen tekinteteket kaptam cserébe. Úgy látszik, hogy ezek a játékok, amikről mi naivan azt gondoljuk, hogy úgy nagyjából azért mindenhol ismerik, szinte ismeretlenek Japánban. (tovább…)
Japán a múltat a jelennel összekötő ország, ahol a régi hagyományok egyedülállóan keverednek a modern irányzatokkal.
Ennek egyik legjobb példája a Yosakoi táncfesztivál, melyet minden évben hagyományosan nyáron rendeznek meg Kochi városában, Shikoku szigetén. Az évek során nagy népszerűségre tett szert, s ennek köszönhetően országszerte is elterjedt.
A yosakoi (よさこい) egy különleges japán táncforma, amelyben a japán tradicionális táncelemeket kombinálják modern zenével, így rendkívül energikus és látványos. A koreográfiákat gyakran nagyobb csoportokban adják elő. A fesztivál nem korlátozódik csak felnőtt résztvevőkre, általános-, alsó- és felső középiskolai tánccsapatok is lelkes tagjai a fesztiváloknak.
Idén júliusban olvastam a hírt, hogy Yoshida Haruno elhunyt június 30-án. Még csak 55 éves volt.
Yoshida-san korábban az NTT Communication-nél, valamint a Motorola Japan-nél dolgozott, ezt követően pedig a British Telekom japán leányvállalatának ügyvezető igazgatói pozícióját töltötte be. A japán Keidanren (Japán legkiterjedtebb üzleti szövetsége, 1416 cég a tagja) első női vezetőségi tagjaként vált híressé. 2017-ben a Fortune Magazin által összeállított „Világ legjobb vezetői” toplistáján a 38. helyen szerepelt.
Sportágak
Az olimpiai játékok alkalmával a főbb sportágak állandóak. Egy-két sportág szokott csak változni. A kevésbé népszerűek kikerülnek, ilyen a golf is. Ami 1900 és 1904 után 2016-ban került újra vissza az olimpiai játékokba. Illetve az eseménynek otthont adó országban népszerű sportok kerülnek még be, ezzel is növelve a népszerűséget. 2020-ban Tokióban rendezik meg az olimpiát. Jövőre a következő 5 új sportágat kísérhetjük figyelemmel: baseball/softball, karate, sport mászás, szörfözés és gördeszkázás. Ezek közül egyértelműen a karate a legnépszerűbb Japánban. Várhatóan az összes jegyet elfogják adni az első napokban.
Logó
Minden olimpia bővelkedik a problémákban. Sajnos ez a tokiói olimpiára is igaz. Már az esemény logójával kezdődtek a megpróbáltatások. Az első hivatalosan elfogadott verziót Kenjiro Sano tervezte. A bemutatást követően a belga tervező Olivier Debie kiáltott plágiumot. Szerinte túlságosan is a saját logójára hasonlított a munka. Alább látható bal oldalt az tokiói olimpia első logó terve, jobb oldalt pedig a belga művész terve.
Tokióban az augusztus kemény megpróbáltatást jelent, hacsak nem légkondicionált lakásból, légkondicionált autóba száll az ember, hogy légkondicionált munkahelyére megérkezzen. (Ez a forgatókönyv amúgy is borzasztóan ritkán működik Tokióban, ahol jelentős cégek magas rangú vezetői is tömegközlekedést használnak.) A folyamatosan 35 fok körüli, s éjszakára is legfeljebb 26-28 fokra hűlő városban csak este szántuk rá magunkat, hogy mozgásigényünket a környéken tett sétával elégítsük ki. A jellemzően kétszintes családi házakkal beépített környéken, a keskeny utcákon sétálva ritmusos zene hangjait hallottuk meg. Miután különösebben meghatározott iránya, célja sétánknak a mozgáson túl nem volt, úgy döntöttünk, hogy megnézzük, honnan jönnek a hangok. Így találtunk rá egy vidáman, önfeledten táncoló, mulatozó sokaságra. A táncosoknak feltűnt a két külföldi (akkoriban még Tokióban sem volt túl gyakori látvány), s hamar be is hívtak bennünket a körtánc forgatagába. Bár valamivel komplikáltabb volt a dolog, mint a magyar bulik „vonatozása”, hamar ráéreztünk a ritmusra, s az esti laza sétából egy igencsak izzasztó „testedzés” kerekedett. (tovább…)
