Nemrégiben egy Maneki Neko (röviden Maneko) talizmánt ajándékoztam egy kedves barátnőmnek. Nem ismerte, így elmondtam neki, hogy Japánban ez jószerencsét hoz a gazdájának.

S ekkor fogant meg bennem a mai blogcikkem témája. Sokan tudják, mit jelent a Maneki Neko, de vajon hányan ismerik az eredetét vagy hogy miért is éppen a macska hozza a szerencsét.

Nos, jöjjön hát eme cuki kis kabalának az érdekes története!

Aki járt már Japánban, az gondolom sok bolt és étterem előtt látta a Maneki cicát, ahogy mancsaival hívogatja a vendégeket az üzletbe. Úgy néz ki, mint aki integetne, de ez Japánban egy hívogató mozdulat. A macska jellemzően porcelánból készül, fehérre van festve és narancssárga és fekete foltok díszítik. A jószerencse szimbóluma Ázsiában.

Általában vagy a jobb vagy a bal mancsa van felemelve. Gyakori vélekedés, hogy a felemelt bal mancs vonzza be a vendégeket, míg a jobb mancs a gazdagságot.

Van olyan Maneki Neko is, amelynek mindkét mancsa fel van emelve, s így próbálja egyszerre becsábítani az ügyfeleket, a gazdagságot és a jó szerencsét. Ilyennel kevésbé lehet találkozni a boltokban, elég ritka, mert a visszafogottághoz szokott japánok számára kissé mohónak tűnik.

Ennek ellenére létezik, mert hát valljuk be, ki ne akarna mindent egyszerre?! Nekem sikerült kettőt beszerezni, az egyiket magamnál tartom a kulcstartón, a másikat a barátnőmnek adtam!

Viszont, miért pont macska? Honnan ered ez a kis kabala?

A kezdetek, mint a legtöbb misztikus dolognál, a történelem homályába vesznek, de annyi biztos, hogy Japánból ered. Több magyarázat is létezik, a történetekben viszont közös, hogy általában egy szegény étterem, bártulajdonos vagy egy szentély szerzetese befogad egy éhes és elhanyagolt kiscicát, mely arrafele kódorog éppen. Megszereti az állatot, gondoskodik róla, jól bánik vele, a macsek pedig az étterem vagy bár előtt üldögélve integet a járókelőknek, s bájával egyre több vendéget vonz be, felvirágoztatva gazdája üzletét, s ezzel meghálálva annak kedvességét.

Az egyik legrégebbi mese szerint 1620 körül a tokiói Setagaya-ku-ban található Gotokuji templom nehéz anyagi helyzete és pénzügyi problémái miatt szörnyen lepusztult állapotban volt. Nem volt keret a felújítására.

Egy nap, egy madárvadászatról hazafelé tartva, Naotaka Ii, Hikone tartomány szamuráj ura úgy döntött, hogy szünetet tart, s megállt egy fa árnyékában pihenni. Megpillantott egy macskát a közelben levő Gotokuji templomban, ami mancsával integetett neki, hívogatta őt a szentélybe. (A modern magyarázatok szerint mosakodott a cica, s ahogy a füleit tisztította a mancsaival, távolról viszont úgy tűnhetett, hogy integet.)

Az uraságnak nagyon megtetszett az édes kis állat, engedett a hívásnak, s beszaladt a templomba.

Hirtelen esni kezdett, hatalmas mennydörgéssel és villámlással, s ahogy Ii elhagyta a fa menedékét, egy hatalmas villám csapott a fába. A szamuráj annyira hálás volt a macskának, hogy megmentette az életét, hogy utána nagy összeget adományozott a templomnak és támogatójává vált. Az átalakított Gotokuji templom ezután a Ii nemesi család őrző szentélye lett.

Később egy nagy Maneki Neko-szobrot is építettek a templomnál, és a kis változatát elkezdték ajándékként értékesíteni. Manapság a látogatók, akik a templom lenyűgöző kapui alatt haladnak el, a Li család temetője közelében felfedezhetik a hívogató macska szentélyét, mely emléket állít eme sorsdöntő találkozásnak.

A leggyakoribb hiedelem szerint a Maneki Neko az Edo-korszakban keletkezett. A talizmán létezése a Meiji korszakban lett jobban dokumentálva és szélesebb körben ismert a szigetországban.

További érdekességként említeném, hogy az egyik történelmi beszámoló a Maneki Neko népszerűségét az akkori kor szexiparának tulajdonítja.

Az Edo-korszakban Japán teljesen el volt szigetelve a világ többi részétől, s ahogy a szigetországban egyre növekedett a kereskedő osztály befolyása, úgy változott a szórakoztatóipar is. Piros lámpás negyedek kezdtek sorra megjelenni, egyre nagyobb számban, s a bordélyházakban férfi nemi szerveket formáló talizmánokat raktak ki, hogy minél több ügyfél térjen be hozzájuk.

(Hozzáteszem, a fallosz mintájú kabalák nem csak bordélyházakban voltak kint, hanem rendes otthonokban is, mert termékenységet és szexuális virilitást szimbolizáltak. Bár manapság használatuk nagyban visszaszorult a nyugati befolyás miatt, azért nem tűntek el teljesen.)

Viszont, mikor Japán a Meiji-restauráció során nyitni kezdett a világ többi része felé, országszerte kampány indult arra, hogy minimalizálják Japán negatív, barbár képét a nagyrészt keresztény nyugati világban.

Ez magával hozta, hogy a kormány betiltotta a fallosz formájú talizmánok használatát és értékesítését. Ezzel egy időben érdekes módon a Maneki Neko kabalák és szobrocskák használata fellendült. Gondolom, az örömlányok úgy voltak vele, hogy mindegy, milyen formájú a talizmán, csak hozza az ügyfeleket és gazdagságot.

Manapság, a Maneki Nekonak sokfajta, modern változata létezik, nemcsak a hagyományos agyag-, papírmasé- vagy fafigurák, hanem a vásárlók igényeihez igazodva kaphatunk Maneko kulcstartókat, perselyeket, evőpálcikákat, légfrissítőket, ráadásul vicces változatai is léteznek, mint például a szumó macska vagy az én Maneki Nekonak álcázott kiskacsás talizmánom! Már nem tudom, honnan kaptam, de nagyon aranyos!

S ha már modern változatokról van szó, akkor nem haladhatok el említés nélkül a keleti zsémbes macska változat, a Grumpy Maneki Cat mellett sem! (Ami akár egy 2020-at összefoglaló mém is lehetne.)

S végére a legfontosabb kérdés, mennyire hatásos?

Annyit mondhatok, hogy ahogy hallottam, a barátnőmnek, akinek nemrégiben ajándékoztam egyet, nagyon jól és izgalmasan indult az éve, szépen ível felfele a karrierje, s szeretném hinni, hogy a tőlem kapott Maneki Neko kulcstartó is picit hozzájárult mostani sikereihez.

Kedves Olvasóink, ha egy kis szerencsére van szükségük, szerezzenek be vagy készítsenek otthon egy japán macskakabalát, hisz ezekben a nehéz időkben minden segítség jól jöhet.

S hogy mindenkinek jó napja legyen, egy édes kis Maneki cica képpel zárom mostani soraimat!

Linkek
• https://ja.wikipedia.org/wiki/%E6%8B%9B%E3%81%8D%E7%8C%AB
• https://rocketnews24.com/2019/11/23/1291072/
• https://samurai-world.com/ii-naotaka/
• http://www.anthropology.uci.edu/~wmmaurer/courses/anthro_money_2006/maneki.html
• https://allabout-japan.com/en/article/1207/
• https://ja.wikipedia.org/wiki/%E6%8B%9B%E3%81%8D%E7%8C%AB

Képek
• Kép 1: https://www.wallpaperflare.com/cats-children-japan-japanese-maneki-neko-toys-traditions-wallpaper-mdvzh
• Kép 2: https://muza-chan.net/aj/poze-weblog5/maneki-neko-statue-osaka-big.jpg
• Kép 4, 5, 6: https://rocketnews24.com/2019/11/23/1291072/
• Kép 7: https://samurai-world.com/ii-naotaka/
• Kép 8: http://www.ixawiki.com/index.php?plugin=ref&page=Busho%2F%C9%F0%BE%AD%A5%AB%A1%BC%A5%C9%B2%E8%C1%FC%2F2_4&src=2199.jpg
• Kép 9: https://www.wikiwand.com/en/Maneki-neko
• Kép 11: https://god.com.hk/products/angry-cat-large-porcelain
• Kép 12: https://wallpapercave.com/w/wp8191547
• Kép 3 és 10: Saját készítésű