Legutóbbi rövid tokiói üzleti utamba beiktattam a Spa LaQua nevű fürdőhely meglátogatását. Pestiesen szólva: nem semmi egy hely!
A Spa LaQua (helyi kiejtéssel: Szupa Rakúa) a Tokyo Dome sportaréna közelében van, a Tokyo Dome City részét képezi, ahol egy kisebb vidámpark is működik, óriáskerékkel és hullámvasúttal. Akik már jártak Tokióban, azok számára a Korakuen park ismerős lehet, nos onnan nem messze található. Tokió központjától 10-15 perc csak metróval. Este jártam arra:
A Spa LaQua két emeletet foglal el a modern épületből. A hatodik emeleten találhatóak a meleg és forróvizes medencék, valamint egy 100 fokos szauna, illetve egy 50-70 fokos szauna, és persze az elmaradhatatlan ülő zuhanyzós rész felszerelve mindennel, ami a tisztálkodáshoz kell. (tovább…)
Hokkaido kb. Magyarországnyi területén 6 nemzeti park van, mindegyik a vulkanikus eredetű hegységek és a köztük megcsillanó tavak szépségéről híres. A fenyőkkel és lombhullató fákkal vegyesen borított vegetáció az év minden szakában vonzza a turistákat, s egyre több külföldi keresi fel télen a porhóval borított sípályákat, nyáron az erdőket, egész évben a hőforrásokat. A nyári szezon legelején kirándultunk a Daisetsuzan Nemzeti Parkban, amely a legnagyobb Japánban, és itt található az északi sziget legmagasabb, 2290 m magas csúcsa, az Asahidake.
A hegyre egy kötélpálya visz fel kb. 1400 m magasságig, onnan turista ösvényeken lehet barangolni, hegyet mászni. Először is a turista-információs központba látogattunk, hogy tájékozódjunk.
Sokáig értetlenül álltam a rejtély előtt, hogy miért szeretem annyira a paradicsomot. Az, hogy a paradicsom valójában nem zöldség, hanem gyümölcs, még nem feltétlenül tekinthető kielégítő magyarázatnak. És ugye ízlés dolga, hogy a zöldségek vagy a gyümölcsök a finomabbak. Ráadásul – mint a mondás is tartja – almát és körtét nehéz összehasonlítani.
Aztán hallottam az umamiról, az ötödik ízről - az édes, savanyú, keserű, sós mellett. Az umami japán szó, elsődleges jelentése, hogy „az ötödik íz”. Az umami-nak egyébként van olyan jelentése is, hogy „jó íz”, „képesség”, „profit”. Japánul így írják: 旨味 Az első írásjegy melléknévi formája 旨い = umai, ami azt jelenti, hogy finom. De attól függően, hogy milyen más írásjeggyel írják le, jelentheti azt is, hogy ügyes, okos, bölcs, ígéretes, profitábilis, kitűnő, sikeres. A 味 = mi magyarul azt jelenti, hogy íz.
A zamat.blog.hu ismertetése szerint több mint száz éve, a japán Kikunae Ikeda vegyész professzor a kombu nevű tengeri algából nyerte ki az umami ízt adó glutaminsavat, amely a fehérjék legfontosabb alkotóeleme az aminosavak családján belül. Japánon kívül nem nagyon hitték el neki, hogy ez önálló íz, azonban az 1980-as évektől a gasztronómiai berkekben már elfogadták mint ötödik ízt. A Miami egyetem 1996-os kutatási eredménye szerint az umami ízre specializálódott receptorokat találtak a nyelven, és a glutaminsavak érzékelése segíti a túlélést. Igaz, a világ népességének 5 %-a nem érzékeny az umamira. Az alábbi ábrán az látható, hogy nyelvünk melyik részén érzékeljük az umami ízt.
Japáni élményeim közül talán a hiroshimai kirándulásom volt rám a legnagyobb hatással. Már itthon elterveztem, hogyan fogom két hivatalos elfoglaltság közé beilleszteni a villámlátogatást az első atombombatámadásról elhíresült városba. Látni akartam milyen az élet ott, 70 évvel 1945. augusztus 6. után és megnézni a Genbaku-dómot, az egyetlen épületet, amit a pont felette felrobbanó Little Boy nem tudott teljesen romba dönteni. Emellett kíváncsi voltam még a Hiroshima-öbölben található Miyajima szigetének természeti szépségeire és shinto szentélyének híres úszó kapujára. Meg akartam kóstolni az okonomiyaki, a japán zöldség-pizza hiroshimai verzióját és ki akartam próbálni, hogy milyen egy hagyományos japán fogadóban, ryokan-ban megszállni.
Szombat hajnalban indultam Tokióból és a shinkansen szuperexpresszel, egy átszállással, körülbelül 5 óra alatt tettem meg a 900 km-es távolságot a Honshu - a legnagyobb japán sziget - nyugati részén található Hiroshimába. De az idő gyorsan elrepült, mert a kb. félúttól mellettem ülő vidéki japán kisnyugdíjas, aki nem nagyon járt külföldön és fehér emberrel se igen volt korábban dolga az életben, mindent tudni akart rólam és Magyarországról. (tovább…)
Ha valaki Japánba utazik és szeretne belekóstolni a japán kultúra főbb elemeibe, akkor a fürdőzést nem hagyhatja ki. Ehhez nyújthat segítséget a jelen legek listája és rövid leírása, illetve az előző bejegyzésem az alapokról és illendőségekről. Azt, hogy a japán fürdőkultúra hogyan tér el az itthonitól szokásrendszerében, azt már az előző bejegyzésemben kifejtettem. Most konkrét fürdőket hozok, amik valami miatt kiemelkednek a japán fürdők sokaságából. Ebben a Rakuten Travel besorolására támaszkodnék, mert nem volt szerencsém minden japán fürdőt bejárni és saját listám elkészíteni 😉 (de megemlítem azt is, ha személyes tapasztalatokkal rendelkezem adott fürdőről).
Az összes (kb. 3000) japán onsen gyöngyszemeit emeltem ki alább, de ez nem jelenti, hogy nem találhatunk más szempontból szívünkhöz közelállót Japán valamely eldugott vidékén, sőt! Szóval, ha valakinek vannak ilyen ambíciói, hajrá a felkutatásukra és várom a híreket a kedvencekről!
Az alábbi egy japán népszerűségi lista 2016-ból:
1. Atami (Shizuoka megye)
Azon túl, hogy Japán egyik népszerű tengerparti nyaralóvárosa, egy nagy gyógyfürdő is található itt, ami Tokugawa Ieyasu hőn szeretett fürdője volt (már a 16-17. században). Híres még a rendszeres, tengerparton megrendezett tűzijáték fesztiváljairól (egy ilyenen nekem is sikerült egyszer ott lennem és mondhatom egy másik „must-see” a japán programok sorában). Egyébként pedig 50 perc Tokiótól shinkansen-nel. Ami japán viszonylatban nem távolság 😉
Nemrég egy nagyon hasznos termékkel ismerkedtem meg. 12 éve kutyagazdi vagyok, s nehezen álltam ellen, amikor 3 hónaposan, barna pisze orrát bedugta a teraszajtón Mojito. Ekkor az a gyönge pillanat végleg eldöntötte, a nappali szobánkon vele osztoznunk. A társasága kiváló, de bizony a hulló szőre…! Egy kutyaszőr-gyűjtő eszközt mutatott be nekem egy ismerősöm, ami könnyen és gyorsan szedi le a textíliáról, szőnyegről, bútorról a láthatatlan szőrszálakat is. Kíváncsi lettem, vajon Japánban lenne-e keletje egy ilyen terméknek.
Ismert, hogy a japán lakásokba csak papucsban lehet belépni, de a szigorú higiéniai szabályok sok családban nem vonatkoznak a házi kedvencekre. Többnyire nem házőrző, kerti kutyák alkotják a közel 20 milliós kutya-macska populációt, hanem egyre inkább a családtag szerepét töltik be. Ennek megfelelően a gondoskodásukra mind több termék, szolgáltatás vehető igénybe. Ha nem is kutyapapucsra, sok másra rengeteg pénzt költenek a gazdik. Az biztos, hogy a kisállatok tartásához kapcsolódó japán piac óriási, az USA és Brazília után a harmadik legnagyobb állateledel importőr.
A trendi ruhákba öltöztetett cica és kutyus már senkit sem lep meg, igaz itthon sem. Különféle jelmezekbe bújtatják őket, így biztos megélhetést nyújt a divattervezőknek a 9,9 miliós kutyus és 9,8 milliós cicás gazdi ízlésének kielégítése.
Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára Japánban élvezhettem a cseresznyevirágzást. Az idei tavaszi utam sem tudatos választás volt: az üzleti feladat megkövetelte, hogy április elején Japánba utazzak.
Érkezésem után két nappal jelentették be hivatalosan: teljesen kinyílt a cseresznye (szakura) virága a tokiói Ueno Parkban. Japánban – ahol persze sok minden másnak is „megadják a módját” – a cseresznyevirágzást is komoly szervezés veszi körül. A meteorológiai jelentéseknek már március elejétől szerves része a „szakura front” előrehaladása. Ez a délnyugatról északkeleti irányban hosszan elnyúló japán szigetvilágban egy többhetes folyamat, még ha Okinavát figyelmen kívül is hagyjuk. Március elejétől május közepéig Japánnak mindig más tájain lehet a cseresznye-virágzását élvezni. A többfajta cseresznye természetesen eltérő időpontban virágzik: a Japán szigetek döntő részén a „szomejosino” fajta virágzása az, ami meghatározó, s amire a „szakura front” megfigyelését építik. (Hokkaido szigetén a „jamazakura” vagy a „csisima-szakura”, Okinaván a „kanhizakura” fajta a megfigyelés tárgya.)
Természetesen a megfigyelés tudományos: először, amikor a megfigyelt fán legalább 5-6 virág szirmot bont, akkor a „kinyílt” jelzést adják, majd a virágok 80%-ának nyílása jelenti a „teljesen kinyílt” jelzés teljesítésének feltételét. Tokióban és környékén jellemzően 8 nap telik el a két jelzés kiadása között. (tovább…)
Tavasszal kezdődik nálunk a salátaszezon, és ilyenkor napi szinten használatba vesszük az evőpálcikákat. Hogy a salátát kényelmesebb pálcikával (箸, hashi) enni mint villával, erre már több évtizede rájöttem, aztán tokiói életem során tovább bővítettem a listám, mi mindenre hasznosabb eszköz az evőpálcika mint a kés vagy akár a villa. A serpenyőben sülő húsok megfordítása során például sokkal kisebb az esélye annak, hogy a forró olaj rám fröccsen, ha villa vagy sütőlapát helyett az erre a célra szánt - az evőpálcikánál hosszabb, szintén fából készült - pálcikákat (菜箸, saibashi) használom, és ez az eszköz jó szolgálatot tesz akkor is, ha a pirítóból próbálom kiszedni az elkészült kenyereket. Ez utóbbi témában férjemmel éveken át eltérő álláspontot képviseltünk, ő a hegyes késre esküdött, mígnem egy szép napon a kenyérből a kés a pirító fűtőszálába nem szaladt. Szerencsére a fellépő zárlatot az életvédelmi relé is érzékelte, így az akciót megúsztuk egy kukába kerülő kenyérpirítóval, de azóta ő is inkább a pálcikák segítségével emeli ki a kenyereket. (Ma már készülnek saibashi-k fémből is, én most a fából készült, hagyományos változatot ajánlgatom!)
A hosszú pálcikákat kisfiunk is lelkesen használja, – az etikettbe nehezen illeszthető módon – rendszeresen piszkálja ki velük a kanapé alá begurult legódarabokat. Az étkezőasztalon felejtett evőpálcikákkal kardozik, hidat épít belőlük, dobol, és még sorolhatnám, milyen módon vét a pálcikahasználat szabályai ellen. Bevallom, nem szoktam ezért leszidni, bár igyekszem mielőbb biztonságba helyezni kedvenc darabjaimat, és néha megmutatom neki, hogy is lehet ezzel a „két rúddal” egyáltalán enni. Nem köti le, így a pálcika-etikett további szabályait nem is szoktam neki elmagyarázni. (tovább…)
Ha megkérdezik, hol az otthonunk, mit felelünk?
Az ország, ahol lakunk? A hely, ahová szívünk húz? Hisz azt szokták mondani az otthon ott van, ahol a szív, nem igaz?
De vajon lehet-e az embernek egyszerre két otthona is?
Mai cikkem picit eltérőbb és különlegesebb lesz a korábbiakhoz képest két okból kifolyólag.
Az egyik, hogy a most látott sorokat egyenesen Tokióból, Japán fővárosából küldöm, a másik pedig, hogy nem egy konkrét japános témáról szeretnék írni, hanem inkább egy érzésről, hogy milyen is, mikor az ember két igazi otthonra lel a világ két nagyon távol eső pontján.
Hosszú idő után múlt csütörtökön értem újra földet Japánban. Az első pillanattól fogva, ahogy leszálltam a gépről, az az érzés kapott el, hogy újra hazaértem. Magyar emberként fura ezt így leírni, hisz a családom és nagyon sok, közeli barátom Magyarországon lakik, de ahogy megpillantottam az első kis boltokat, tele számos japán onigirivel, sushival, zöld teával, ahogy feltöltöttem az utazásokhoz használandó Suica kártyámat és sorban álltam a vonathoz, csak egy gondolat járt a fejemben, hogy idetartozom. (tovább…)
