Vannak kis hazánkban, akik a narancs ízű üdítőitalokat szőke kólának nevezik. 2005-ben ilyen címmel még magyar film is készült. De ugorjunk 10000 kilométert és 13 évet! Természetesen Japánba, ahol pár hete megjelent valami, amit akár még "szőkébb" kólának is nevezhetünk. 2018. június 11-én a Coca Cola Company kijött a teljesen átlátszó - tehát szódának látszó - kólával a szokásos fél literes műanyag palackban, 150 jenért. Íme:
Családi hagyomány, hogy tavasszal Kobajasi Kenicsiró által vezényelt hangversenyre megyünk. Az első jegyeket évekkel ezelőtt azért vettem, hogy legyen alkalmam személyesen is látni azt a japán embert, akinek nevét hamarabb ismertem, minthogy japánokkal kezdtem dolgozni. Azóta több felejthetetlen élményben volt részünk! A gyönyörűen felújított Zeneakadémia telt házas nagytermében ülve hallgattuk Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét, majd Muszorgszkij és Ravel alkotását, az Egy kiállítás képeit. Kobayashi pedig, ahogy nagymamám mondaná, „csak úgy repült” miközben az akkor épp 70 éves jubileumát ünneplő MÁV Szimfonikus Zenekart vezényelte. Természetesen kotta nélkül, hiszen állítása szerint a zenekar súg neki!
Velem már többször fordult elő, hogy a tömegközlekedési eszközön ülve egy kicsit pocakosabb fiatal hölgy láttán elgondolkoztam, hogy most át kéne-e adnom a helyem vagy sem? Ilyenkor az a dilemma játszódik le a fejemben, hogy ha kismama, akkor természetesen örülni fog a helynek, de ha „csak” duci, akkor akár a legjobb szándék is rosszul sülhet el...
Nos, ennek a dilemmának a kiküszöbölésére (és a még pocakosodás előtt álló kismamák segítésére) hozták létre Japánban a kismama-bilétát:
Kisfiammal az utóbbi hetekben szentjánosbogár-kereső túrákat tettünk a környékbeli parkokban. Jót kalandoztunk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Hallgattuk azonban a tücskök ciripelését, s erről felidéződtek bennem a tokiói nyári esték, amikor a parkok csendjét a kabócák hangja töltötte be. Néha annyira hangosan szóltak, hogy aludni is alig lehetett tőlük.
Először a kabócákat, szemi (セミ) kedves kis élőlényeknek gondoltam, ám az első találkozásom a valósággal igencsak sokkolt. Az a példány, melyet először láttam, elérte a 4 centimétert. Hogy milyen fajta volt, nem tudom megmondani.
Gondolom a legtöbb olvasónk látta már azokat az ikonikus fotókat, amin a majmok épp fürdőznek a japán gyógyvizekben. Ha esetleg még nem, akkor itt egy példa rá.
Fajtájukat tekintve hómajmoknak vagy japán makákóknak is szokták nevezni őket.
Sokan nem tudják, s köztük voltam sokáig én is, hogy nemcsak északon, a hegyek közt találhatóak meg ezek a szép állatok, hanem Kyoto városától nem messze, egy mesés helyen is. (tovább…)
Május közepén nagy hír volt Japánban, hogy a Nihon Egyetem amerikai futball csapatának egyik játékosa mérkőzés közben minősíthetetlenül viselkedett.
Nem vagyok nagy rajongója ennek a sportnak, mérkőzést is csak egyetlen egyszer láttam élőben. Most is csak azért figyeltem fel a hírre, mert a Nihon Egyetem ellenfele a Kuwansei Gakuin Egyetem csapata volt, ahonnan a diplomámat szereztem.
Sokkoló látvány volt, amikor a Nihon Egyetem egyik játékosa veszélyesen nekifutott hátulról a Kuwansei Gakuin Egyetem játékosának, akinél már régen nem volt labda, és megsebesítette.
Mi az a fugu?
Fugu, angolul „pufferfish”, magyarul gömbhal. Ez japán legdrágább téli finomsága. Egy egyfogásos fugu étel ára 2000-5000 yen között mozog. A többfogásos menük már 10000-20000 yen között mozognak, általában 8 fogásból állnak.
A szokásos japán szervezettséggel haladnak a 2020-as tokiói olimpia előkészületei. Esély nincsen olyan kapkodásra, késésre, mint ami már ilyen nagyszabású nemzetközi sportrendezvények előkészületei során szinte menetrendszerűen elő szokott fordulni!
Persze Tokióban is okoz vitákat az olimpia rendezése, a költségvetés várható túllépése. Ezek közül a legfajsúlyosabbként Abe miniszterelnök az új központi olimpiai stadionra szánt 850 millió dollár helyett 2,1 milliárd dollárosra becsült, a neves Zaha Hadid által jegyzett tervet 2015-ben össze is tépte, s az új pályázaton Kuma Kengo japán építész olcsóbb, de még így is másfél milliárd dolláros terve lett a győztes. (Kuma Kengo nevéhez fűződött az a nemzetközi tervpályázaton győztes terv, ami a budapesti Nyugati pályaudvar mögött elképzelt új kormányzati épületkomplexumra készült, de nem valósult meg.)
A 90-es években az egyik első japán cigi, amit kipróbáltam a „mezítlábas” Peace márkájú volt, amelyből egy slukk elég volt, hogy majdnem kiszédüljek a nyitott ablakon, olyan erős volt. Később nem is szívtam belőle pár szálnál többet, inkább ereklyeként tartogattam a – nevezzük így - ’japán Gitanes’-t a többi japán kincsem mellett.
Van az a klasszikus poén, hogy „A dohányzásról nagyon könnyű leszokni, nekem legalább tízszer sikerült!”. Nekem is sokadszorra sikerült (pár hónapja), de hadd „nosztalgiázzak” egy kicsit. Én erre nem emlékezhetek, de Japánban a 70-es, 80-as években állítólag sokkal többen dohányoztak - a férfiak kb. fele (!) Aztán – ahogyan az sok országban történt – elkezdtek leszokni a 40-es, 50-es éveikben járó férfiak és ezzel párhuzamosan egyre több fiatal nő szokott rá. Ami mondjuk nem csoda, hiszen most már jó ideje kifejezetten a tizenéveseket célozzák meg a dohánymultik, hogy rávegyék őket a dohányzásra, amelyről Puzsér Róbert joggal szokta mondani, hogy mindent elvesz, viszont semmit sem ad. (tovább…)
