Kisfiammal az utóbbi hetekben szentjánosbogár-kereső túrákat tettünk a környékbeli parkokban. Jót kalandoztunk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Hallgattuk azonban a tücskök ciripelését, s erről felidéződtek bennem a tokiói nyári esték, amikor a parkok csendjét a kabócák hangja töltötte be. Néha annyira hangosan szóltak, hogy aludni is alig lehetett tőlük.
Először a kabócákat, szemi (セミ) kedves kis élőlényeknek gondoltam, ám az első találkozásom a valósággal igencsak sokkolt. Az a példány, melyet először láttam, elérte a 4 centimétert. Hogy milyen fajta volt, nem tudom megmondani.
Japánban több kabócafaj is él, a gyerekek hamar megtanulják megkülönböztetni a különböző fajokat, melyek mindegyike más-más hangot ad és máskor sír. A nagyméretű kuma-szemi (クマゼミ) azt mondja sha-sha, az abura-szemi (アブラゼミ) így szól dzsiri-dzsiri, a minmin-szemi (ミンミンゼミ) azt énekli, min-min, az apróbb termetű cukucukuboushi (ツクツクボウシ) cuku-cuku-zik, a nyimi-szemi (ニイニイゼミ) csii-csii hangot ad, míg a legismertebb, a higurashi (ヒグラシ) azt dalolja, kana-kana. Némelyik példány hangja meghaladja a száz decibelt is.
Egyszer sikerült egy olyat nyarat kifognom, amikor szinte végig felhős volt az ég. Azon a nyáron a kabócák nemcsak napkelte előtt, illetve napnyugta után zenéltek, hangjuk folyamatosan betöltötte egész Tokiót.
Macuó Basó haikuja csodálatosan megfogalmazza:
閑かさや
岩にしみ入る
蝉の声
しづかさや
いはにしみいる
せみのこゑ
shizukasa ya
iwa ni shimi-iru
semi no koe
--------
Nyár-alkony csöndjén
még sziklát is átfúr a
kabóca-lárma!
(Fodor Ákos fordítása)
Borítókép: https://suisekiblog.wordpress.com/2017/08/29/a-haiku-by-basho-cicada-voice