Előfordult már Önökkel, hogy "megkívántak" egy japán terméket, amit szerettek volna megrendelni, de a rendelési folyamat során kiderült, hogy azt nem szállítják külföldre? Vagy netán a rendelési folyamat során meg kellett adni kötelezően egy japán lakcímet és/vagy mobilszámot, és csak kegyes hazugsággal tudták megrendelni az adott árut?
Jómagam rengetegszer futottam bele a fenti problémákba, és nem is tudtam sosem megérteni, hogy miért olyan nehéz dolog külföldre is szállítani Japánból. Sokszor kellett Japánban élő rokonok és barátok segítségét kérnem, hogy megrendelhessük a termékeket az ő japán lakcímükre, amit később továbbpostáztak nekünk.
Ha ismerősek a fenti gondok, akkor jó hírrel jelentkezem! Végre felbukkant egy szolgáltató, aki hajlandó a külföldiek számára megoldani a fenti problémákat. 🙂 (tovább…)
Elcsépeltnek tűnhet olyan dolgokról írni, minthogy minden nemzetnek sajátos konyhája, meghatározó étkezési szokásai vannak. Most mégis egy friss élményből töltekezve írok egy rövid, ámde praktikus összefoglalót arról, hogy mire is érdemes figyelni, ha japán üzletembereket, ügyfeleket kívánunk itthon meghívni egy étterembe, vagy akár csak japáni ismerősökkel szeretnénk étkezéssel egybevonva pár kellemes órát eltölteni. Remélem, hogy azok számára is nyújtanak új és értékes információt az alábbi sorok a japánok étkezési szokásaival kapcsolatban, akiknek eddig nem volt lehetősége és a közeljövőben sem terveznek japánokkal közösen étkezni, vagy Japánba utazni, de ismereteiket nem restek bővíteni.
Négy japán úriemberrel töltöttem együtt közel három napot az elmúlt héten. Alapvetően üzleti út volt, melyből adódóan a napjainknak kötött és szoros menetrendje volt, s épp az ilyen esetekben nagyon fontos a közös étkezéseket a szokásosnál is precízebben, átgondoltabban és nagyobb odafigyeléssel megszervezni, megtervezni.
Lássuk, hogy mire is érdemes figyelni. (tovább…)
Legutóbbi bejegyzésemben a számok japán birodalmában jártunk. Megígértem, hogy legközelebb felfedem a kártyát, hogy is jön össze a jakuza a 893-as számmal. Eljött a pillanat, hogy ezt elmeséljem, s egyúttal bepillantsunk a japán szójátékok – a Goroawase – világába is.
Mi a szójátékokat leginkább a humorban használjuk, Japánban azonban teljesen más célt szolgálnak. A szójátékok náluk lényegében olyan segédeszközök, melyek segítenek bizonyos dolgok megjegyzésében. (Mi is használunk ilyen segédeszközöket, például azt, hogy egy hónapban 31 nap van vagy kevesebb, az öklünk mélyedéseiben számoljuk ki.)
A goroawase kiváló eszköz az évszámok, telefonszámok megjegyzéséhez. Ennek megértéséhez nem árt legalább kezdő szinten ismerni a japán betűket, s tudni, hogy a szóképeknek a japán nyelvben több olvasata is van. A számoknak is létezik a régi kínai (on’yomi), a japán (kun’yomi), és újabban az angolos olvasata is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az on és kun olvasaton belül is előfordulhatnak további változatok, rövidítések (a 4-es szám kun-olvasata például jo, jon, jocu is lehet, on-olvasata shi, japános-angol változata foo), akkor látjuk, hogy egy-egy szám akár öt-hatféleképpen is kiolvasható.
Szerintem mindannyian emlékszünk még középiskolás és gimis kémia óráinkra, mikor tanáraink bemagoltatták velünk a periódusos táblázatot. A hosszú órákra, amiket memorizálással töltöttünk, melyik elem milyen csoportban tartozik, alkálifém, nemesfém, esetleg halogén vagy nemesgáz?
2016 viszont szomorú év a jelenlegi diákoknak, hisz idén 4 új, mesterségesen előállított elemmel bővül majd a táblázat, melyet meg kell tanulniuk. Az egyiket Amerikában, a másikat Oroszországban, a harmadik egy orosz-amerikai együttműködés révén, a negyediket pedig Japánban sikerült létrehozni.
A különböző tudományágak mindig is izgatták a fantáziámat, űrkutatás, robotika, vegyészet, pszichológia, s bár az élet úgy hozta, hogy humán vonalon tanultam tovább, az ismeretlen kutatása iránti vonzalmam máig megmaradt.
Ezért is fogott meg az alábbi hír, mely összeköti a számomra két legizgalmasabb témát, Japánt és egy új dolog felfedezését. (tovább…)
Nemsokára kezdődik az Obon ünnepe Japánban.
Mi japánok hisszük, hogy az augusztus közepén tartandó Obon időszakában elhunyt szeretteink lelkei visszatérnek hozzánk az Anoyo-ból. Az Anoyo a másvilágot jelenti, ahová halálunk után kerülünk.
Obonkor a hozzátartozók összegyűlnek, ünnepi lakomát tartanak, valamint meglátogatják halottaik ohakáit (sírjait), s visznek ki nekik kedvenc ételeikből és italaikból.
Van olyan régió, ahol Sóreimát (Tündér lovat és tehenet) is készítenek padlizsánból és uborkából. A hiedelem szerint a ló gyorsan hazahozza a halottak lelkeit, a tehén viszont lassan viszi vissza.
Minden évben Obon idején a család és rokonok mindig apukám szülőházánál gyűltek össze, ami Oszakától Kagoshimáig egy 1 órás repülőutat, vagy egy jó 1 napos autós utazás jelentett. Jómagam oszakai születésűként mindig különösen nagy izgalommal vártam ezt az ünnepet. Eme időszak a családról, a családi összetartásról és közös, izgalmas programokról, valamint elődeinkről való megemlékezésről és az ősök tiszteletéről szól.
Rengeteg szép gyerekkori emlékem maradt meg az Obon ünnepi napjairól. (tovább…)
Mindig is kutyapárti voltam! Ennek ellenére érdekes témának tűnik egy tucat macska és finomabbnál finomabb kávék-teák egy helyiségbe zsúfolása. Sokan már biztosan hallották az angol kifejezést: Cat Café. Japánul Neko Cafe (猫カフェ). Magyar átiratról nem tudok, nem láttam még „macskás kávézó” cégtáblát a városban…
Én személy szerint még nem voltam ilyen macskás kávézóban, s nincs is a közeli terveim között. Ezzel szemben több ismerőstől, munkatárstól is hallottam már beszámolókat magyarországi vagy éppen japáni élményeikről. (tovább…)
Ningjócsóról kapta a nevét a “ningjójaki”, a formára (nem feltétlenül a nevének megfelelően “babaformára”) készített édesség. A kívánt mintát kiadó öntöttvas edényben sütött, lisztből, tojásból és cukorból készített, többnyire édes babbal töltött süteményről van szó.
A ningjócsói látogatásról szuvenírrel hazatérők szinte “kötelező penzuma” a ningjójaki beszerzés. Ennek megfelelően – főleg hétvégeken – gyakran sorok állnak az erre szakosodott boltok előtt.
A japán édességek – ha már itt tartunk – egy külön kategóriája a “csa-gasi”, a zöld teához felszolgált édesség. A cukor nélkül készített, különösen a teaszertartás során felszolgált igazi zöld teát a teaivás előtt fogyasztott “csa-gasi” utóíze édesíti meg. Csa-gasiból rengeteg fajta készül, annál is inkább, mert az édesítés mellett még (legalább) egy fontos funkciója van: jelzi az évszakot, mert minden évszaknak megvannak a sajátos, csak abban az időszakban felszolgálható édességei. S természetesen csa-gasi szakbolt is található Ningjócsóban! (tovább…)
Azok számára, akik jártak már Japánban talán az első sokkoló élmény a japánok – sokszor hangos és elnyújtott – szipogása közterületen, sőt mások közvetlen közelében is. A szipogás teljesen elfogadott és természetes. Eszükbe sem jut, hogy ez a nem japánok számára gusztustalan lehet. Orrot fújni legfeljebb otthon szoktak. A dologban nyilván van egy kis szezonalitás is. Télen gyakrabban fordul elő ez, különösen, hogy Japán nagy részén nincs központi fűtés. Ilyenkor az otthonok elég hűvösek (szobánként fűtenek). Így nem nehéz megfázni, s még akkor is így van ez, ha gyerekkoruktól kezdve megszokták az otthoni 16 fok szobahőmérsékletet a hidegebb hónapokban. De a jó alacsony hőmérsékletre beállított légkondicionáló berendezések miatt a forróbb időszakokban is találkozhatunk a szipogással. A szokás elsősorban férfiaknál figyelhető meg.
A japánok számára az a furcsa, sőt undorító, hogy ha valaki a másik azonnali megoldást veti be: kifújja az orrát. Számukra ez a fajta hanghatás a visszataszító. Az orrfújás elkerülésének az lehet az oka, hogy a japánok nagyon tisztán próbálják tartani környezetüket, amelybe a saját zsebük is beleszámít. És egy taknyos zsebkendő mindenképpen szennyezésnek, szemétnek minősül. Ha külföldiként nem akarjuk sokkolni a japánokat, akkor igyekezzünk diszkrét orrtörléssel helyettesíteni az orrfújást. Bár bevallom, én néha bizony kifújom az orrom, egyfajta válaszcsapásként arra, hogy előtte hosszan kellett hallgatnom mások gátlástalan szipogását. 🙂 Ahogy arra az alábbi kép is utal, próbáljuk meg az orrfújást feltűnés nélkül intézni.
Japáni útjaimról mindig élményekben gazdagon térek haza. Emlékeztek Airbnb-s kalandjaimra és a bugyiautomatákra, ugye? Hasonlóan nagy hatással volt rám egy oszakai éjszaka, amit egy kapszulahotelben töltöttem.
Régész ismerősöm kipróbálta már, hogy milyen egy sírban aludni, én „Japán-mániásként” a kapszulát tartottam kötelezőnek. Jó mókának ígérkezett egy üzleti út utolsó éjszakájára bevállalni ezt a bizarr japán szállásformát, amit manapság elsősorban azok vesznek igénybe, akik a hajnalba nyúló mulatozás miatt lekésik az utolsó vonatot, vagy akik annyira szegények, hogy csak ezt a minimális szolgáltatást tudják megfizetni.
Az eredeti „kapszula-ötlet” a neves japán építésztől, Kisho Kurokawa-tól származik és arra a metabolista gondolatra épül, miszerint az egyén, a ház és a város egy élő rendszerként kezelendő és az építészetben létre lehet hozni organikus növekedésre képes megastruktúrákat. Egy ilyen épület megalkotására tett kísérlet a Kurokawa által tervezett és 1972-ben átadott Nakagin Kapszulatorony, melynek kb. 10 négyzetméteres kompakt lakásait az éjjel-nappal dolgozó, munkaadójuktól abszolút függésben élő, egyedülálló férfiaknak szánták. (tovább…)
