Néhány hete a kedvenc bölcsődei nevelőnk (egy középkorú férfi – mert Japánban természetes, hogy ilyen is van) a férjem kezébe nyomott egy lapot, amit férjem nagy lelkesedéssel hozott haza a gyerekkel együtt. Ez egy öt tokiói vasúttársaság által kiadott robotvonat-gyűjtő játék (akit érdekel: F liner Robot Train 5) felhívása volt. Íme:

Férjemben kétség sem merült fel, hogy végig fogja csinálni.

A játékfelhívás a következőképpen foglalható össze: el kell menni az öt társaság által üzemeltetett vasúttal a megadott öt (távoli) állomásra, ahol pecsétet gyűjthetünk a gyűjtőfüzetbe. Utána az adott társaság egy másik (távoli) állomásán ezt a pecsétet bemutatva kapunk egy vonatmodell megépítéséhez szükséges lapot. Ha ezt kivágjuk és a megfelelőképpen meghajtogatjuk, összeragasztjuk, akkor ez lesz majd a végén az öt vonatmodellből épített vonatrobot egyik testrésze (két láb, két kar és egy fej).

Amikor a térképen megnéztük, hogy hova is kell menni, egy pillanatra elbizonytalanodtunk, mert ezek az állomások valóban távol helyezkedtek el egymástól... Azonban kapóra jött, hogy rokonok jártak nálunk látogatóban, és egyik nap pl. elkísértük őket Yokohamába (ezzel kipipáltuk a kék és piros vonalakat), másik nap pedig az útvonalon szereplő egyik állomáson (Kawagoe) tettünk egy kisebb kirándulást (ez az elágazás feletti kék rész teljesítését jelentette). Kawagoe amúgy egy népszerű kirándulóhely, nekünk épp sikerült elcsípnünk a szakura-virágzást is ottjártunkkor:

És egy harmadik napon egy vonatos kirándulást tettünk Tokorozawa felé, amivel két másik vonalat is megjártunk, ezzel teljesítve az összes feladványt. Itt látható az összes pecsét, ami az adott állomás vagy város jellegzetességeit és a vonalhoz tartozó vonatot ábrázolja egy képen:

Ezt követte talán a legörömtelibb rész, a robot összerakása. Kisfiam és férjem közösen építették meg, ilyen lett a végeredmény:

Remélem, hogy most a hazai MÁV marketingesei is olvassák ezt a bejegyzést. Érdekes lenne, ha hasonlóan izgalmassá tudnák tenni odahaza is a vonatozást, és közelebb hoznák az emberekhez a vidéket. Kíváncsi lennék rá, hogy melyik célpontok kerülnének be egy hazai ilyen játékba ????

 

Forrás: saját fotókat használtam fel.