Az innovatív technológiájáról ismert GS-Yuasa tavaly év elején jelentette be, hogy közel 9 milliárd forintból Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát. Most felavatta 8600 négyzetméteres új csarnokát.
A lítium-ionos akkumulátorok gyártására szakosodott cég akkor azt is vállalta, hogy 2019 végén elindítja a termelést is, amihez elkészült a jelenleg 8,6 ezer négyzetméteres csarnok.
A cég a jövőben az üzemterületet jelentősen növelni szeretné - írja Origóhoz eljuttatott közleményében a társaság.
A japán vállalat most átadott, és tovább bővíthető miskolci gyára az első üzeme Japánon kívül. Az új üzemcsarnok most még üres, dea termelés a tervek szerint 2019. novemberében elkezdődik, kezdetben 51 embernek adva munkát.
Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere az üzemcsarnok avatásán elmondta:
„A cég innovatív technológiát telepít a városba, amely illik Miskolc környezetbarát és smart törekvéseihez. Az itt készülő lítium-ionos akkumulátorok globális szinten is hozzájárulnak a széndioxid-kibocsátás mérsékléséhez, amelyben Miskolc eddig is élen járt a Magyarországon."
Takamura Hiroshi, a GS-Yuasa Hungary Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az első ütemben megépült 8 ezer négyzetméteres csarnokot később jelentősen bővíteni szeretnék.
A tervek szerint a tömeggyártás már júliusban indul, év végére pedig a szállítás is megkezdődhet a világ minden tájára.
A cég ügyvezetője hozzátette, már elkezdték a toborzást. A cég szoros együttműködést tervez a Miskolci Egyetemmel és a helyi iskolákkal, hogy minél több tehetséges és jól képzett dolgozóval tudják bővíteni a csapatukat.
A beruházás helyszínének kiválasztását Miskolc jól szervezett infrastruktúrájával, képzett helyi szakemberekkel és a városvezetés által nyújtott támogatással indokolta a japán vállalat, amely 17 országban mintegy 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig a tavalyi üzleti évben csaknem 3 milliárd dollár volt.
A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Hungary Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be. A 9 milliárd forint értékű miskolci beruházást a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.
Forrás: http://www.origo.hu