A taijaki egy tengeri keszeg alakú, hagyományosan vörösbab lekvárral (de manapság már szinte mindennel) töltött japán édesség, amit tengeri keszeg alakú öntött vas sütőformában sütnek ki.
Valószínűleg a fővárosban a Meidzsi-korban készítették először, eredetével kapcsolatban azonban többféle magyarázat is létezik.
Pár évvel ezelőtt az NHK tévécsatorna egyik műsorában a taijaki-t úgy mutatták be, mint egy bizonyos Kobe Szeidzsiró úr, az 1902-ben alapított Naniwaya Sohonten alapítójának találmányát. Arról beszéltek, hogy kezdetben teknős vagy baseball labda alakú volt, de végül csak az egyébként is ehető (és szerencsehozó állatnak tartott) tengeri keszeg alakú édesség vált népszerűvé.
A Kindai Shokubunka Kenkyukai (Modern Élelmiszer-kultúra Tanulmányi Csoport) azonban Twitter üzenetben bírálta a fenti műsort, ők azt állítják, hogy az Edo-korszakban népszerű “mondzsajaki”-ból (írásjel-sült, nem azonos a manapság ismert mondzsajaki-val) alakulhatott ki.
Az “írásjel sültet" úgy készítették, hogy a lisztet cukorral és vízzel keverték össze, majd egy fűtött vas- vagy rézlemezen írásjel, vagy kép alakúra öntötték.
Az 1806-ban készült Shokuninzokushiekotoba-ban (Kézműves esszében) található leírás olyan fehér folyadékról, amit hal formában öntenek ki egy fűtött vaslemezre, de itt még “nabejaki” néven szerepel. Hokusai Kacusika 1814-es Mangájában is található ehhez hasonló ábrázolás.
Cunoda Takesi 1956-ban írt könyvében, a „Tokió ízében” azt írja, hogy a Meiji-korszak 30-as éveire (1897-) nagy népszerűségnek örvendett a teknősbéka formájú "kamekojaki" sütemény. A könyvben található leírás alapján az alakjától eltekintve ez már nagyjából megegyezett a mai taijaki-val.
Ebben az időszakban a japán-kínai háború és a japán-orosz háború katonai szükségletei miatt rohamosan fejlődött az öntőipar, a költségek csökkentek és az öntött eszközök az egyszerű emberek életének részévé váltak. Ekkor terjedhetett el széles körben a taijaki sütéséhez használt sütőforma is. Mivel korábban jó érzékkel rendelkező mesterre volt szükség a szép minta kisütéséhez, korszakalkotó találmány volt az öntőforma, hiszen bárki készíthetett egyforma alakú süteményeket.
A taijaki azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
1975-ben a Fuji TV “Hirake! Ponkikki "című gyermekműsorának eredeti számaként készült "Ojoge! Taijaki-kun" (Ússzál! Kis taijaki!) című dal, országos sláger lett. Ez részben annak volt köszönhető, hogy nem csak gyerekeknek szólt, a dalszöveg tükrözte azoknak a bérmunkásoknak az érzelmeit, akik legszívesebben felmondtak volna, hogy kiugorjanak a tágabb nagyvilágba. A Guiness rekordok könyve szerint a dalt tartalmazó lemez (single) rendelkezik a legtöbb eladott példányszámmal Japánban. Hatására nagyot nőtt a taijaki iránti kereslet és gombamód szaporodtak el a taijaki üzletek az országban.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Kétféle taijaki öntőforma létezik. Az egyikben egyszerre egy taijaki-t lehet sütni, a másik fajtában többet. A bal oldali képen lévő üzletben az ippon'jaki-nak (egy darab sült) nevezett öntőformát használják, a jobb oldali képen pedig a jósoku mono-nak nevezett öntőformát.
Bár hagyományosan vörösbab lekvárt használtak tölteléknek, ma már számtalan ízben kapható: az alábbi képeken gesztenyés, pisztáciás, epres-vaníliás joghurtos, édesburgonya krémes, sütőtökös taijaki-kat hirdetnek.
A j-town.net online felmérést végzett arról, hogy a feje vagy a farka felől érdemes-e elkezdeni enni a taijaki-t. Érdekes, hogy a válaszadók közel 90%-ának viszonylag határozott véleménye van a kérdésről. 64.2%-a a fejet választotta, míg a 25%-a farkát.
Szerintem csak a legfinomabb részével, a sok töltelékkel rendelkező feje felől érdemes kezdeni a falatozást.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Taijaki
http://taiyaki-tomoean.blog.jp/archives/79415977.html
http://taiyaki-tomoean.blog.jp/archives/71100468.html
https://j-town.net/tokyo/research/votes/235024.html
Fotók:
Egy kivételével saját képek!
