A japán hagyományok, kultúra fontos eleme a teázás szokása. A rengetegféle tea között elsőre a zöld teáról mindenkinek Japán ugrik be. Most ezen teafajta egyik jellegzetes alakjáról, a matcha-ról (抹茶) gondoltam írni.
A matcha egy finom porrá őrölt tea, ami abban tér el a többi zöld teától, hogy a betakarítás előtti 3 héten árnyékban tartják, feldolgozáskor pedig eltávolítják az ereket, szárakat a növényről. A közvetlen napfénytől való védelem hatására lelassul a növekedése, emelkedik a chlorofil szintje, ezzel egy mélyebb zöld színt kapnak a levelek, és növekszik az aminosav (különösen a theanin) tartalma is. A legfinomabb hajtásokat szedik kézzel, egyébként gépesített a folyamat.
A hagyományos japán teaszertartásnál használt tea is matcha.
Ennek az utóbbi időkben a (tea) szertartásostól és az ahhoz felszolgált tradicionális édességektől eltérő, hétköznapi felhasználásai is kialakultak. Ízesítőként és színezőként is használják, olyasmi módon, mint nálunk a kakaót. (tovább…)
Nem titkolom, hogy 1976-ban jártam először Japánban, és akkor, húszas éveiben járó nőnek az alkohol fogyasztása egyáltalán nem volt társadalmilag elítélendő cselekedet – itthon. Ám Japánban, a hölgyek társaságában, az ottani szokásokhoz alkalmazkodva, elutasítottam a kínálást. Ma már nem kellene így tennem.
Az eltelt 40 év eredménye: a legnagyobb japán sommelier iskola évente több mint 4000 hallgatójának 70 %-a nő. A változás óriási, persze ez csaknem fél évszázad, és a változások felgyorsultak nem csak ezen a téren.
A gasztronómia világszerte fontos mércéje a nyitottságnak: fontos lett megismerni más kultúrákat, kipróbálni új ízeket. Miközben a japán konyhaművészet kitüntetett helyet foglal el az ínyencségre vágyók listáján, a japánok egyre befogadóbbak lettek más országok ételei iránt. Így folyt egyre több bor is a poharakba. Kezdetben orvosok, művészek, üzletemberek, dizájnerek, a pénzügyi szektorban dolgozók mutattak leginkább érdeklődést a „bortudomány” iránt, s képezték is magukat sommelier-iskolákban. Manapság már a 30-40 évesek körében divattá vált a tanfolyamokon való részvétel. Előtérbe került a minőség. S mivel manapság a vacsora nem csak ételsorokból áll, hanem fontos szempontok alapján választjuk hozzá a borokat, nem véletlen, hogy a nők ilyen téren is képezni akarják magukat.
Több sommelier képző intézmény is verseng a jól fizető hallgatókért. Az egyik, 2011-ben alapított sommelier-iskola alapítója is egy hölgy, Yumi Tanabe, aki vallja, a bor fogyasztása része egészséges életmódunknak, s a nők különösen odafigyelnek a helyes táplálkozásra. A nemzetközi elismeréseket is szerzett elnök asszony fontos szerepet játszik abban, hogy a minőségi borfogyasztás a nők körében elterjedt.
Hazánkban újra divatját éli a gyermekhordozás. Napról napra egyre több anyukát látni, akik különféle hordozókban viszik aprócska és nagyobbacska gyermeküket, és így közlekednek az utcán, így végzik a házimunkát. Hazánkban a hordozókendők, a meitaiok és különféle csatos hordozók talán a legelterjedtebb formái a hordozóeszközöknek. Családom is sokat használja a hordozókendőket és a csatos hordozókat, amik sokszor életet mentenek egy-egy nyűgös napon.
Az elmúlt években többször is jártam a munkámból kifolyólag Japánban, és üzleti útjaim során tapasztaltam, hogy a szigetországban is újra fénykorát éli a gyermekhordozás, de érdekesség, hogy ott nem csak az Európában elterjedt hordozóeszközöket látni az utcán. Több saját találmányt is használnak a gyermekek cipeléséhez, közülük az onbuhimo a legősibb eszköz.
Az onbuhimo egy összetett szó, onbu azt jelenti, hogy "hátra venni", a himo pedig kötelet jelent. Talán kikövetkeztették már a nevéből, hogy ez egy (főként) háti hordozásra alkalmas eszköz. (tovább…)
Nem ritka, hogy egy ismerősöm, barátom tanácsért fordul hozzám élete első japáni utazása előtt.
Lehetne persze infók tömegével felvértezve jó utat kívánni, de egy ideje már az a stratégiám, hogy a legnagyobb valószínűséggel előforduló olyan pár szituációt ismertetem, melyben igenis szokatlan körülmények között, az addig megszokottól merőben eltérően kell(ene) majd viselkedni.
Ide sorolom többek között a különböző papucsok használatát, az étkezési szokásokat, a tömegközlekedésre vonatkozó tudnivalókat, a köszönési módokat, meghajlási formákat, vagy a mai nap témájaként választott japán fürdőzési kultúrát.
Pár szóban ki fogok térni írásom végén a japán otthonokban szokásos fürdési módokra is, de a témát egészében jobban, átfogóbban jellemzi ha az onsenekről írok, így hát ezzel kezdeném.
Az Onsen szó maga meleg vizű forrást jelent japánul, de a fürdőkre általánosan is használatos. Japán szerte több ezer fürdő található, melyek sajátossága, hogy geotermikus hő által fűtött vizeket használnak. Régen az onsenek közfürdők voltak, hiszen a földrengés biztos építkezési technikákból adódóan a cölöpökön álló házakban nem voltak és a mai napig sincsenek vízvezetékek, mára azonban a közfürdő jelleg mellett megjelentek a felfrissülést, elvonulási-, pihenési lehetőséget biztosító fürdőzőhelyek is. (tovább…)
Lassacskán 4 éves kisfiam mostanában kezdett el élénken érdeklődni a számok iránt. Különösen hangsúlyos ez, ha a megehető túrógombócok vagy eprek darabszámáról van szó. Hogy miből hány darabot kér, megpróbálja az ujjacskáival is elmutogatni. Elnézegetem őt, ahogy a szóban elhangzott számokat az ujjaival is kiszámolja, s gyakran látom, hogy ha a kimondott szám és a felmutatott ujj darabszáma egyezik is, nem követi a mi kultúránkban megszokott, rutinszerűen használt mutatási sorrendet. Tanítgatom az általunk „logikusnak tartott” mozdulatokra, 1 = hüvelykujj, 2 = hüvelyk és mutatóujj, és így tovább. Ő próbálgatja, kis keze görcsösen utánoz, s a mutogatásban hamar kifárad. Nekem pedig eszembe jut, mennyire hasonló élmény volt számomra megtanulni a számmutatás japán módját. S mennyire megerőltető volt, amikor felnőttként, péküzletben dolgozva, a félreértés elkerülése végett minden vásárlónál az ujjaimmal is mutatva kellett visszakérdeznem, hogy pontosan hány darab péksüteményt is kér. Néhány óra alatt görcsbe jöttek az ujjaim, és nyújtó gyakorlatokat kellett végeznem.
A számok japános mutatásában számomra a 3 kifejezése a leginkább megerőltető. 1 = felmutatott mutatóujj, 2 = mutató és középső ujj. Mindez könnyen megy, a 3-nál viszont csatlakozik hozzájuk a gyűrűsujj is, miközben a hüvelyk megpróbálja leszorítani a kisujjat. Jó kis kéztorna. A 4 az könnyű, csak a hüvelykujj nem játszik benne szerepet, az 5 pedig végre ugyanaz, mint amit itthon is megtanultam. 5 fölött a két tenyér egymás előtt dolgozik, 6-nál a mutatóujj belesimul az 5-öt mutató tenyérbe, 7-nél csatlakozik a középső ujj, a 8 pedig ismét kínszenvedés...
Az elmúlt hetekben történt nagy japán és ecuadori katasztrófák következtében ötlött fel bennem a mostani cikkem témája.
Oldalunkon többször olvashattak már földrengéssel kapcsolatos történetekről. Én most egy másik szemszögből közelítem meg a dolgot.
Ha esetleg hirtelen Magyarországon vagy éppen nyaralásuk alatt mondjuk, Japánban nagyobb földrengés lenne, kedves olvasóim, Önök közül hányan tudnák, mit kell tenni? Fel lennének készülve egy ilyen katasztrófára?
Nos, eme blogbejegyzésemmel saját tapasztalataimat szeretném megosztani, hogy ha valaha hasonló szituációba kerülnek, tudják, hogyan kell cselekedni. Az életük múlhat rajta. (tovább…)
"Japán, dögölj meg!" 2016 februárjában ezzel a címmel jelent meg egy blogcikk Japánban. A következő véleményt egy olyan anyuka írta, aki hiába szeretett volna visszamenni dolgozni, nem tudott, mert gyermekét nem vették fel a bölcsődébe. Az Asahi és Sankesi újságoktól kezdve a televízión át számos média foglalkozott már ezzel a témával. A blogot olvasva átérezhetjük, hogy mennyire dühös a cikket író anyuka, továbbá a publikációhoz sok hasonló helyzetben lévő nő is küldött kommentet. Gondoltam, a téma megfelelő lesz a közelgő japán anyák napja alkalmához. Ott ugyanis május 8-án ünneplik idén, nem május elsején. Hajrá, gyermekes anyukák!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Japán, dögölj meg!
Mi van veled Japán?!
A kormány azt üzeni, hogy minden egyes lakos valósítsa meg álmait, mind a 100 millió. De hogy is van ez a valóságban?
Tegnap derült ki, hogy gyermekemet nem vették fel a bölcsődébe.
Most mi a jó eget csináljak?! Így nem tudok visszamenni dolgozni.
Gyereket szültem, nevelem, próbálok dolgozni a cégnél és fizetni az adókat. Akkor miért vagy még mindig elégedetlen, Japán?
S még mersz panaszkodni a csökkenő születésszám miatt? A francba!
Az persze jó, ha szülünk, de úgy senki nem fog gyereket vállalni, ha szükség esetén nem tudjuk bölcsődébe küldeni.
Nem érdekel, ha a politikusaid néha hűtlenek párjukhoz, vagy megvesztegethetőek, ha képesek növelni a bölcsődék számát.
Több milliárd jent költesz feleslegesen az Olimpiára.
Őszintén nem izgat, hogy hogyan néz ki az Olimpiai embléma, inkább építsél bölcsődéket.
Ha arra van pénzed, hogy híres tervezőknek fizess irdatlan összegeket az embléma megtervezéséért, akkor legyen pénzed a bölcsődékre is!"
Forrás: https://twitter.com/hoikuenochita
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- (tovább…)
2016. április 5-én 14. alkalommal került megrendezésre a „Tavaszi Hangok” nevű koncert a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Idén első alkalommal vettem részt a rendezvényen, így nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal vártam az eseményt. Azt már hallottam, hogy ez a hangverseny remek példája az országaink közötti együttműködésnek. Több magyarországi japán cég, a Japán Nagykövetség, Dr. Sűdy Zoltán volt tokiói nagykövet közös munkájának gyümölcse az évről évre megrendezésre kerülő hangverseny. A Liszt Ferenc Zeneakadémia japán és magyar diákjai kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak a nagyérdeműnek. Idén 13 japán és 4 magyar diák léphetett színpadra.
Ningjócsó – a babák (bábuk) városa. Tokió egyik olyan városrésze, ahol a modernitás és a hagyományok aránya az utóbbi javára billen. Érték ez egy olyan városban, ahol az egyre szaporodó (s a modern japán építészet nemzetközi elismertségét szinte maradéktalanul igazoló) felhőkarcolók sokasága határozza meg egyre inkább a város látképét.
Ningjócsó egykor mocsaras, a Sumida folyó árterületéhez tartozó térségét valamikor a 17.században töltötték fel. Viszonylag távol esett a sógun palotájától, így nem a gazdag dajmjók (hűbérurak), hanem az őket kiszolgálók, különösen pedig a szórakoztatásukra szakosodottak lakó- és működési helye volt. Bár az örömtanyákat később északabbra, Josivarába költöztették, színházak, éttermek, kézművesek működtek itt nagy számban, köztük a „bunraku”, a japán bábszínház művelői is. Utóbbiakról, a bábokról kapta nevét a negyed. Ma már kevesen maradtak a bábkészítők közül, de a „ningjójaki”, azaz a figurális sütemények boltjai mai is szép számban sorjáznak a forgalmas utcákban.
A sors úgy hozta, hogy a Ningjócsóval szomszédos Kakigaracsóban van, közvetlenül a két reptérről, a Naritáról és Hanedáról érkező buszokat fogadó városi terminál, a Tokyo City Air Terminal mellett az a szálloda, ahol 15 éve minden évben közel három hónapot töltök. Így aztán alkalmam nyílt alaposan megismerni ezt a kicsi, de változatos, sok érdekes élményre, felfedezésre alkalmas negyedet. Legutóbb egy hétvégi szép napon nagyobb sétát tettem, s közben szorgosan készítettem a felvételeket telefonommal. Ezeket szeretném most olvasóimmal megosztani. (tovább…)
