2012 tavaszán az egyik barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy kicsit kimozdulunk Tokióból a Golden Week (japán munkaszüneti hét, mely több, egymást követő nemzeti ünnepnapból áll) folyamán, s meglátogatjuk Japán kulturális központját, Kiotót.
Az ott töltött két nap alatt megnéztük a város nevezetességeit, ősi szentélyeit és múzeumait. A helyet bejárja a régmúlt idők hangulata és varázsa.
Legnagyobb meglepetésünkre viszont az egyik legmeghatározóbb és legérdekesebb élményünk nem egy híres, turisták által gyakorta látogatott helyhez kötődik, hanem egy eldugott, pici kis szentélyhez, ahova véletlenül tértünk be, mert eltévedtünk. (tovább…)
Nyár eleje óta a munkahelyi gépemen egy okinawai kép van beállítva háttérképként, így valahányszor bekapcsolom, mindig úgy érzem, mintha ott lennék. Eddig ötször jártam Okinawán, mindig nyáron, és imádom a napfényben tündöklő korallzátonyos tenger látványát. Valahányszor csak rágondolok, máris mehetnékem van.
Viszont valamiért a baráti társaságomból (japán barátok) csak nagyon kevesen jártak a szigeten. Mikor megkérdeztem, hogy miért, azt a választ kaptam többektől, hogy ugyanazért a pénzért vagy még olcsóbban már külföldre, Hawaiira vagy Guamra is el tudnak utazni.
A kagoshimai rokonaim pedig állandóan panaszkodnak, hogy miért mindig Okinawa, miért csak fölöttük repülök el, de sosem ugrok be hozzájuk. (Kagoshima Kyushu déli pontján lévő város, közel Okinawához.)
De vajon miért vonz ennyire ez a sziget? Gondoltam bemutatom az ottani kedvenc helyeimet, s ha akad egy japán barátom, aki még nem járt ott, és cikkemet olvasva úgy dönt, menni szeretne, akkor boldogan üzenem neki: „Rendben, menjünk együtt!" (tovább…)
Japán „csoportos tevékenység” vagy szakkör, ezek a fordítások a leginkább találóak. Iskola utáni csoportos foglalkozás a diákok számára. Egyfajta második közösség, ahol tanári felügyelet mellett sport vagy kulturális foglalkozásokon vesznek részt. (tovább…)
A külföldiek Japánba érkezve sok furcsa, szokatlan dolgot látnak, tapasztalnak. Sokan veszik észre, bár bizonyosan nem a legfeltűnőbb japán sajátosságok egyike: amerre jár az ember, mindenütt „klaffogó” cipőket lát-hall. Miután Japánban nagyon sok helyen (lényegében minden lakásban, templomban, szentélyben, de még sok hivatalban, irodában, s a hagyományos japán éttermekben, sőt szinte minden iskolában is) le kell venni a cipőt, s nagyjából egy lépcsőnyit fellépve papucsban lehet már csak közlekedni, először arra gondoltam, hogy véletlenül elcserélt cipőkről van szó, ezért a legalább két számmal nagyobb méret. De ha ennyi ember elcserélte a cipőjét, akkor ugyanannyinak kellene sántikálni a szűk cipőben, hiszen csak kisebb maradhatott számára az elcserélt helyett. De sántikáló, szűk cipővel kínlódó japánokat nem láttam. (tovább…)
Yamato
Néhány hónapja nyílt meg az első olyan japán étterem, amelynek különlegessége, hogy a yakiniku műfaját is bemutatja a magyar közönség számára, mégpedig úgy ahogyan az egy igazi japáni étteremben működik. Az asztal közepén egy mélyedésben egy grillrács van. Alulról jön a forróság. A rácson húst, tengeri állatokat grillez a vendég saját maga. A japán mellett koreai grill ételeket is elkészíthetünk – egy kicsit másfajta rácson. (tovább…)
Ha japán filmrendezőkről van szó, akkor itthon a legtöbben Akira Kurosawa nevét említik. Filmjei szép számmal hozzáférhetőek a magyar nézők számára dvd-n. A Yojimbo, a Sanjuro és az Élni pár éve díszdobozos kiadásban jelentek meg, a Ran - Káosz, az Álmok, a Kagemusha és A hét szamuráj pedig egyesével tűntek fel az elektronikai üzletek és könyváruházak polcain. Régebben a szovjet-japán koprodukcióban készült Derszu Uzala is kapható volt. Kurosawa-ra nagy hatással voltak Shakespeare drámái, Dosztojevszkij lélektani és Tolsztoj realista regényei, számos filmjét ezek a szerzők ihlették. A filmek többnyire örök érvényű emberi viselkedésmintákat mutatnak be függetlenül attól, hogy a 16. századi Japánban harcoló szamurájokról, a 20. századi hivatalnok kisember életéről vagy az igazság relativitásáról szólnak. A fent említett filmek közül egyik kedvencem A hét szamuráj, ezért amikor megtudtam, hogy az Örkény Színház azonos címmel színpadra viszi a művet, kollégáimmal egyből megvettük a jegyet az egyik első előadásra. (tovább…)
Japánban is négy évszak és különféle ünnepek egymásutánja jelenti az év körforgását.
Úgy tartották régen, hogy az évszakváltáskor az ember teste hajlamosabb a megbetegedésre emiatt beiktattak különleges étkezésű napokat („hare”napok) és pihenőnapokat.
A másik a Shinto vallás, alapvetően egy természet-orientált vallás, ami szintén fokozta ezt az évszakoknak és azok váltakozásának tulajdonított figyelmet, amire külön szó is született a japán nyelvben: kisetsukan („évszak-érzékelés”). (tovább…)
Aki járt már Japánban, utazása során aligha kerülhetett el építkezéseket, hiszen a városban rendkívüli gyorsasággal épülnek új, modern épületek, városnegyedek. Az építkezések környékén meglehetősen feltűnő látványt nyújtó munkaruhába öltözött munkásokkal lehet találkozni.
2015.06.03-án kelt Éjt nappallá téve tanulni… című írásomban igyekeztem körvonalazni a japán oktatás, azon belül is a középfokú oktatás rendszerét, annak főbb jellemvonásait. Főként saját tapasztalataimra alapozva, azokat beépítve készítettem el azt az írásomat, melynek zárásaként említettem az ún. juku rendszert. Egy a japán oktatási rendszerrel kapcsolatos írás nem lehet „teljes” ennek az iskolatípusnak a jellemzése, említése nélkül, így most a korábbi blogbejegyzésem folytatásaként a juku, azaz „magániskola-rendszerről” szeretnék írni röviden. (tovább…)
