Csakúgy, mint Alice, kezdjük mi is utazásunkat a nyuszi odújánál, vagyis az ismeretlen megismerésével. Akik még nem hallottak volna róla, vannak éttermek szerte a világon, miket egy bizonyos téma szerint rendeznek be és dekorálnak.

Magyarországon például található dzsungel étterem, aminek dekorációja, valamint ötletes étlapja az indiai dzsungelek világát idézi, valamint utal Kipling híres regényére is.

A ma ismert modern éttermek létrejötte a 18. századi Franciaországból eredeztethető. A 19. századtól pedig megjelentek Amerikában is. Az 1800-as évek végén az éttermek különböző témákat kezdtek el használni, hogy megkülönböztessék magukat a versenytársaiktól. Az 1890-es években legalább három különféle tematikus éjszakai klub működött Párizsban, a halál, a pokol és a mennyország témáira fókuszálva. Nemsokkal később pedig már New Yorkban is nyíltak hasonló létesítmények.

Természetesen Japán sem maradhatott le a világ többi részétől, így manapság legnagyobb városainak többségében számos érdekes téma köré épülő éttermet találhatunk.

A következőkben ezekből fogok párat röviden bemutatni.

Folytassuk hát akkor utunkat Csodaországba! ????

Középkori Keresztény Étterem

Vámpír Café

Kígyó Étterem

Robot Étterem

Sumo Étterem

Samurai Étterem

Börtön Étterem

Yurei (Szellemes ) Étterem

Aliz Csodaországban Étterem

Jómagam a Keresztény Étteremben voltam már (akkor a hely még Opera Étterem néven és témakörben futott), s következő utamkor mindenképp szeretnék eljutni a Vámpírok Kávézójába! 😀

A kígyós éttermet viszont messze elkerülöm!!

Kedves Olvasóink, ha esetleg valamikor Japánban járnak, mindenképp ajánlom, hogy próbálják ki valamelyiket, garantálom, hogy hatalmas élményben lesz részük!

Legvégül pedig, eme izgalmas és színes blogcikkemmel szeretném megköszönni Olvasóink idei lelkes figyelmét, s kívánok sikerekben és élményekben gazdag Boldog Új Évet!

 

 

Források

Kép 1: https://www.dd-holdings.jp/shops/kyomachikoisigure/shinjyuku/photos

Kép 2: https://etterem.hu/dzsungel-etterem

Kép 3,4,5: https://www.dd-holdings.jp/shops/christoncafe/shinjyuku/photos

Kép 6,7,8: https://www.dd-holdings.jp/shops/vampirecafe/ginza

Kép 9,10,11: https://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g1066456-d10029803-Reviews-Cafe_snake_Tokyo_Snake_Center-Shibuya_Tokyo_Tokyo_Prefecture_Kanto.html

Kép 12,13,14: https://www.kkday.com/ja/product/1655

Kép 15,16: https://www.chimney.co.jp/event/ooedo808/index.html

Kép 17,18,19: https://www.dd-holdings.jp/shops/senngokubuyuden/shinjyuku

Kép 20,21,22: http://www.lock-up.jp/

Kép 23,24,25: https://www.hotpepper.jp/strJ000014765/

Kép 26,27,28: https://www.dd-holdings.jp/shops/alice/kojyoikebukuro/photos

Kép 29: https://www.deviantart.com/riccardobacci/art/Happy-New-Year-Portraits-version-720194555