Pénteken jókora görögdinnye került a bevásárlókosárba, szombaton az egyik fele, vasárnap a másik fele is elfogyott. Pedig csak négy felé kellett osztani. Hasunk pukkadásig feszült tőle a meleg nyári napokon. Ez az édes, lédús csemege a japánok ebédlőasztalára legfeljebb 2-3 centis vékonyka cikkelyként kerül – emlékszem vissza. Nem dőzsölnek úgy a gyümölcsökben, mint mi magyarok.
Néhány éve japán barátaink pont júniusban, a bogyós gyümölcsök érésének idején látogattak el hozzánk. A család gyümölcsöskertjébe is elvittük őket, ahol még a cseresznye is éppen édesedni indult. Természetesen biztattuk őket, szedjenek, egyenek, amennyi jól esik, de csak csipegetni mertek – ilyen drága gyümölcsből nem illik marokszám enni - gondolhatták. Némi számolás, ár-összehasonlítás után felbátorodtak, de még akkor sem hittek a szemüknek, szájuknak ennyi különleges gyümölcsöt egy helyen…! Cseresznye, meggy, málna, ribizli, egres... Azóta is, ha találkozunk, örömmel emlegetik azt a fantasztikus élményt, hogy a fáról, bokorról saját maguk által szedett gyümölcsöt ehettek. Hát persze, ha ahhoz szoktak, hogy a családi vacsora után egy almán osztoznak valamennyien, nem is csoda.
Sokan úgy gondolják, micsoda jólét van Japánban, mennyivel fejlettebbek nálunk. Általánosítani nem lehet, mert vannak olyan területek, ahol mi megelőzzük őket. Például mi sokkal több gyümölcsöt fogyasztunk, mint ők. Náluk viszonylag kevés a hazai termés, amit importtal egészítenek ki, de mindkettő drága. Az egy főre jutó átlagos gyümölcsfogyasztás nálunk napi 261 gramm, Japánban ennek alig több, mint a fele: 144 gramm.
A magas minőségi követelményeknek csak rendkívül sok munkával és odafigyeléssel lehet megfelelni. A szőlőfürtöket papírtölcsérrel védik, a szőlőlugast hálóval borítják be, így védekeznek a madarak, darazsak ellen. Egyenként becsomagolják a fáról csüngő almákat is, ugyan kevesebb termést engednek, de azok nagyok, érettek, szépek lesznek.
A boltokban egyforma, lehetőleg minél nagyobb méretű gyümölcs kerül egy egységcsomagba. Az apraját ki se teszik a polcokra, s nem kilóra mérik, mint nálunk a piacon, hanem darabra. A termelők különböző trükkökkel próbálják növelni az értékesítést. Pl. Aomori híres az almájáról, és itt, ebben a megyében született Hitachi hercegnő. Ezért a hercegnő nevének hieroglifájával letakarják az almát, érés végén pedig eltávolítják a matricát. Ahol le volt takarva, minden almán jól olvasható lett az írásjel. A lédús, édes, csecsemőfej nagyságú almák aromája nem vetekedik a magyar földben termett almáéval, de mégis, a híres márka jól eladható.
Biztos nem csak velem esik meg, hogy néha kissé még éretlen sárgadinnyét vásárolok. Várni kell a fogyasztásával még néhány napot. De mennyit? Nehéz pont eltalálni. Egyszer megesett, hogy nem hittünk a szemünknek, amikor egy nyári alkalommal fadobozban postán küldött ajándékot kaptunk. Ilyen gondos csomagolás csak rendkívül értékes dolgot takarhat – gondoltuk. A fadobozban (!) egy sárgadinnye volt. Mellette a cédula, hogy hol termett, milyen kertészetben, és mikor a legkedvezőbb fogyasztása. Kivártuk, csoda volt az íze, valóban! S az ára is biztos. Valóban értékes ajándék volt.
Az utóbbi években aztán újabb meglepetéssel szolgáltak a termesztők a különlegességeket kereső, kedvelő japán fogyasztóknak. Megjelent a piacon a kocka alakú görögdinnye! Műanyag formában növesztik ilyen szabályos alakúra, s egy dinnye már potom 28 ezer forint körüli áron megvásárolható. Kagava tartományban, Zencudzsiban termesztik, már hat gazda is kínálja. Külföldre, Thaiföldre, Oroszországba is szállítottak már a különlegességből.
Az import cseresznyét kis 10-20 dekás dobozban árusítják, csillagászati áron. Preferálják a mag nélküli szőlőt, amit nem úgy fürtről szemezve esznek, mint mi, egyik szemet a másik után, hanem - hihetetlen, de mégis igaz - a fürtről lecsípett szemeket meghámozzák, félbevágják, ha mag van benne, kiveszik, s úgy fogyasztják. Ezt a mi saszla szőlőnkkel aligha győznék, de náluk a zöldségesnél a választék ennél sokkal nagyobb szemű, kb kisebb szilva nagyságú.
S ha már a fogyasztási szokásokról esett szó: meglepetés ért, amikor barátainknál alma és eper gyümölccsel kínáltak. A szépen felszelt, feltálalt gyümölcs, ahogy a szánkba vettük, először sós volt, s nagyon meglepődtünk, de utána kiteljesedett az íze, intenzíven éreztük aromáját. A háziasszony elmondta, hogy sós vízben mosta meg, mert a só kinyitja ízbimbóinkat, és ettől még erősebben érezzük az egyéb, különösen az édes ízeket. Valóban, így tapasztaltuk. Azóta én is bevetem ezt a trükköt néha.
Nem mindig a szebb és nagyobb gyümölcs a finomabb – ezt vallom. Szerencsére, már nálunk is elég nagy a választék, s büszkén kísérem japán vendégeimet a piacra, lássák, milyen bőséges a kínálat. Aztán otthon jóllakatom őket az ízletes hazaiból, ilyet és ennyit Japánban úgysem ehetnek.
Japánban vannak helyi gyümölcsfajták is. Ilyen például a nasi (japán körte), a mikan (japán mandarin), a kaki (datolyaszilva), juzu (savanykás, leginkább a juzu-szaké formájában népszerű, a birsre emlékeztet), a szudacsi (egy, a citromhoz, vagy inkább a lime-hoz hasonló savanyú gyümölcs), a kinkan (pici, méretétől eltekintve a narancsra emlékeztető, s a mindent hámozva fogyasztó japánok által kivételesen hámozatlanul fogyasztott gyümölcs). Közülük az első három számít széles körben fogyasztott, népszerű gyümölcsnek, s a mikan vagy a kaki – a szezonban – egész elfogadható áron kerül a polcokra. A nasival vagy a kakival már hazai boltokban is találkozhatunk. Japáni szintű árakon...
A képek forrásai sorrendben:
http://www.japan-guide.com
http://blog.livedoor.jp
http://gyogynovenyek.info
www.waimeanurseries.co.nz
http://www.quest-for-japan.com
http://www.gourmetsleuth.com
Borítókép:
www.fruittradecoach.com
