A tavasz 48 árnyalata avagy a japán Kámaszútra

Nemrég egy hosszú hétvégét töltöttem Bécsben, ahol nagy örömömre ismét japános programra is találtam: a MAK Design Laborjában egy Shunga elnevezésű, a japán erotikus művészetet bemutató kiállításra. A tárlat főként osztrák magángyűjteményekből származó, több száz éves japán ukiyo-e stílusú fametszeteket és festett papírtekercseket mutat be, amelyek a „tavasz képeit” ábrázolják. Mivel a „tavasz” szó ebben az esetben eufemizmus, a képek témája a szexualitás és maga az aktus a japán „Kámaszútra” szerinti 48 különféle pozícióban. Mivel azonban a japánok erotikához és szexhez való hozzáállása alapvetően eltér a nyugati, keresztény kultúrkörben nevelkedett emberekétől, a kiállítás képei nem az alábbi stílusban készültek:

Az európai művészetben az antikvitás óta nagy szerepet kapott a meztelen emberi test dicsőítése – gondoljunk akár a Dávid szoborra, a templomokat díszítő puttókra, vagy a terebélyes, fedetlen keblű hölgyekre és asszonyságokra a középkori festők képein. Ezzel szemben Japánban nem alakult ki ilyen „testkultusz”. A shunga-k szereplői – többnyire gésák és a szolgáltatásaikat igénybe vevő tehetősebb férfiak – pedig mindannyian ruhában, aprólékosan, gyönyörűen díszített kimonókban, részletesen kidolgozott enteriőrben hódoltak az élvezeteknek. Azt olvastam, hogy egyes kereskedők meg is bízták a művészeket a legújabb divat és használati tárgyak „reklámozásával”. Apró szimbólumokból pedig akár az is kiderül, hogy melyik népszerű gésát ábrázolják a japán művészek, akik közt megtalálható a 19. századi európai festőkre egyéb munkáikkal is nagy hatással bíró Utamaro és Hiroshige is. Azonban a képregényszerű shunga rajzokat figyelve nehezen fedezhető fel olyan egyedi stíluselem, ami alapján az alkotó egyértelműen felismerhető lenne.

A rajzok egy része csak sejteti az intimitást férfi és nő között, a legtöbb viszont nyíltan, sőt eltúlzott méretekben, akció közben ábrázolja a nemi szerveket. Bár szűk mezsgyén, az erotika és a pornó közti határon mozognak a képek, az esztétikájuknak és élénk színviláguknak köszönhetően én inkább az előbbit véltem felfedezni bennük. Az, hogy a szereplők nem teljesen meztelenek, kétségtelenül elősegíti az erotikát, hiszen beindítja a fantáziát mindaz, ami nem látható, de azért sejthető. Némelyik, jellemzően kevésbé kidolgozott, inkább grafikaszerű rajzon megjelenik egyfajta játékosság és humor. Ettől viszont senki nem fog szexuális izgalomba jönni, mert a röhögés meg fogja akadályozni ebben. (Aki kíváncsi rá, március 5-ig tart nyitva a kiállítás!) A párokat gyakran kukkolja egy harmadik személy, de előfordulnak állati szereplők (pl. kutyák, macskák, lovak) is, szintén párzás közben.

Egy-két képen feltűnnek a holland és portugál hajósok és kereskedők, akik a 16. században jutottak el először Japánba és eleinte nem örvendtek nagy népszerűségnek a japán prostituáltak körében: hatalmas, koszos, szőrös vadállatnak tűntek a tisztaságra és a formalitásokra mindig is sokat adó japánok számára. Ez abból is látszik, hogy a shunga-kon úgy néznek ki, mintha sötétbőrű karmos szörnyetegek vagy a japán mondavilág tengu elnevezésű, ragadozómadárra emlékeztető démonai lennének. De olvasmányélményeim szerint nem telt el sok idő és a japán kurtizánok rájöttek, hogy a fehér férfiaktól figyelmet, törődést és romantikát kaphatnak, amit a japán férfiakkal való kapcsolatukban soha nem tapasztaltak! Ezért versengeni kezdtek azért, hogy a Japánba vetődő idegeneket szolgálhassák ki. A tengerészek és kereskedők pedig felfedezték a rendszeres mosakodás jótékony hatásait és élvezték a piros lámpás negyedek „víz kereskedelmi” (mizu sóbai (水商売)) szolgáltatásait: táncosokat, komédiásokat, teaházak lányait és a kurtizánokat.

Ami a szexhez való hozzáállást illeti, a legjelentősebb különbség a japánok és a nyugatiak között az, hogy Japánban sosem kapcsolódott olyasfajta tiltás vagy bűntudat a szexualitás megéléséhez, mint ami a keresztényeket elrémítette és a pokol tüzével fenyegette, ha céljuk nem a gyermeknemzés hanem „csupán” örömszerzés volt. Japánban soha nem választották ketté az embereket fizikai testre és lélekre és nem tartják úgy, hogy a test gyarló és bűnös, érzéki szükségleteit pedig természetesnek és nem az ördögtől valónak veszik. Nincs olyan fantáziájuk, hogy a szexuális szükségletek kielégítésének megtagadása bármifajta megdicsőüléshez vagy lelki tisztasághoz vezet. A japán istenek sokkal emberibbek és toleránsabbak, mint a keresztény Isten: férfiak és nők, egyedülállóak és házasok és mindannyian elkötelezettek a szexuális és bármely érzéki öröm iránt. A hagyományos japán felfogás szerint ahhoz, hogy egy ember, különösen egy férfi, harmóniában legyen a kozmosszal, napi szinten le kell adnia a testében felgyülemlő szexuális energiát, különben az elfojtódik és ez negatív következményekkel jár mentális és fizikai értelemben is. A szexuális tevékenységek gyakorisága és minősége tehát segít elkerülni a fejfájást és megelőzni bármiféle hisztériát és agressziót.

Akit a japán szexualitás világa részletesebben érdekel, ajánlom Nagisa Oshima "Érzékek birodalma" c. 1976-ban készült filmjét, amihez képest "A szürke ötven árnyalata" egy rendkívül gyenge Csipkerózsika imitáció csupán:

Könyvmolyoknak Boyé Lafayette De Mente "Sex and the Japanese – The Sensual Side of Japan" c. könyvét ajánlom. A Japonizmus és a kiállítások kedvelői pedig ne hagyják ki a Várkert Bazár Testőrpalotájában 2017. március 12-ig látogatható Gésák c. tárlatot!

Források:

A MAK "Shunga - Erotische Kunst aus Japan" c. kiállítási katalógusa.

Gian Carlo Calza "Poem of the Pillow and other stories"
Phaidon Press, 2016, 464 oldal, ISBN 10: 0714871575 ISBN 13: 9780714871578

Boyé Lafayette De Mente "Sex and the Japanese – The Sensual Side of Japan"
Tuttle Publishing, 2006, 192 oldal, ISBN-10: 0804838267, ISBN-13: 978-0804838269

Képek forrásai:

http://www.mak.at; http://www.ageekinjapan.com; http://www.timeout.com; https://www.amazon.ca