Hazatérés

Ha megkérdezik, hol az otthonunk, mit felelünk?

Az ország, ahol lakunk? A hely, ahová szívünk húz? Hisz azt szokták mondani az otthon ott van, ahol a szív, nem igaz?

De vajon lehet-e az embernek egyszerre két otthona is?

Mai cikkem picit eltérőbb és különlegesebb lesz a korábbiakhoz képest két okból kifolyólag.

Az egyik, hogy a most látott sorokat egyenesen Tokióból, Japán fővárosából küldöm, a másik pedig, hogy nem egy konkrét japános témáról szeretnék írni, hanem inkább egy érzésről, hogy milyen is, mikor az ember két igazi otthonra lel a világ két nagyon távol eső pontján.

Hosszú idő után múlt csütörtökön értem újra földet Japánban. Az első pillanattól fogva, ahogy leszálltam a gépről, az az érzés kapott el, hogy újra hazaértem. Magyar emberként fura ezt így leírni, hisz a családom és nagyon sok, közeli barátom Magyarországon lakik, de ahogy megpillantottam az első kis boltokat, tele számos japán onigirivel, sushival, zöld teával, ahogy feltöltöttem az utazásokhoz használandó Suica kártyámat és sorban álltam a vonathoz, csak egy gondolat járt a fejemben, hogy idetartozom.

Az elmúlt pár nap nagyon élménydús volt, próbáltam bepótolni mindazokat, amik az elmúlt években kimaradtak. Részletesebben a különböző élményekről, érdekességekről majd későbbi írásaimban fogok beszámolni, most csak egy kis ízelítőt szeretnék adni, miért is olyan nagyszerű ország ez a Japán.

Múlt szombaton, egy hegyi túrán és virágfesztiválon vettem reszt egy kedves barátnőmmel. A helyszín mesébe illő volt, hisz a hegyoldalt több ezer, szépen gondozott virágbokor terítette be, a hegy aljában pedig a Shiofune Kannon-ji szentély állt. Varázslatos élmény volt, mintha tündérországban lettem volna.

Ezt követte vasárnap egy kis kiruccanás Tokió belvárosába, hogy a vidék hangulata után a nagyváros pezsgését is újra átérezzem. Tokió egyik nevezetességéhez, a Tokyo Sky Tree toronyhoz vezetett az utam, melynek lábánál egy hatalmas bevásárlóközpont, a Tokyo Skytree Town helyezkedik el számos érdekességgel.

Itt található a Chiba Technológiai Egyetem robot és űrkiállítása, s bevallom, nagy sci-fi álmom teljesült, mikor végre saját szememmel is láthattam a világ első, s eddig egyetlen űrkardját, melyet a több, mint 450 millió éve földet ért Gibeon meteoritból készített Yoshindo Yoshiwara kardmester.

Ezek után következett egy gyors kis ebéd a Doraemon  (híres japán mesefigura) téma éttermében. 🙂

Majd pedig az egyik legmodernebb planetáriumba ültem be a világon, hogy Tokió örökké égő fényei mellett is megcsodálhassam a Tejút megannyi fényes csillagát is. Magát az előadást pedig liliomvirág aromájával tettek felejthetetlenné a folyamatosan újdonságokkal előálló japánok.

Forrás: https://resources.matcha-jp.com

Kis vásárlás után végül beköszöntött az este, mikor eljött az ideje, hogy felmenjek a toronyba, mely 634 méteres magasságával óriásként emelkedik Tokió felhőkarcolói fölé.

Leírhatatlanul szép látvány tárult elém, melynek varázsát az alábbi pár kép csak töredékében képes visszaadni.

Utam ezekkel még nem ért véget, számos kaland vár még rám itteni tartózkodásom alatt, viszont eme pár napban a legnagyobb élményeket számomra az apró dolgok jelentették. Amikor újra találkoztam a vasútállomáson Tokióban élő, vietnami barátnőmmel, mikor együtt piknikeztünk a hegyekben, s úgy beszélgettünk, mintha tegnap láttam volna utoljára, mikor megkaptam az első japános ebédmenümet a kedvenc éttermemben, mikor visszatérve régi lakhelyemre a boltos bácsi emlékezett rám, s érdeklődött, mi van velem, mindezek mások számára talán jelentéktelennek tűnhetnek, de nekem a világot jelentették.

Most, ahogy itt ülök éjszaka, s kitekintek a megvilágított nagyvárosra, mely éjszaka sem igazán pihen, érzem az itteni levegő aromáját, s tudom, hogy ide is tartozom. Szívem fele itt van.

A másik fele otthon, a családommal és az otthoni barátaimmal.

Egyik részről nagyon nehéz, mert mindig az hiányzik, ahol éppen nem vagyok, másrészről viszont igenis szerencsésnek gondolom magam, hogy két, ilyen nagyon eltérő helyen és kultúrában otthonra leltem. Szívem felét Magyarország őrzi, a másikat Japán.

Így szép az élet! 🙂

A megjelölt kép kivételével minden fotó saját!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.