Japán kintlétem alatt sokat jártam bevásárolni a lakásomhoz közel lévő Tachikawa állomáshoz, melyet hatalmas bevásárló és szórakoztató komplexumok vesznek körbe. Tömeg, színes reklámfények, utcán vendégeket „fogó” árusok jellemzik a helyet. Közülük is kitűnnek a fiatal, vékony, felzselézett hajú, öltönyös fiúk, akik szórólapokkal a kezükben igyekeztek megközelíteni minden kicsit gazdagabbnak tűnő hölgyet.
Japánul a decembert Shiwasu-nak is szokás hívni. A Shiwasu (師走) kanjijai a pap (師) és a rohan (走) szóból állnak össze. Tényleg elég mozgalmas Japánban a Shiwasu, azaz a december vége. Magyarországon talán a karácsony előtti napokhoz lehetne hasonlítani. (tovább…)
Japánban két vallás összefonódása itatja át a mindennapokat, mégpedig a shinto és buddhista vallás szokásai. A népesség közel 83%-a (Wikipédia) követi a két nagy vallás tanait. Az emberek vallási téren nagyon nyitottak, befogadóak és szívesen vesznek át szokásokat más vallásoktól, országoktól. A keresztények által ünnepelt karácsonyt is részben átvették. Egyes karácsonyi szokások a mindennapjaik részeivé váltak. Sok szokást pedig ők találtak ki az ünnep alkalmával. Sokak számára ismeretlen, hogy mit is ünneplünk karácsonykor. Az én japán fogadócsaládom is úgy tudta, hogy a napéjegyenlőséget ünnepeljük karácsonyeste. Így történhetett meg, hogy egyik munkatársam Japánban egy buddhista paptól kapott műanyag karácsonyfát. (tovább…)
A jó pap holtig tanul. A minap egy tokiói étteremben egy japán IT cég tulajdonos-elnökével vacsoráztam, amikor az illető feltette nekem a kérdést. Bevallom töredelmesen: nem tudtam a választ. Pedig a sárkány valóban domináns szimbólum Japánban (is). A sárkány ugyanis Buddha és a buddhizmus védelmezője, s mint ilyen – különösen a Zen buddhista templomokban – a főépület mennyezetének szinte kötelező dekorációja. (tovább…)
Valaki egyszer azt mondta: már 6 hónapos korunkban értünk mindent, amit hozzánk beszélnek, sőt meg tudjuk különböztetni egymástól a nyelveket, amelyet hallunk.
Hihetetlen, amire az emberi agy képes.
Amikor gyermekem, akit japán feleségem szült, nagyjából 1 éves lehetett, a következő történt. Egyik este japán feleségem magyar nyelven próbált meg mesét olvasni kislányunknak, de gyermekünk hamar leállította. Aztán én próbáltam meg japánul mesét olvasni neki, de engem is leállított. Nem tetszett neki. Egyértelműen észrevette, hogy nem teljesen gördülékenyen olvasunk, és persze akcentusunk is van egymás nyelvén. (tovább…)
Évekkel ezelőtt egy japán kollégámmal a keresztény vallásról beszélgettünk. Akkor tudtam meg, hogy a kereszténység már a 16. században eljutott Japánba, de nem terjedt el igazán. (A ma 130 millió fős országban másfél millióan vallják magukat az evangélium követőjének, a túlnyomó többség vallása pedig a shinto és a buddhizmus.) Mivel korábban sosem hallottam a japáni keresztényüldözésről és azokról a japánokról, akik vértanúhalált haltak keresztény hitükért, kollégám egy 20. századi, katolikus(!) japán író, Shusaku Endo „Némaság” című regényét ajánlotta figyelmembe. (tovább…)
Ismét egy japán találmány, ami nálunk ismeretlen, Japánban viszont mindenütt megtalálható, a szállodaiparnak teljesen hétköznapi szereplője. Ez a szállásforma – ha lehet így nevezni, bár a cél nem annyira a megszállás… – történetét tekintve egészen az Edo-korig (1603-1868) nyúlik vissza. Az akkor létező fogadók, ill. teaházak „leszármazottja”. A Wikipedia szerint a név egy 1968-ban alapított oszakai hotelből (Hotel Love) jön. Ma egy külön műfaj a japán hotelek között, a definíció szerint pároknak intimitást biztosító (szállás)hely. (tovább…)
Koizumi Junichiro, a későbbi miniszterelnök 36 éves volt, amikor a 21 éves egyetemi hallgatót, Miyamoto Kayoko-t feleségül vette, 1978-ban. A házasság az ún. “omiai” (お見合い) szokása szerint jött létre, amiben a pletykák szerint maga Fukuda, az akkori miniszterelnök is jelentős szerepet vállalt. Fukuda bizonyára tiltakozna, ha “nakodo”-ként (仲人), azaz házasságközvetítőként, ne adj Isten: kerítőként emlékezne rá az utókor, már csak azért is, mert a frigyből három gyermek és négy év múlva válás lett. (tovább…)
Történetem első részében arról írtam, hogy miként került az 1964-es tokiói olimpia maratoni számában ötödik helyezést elért magyar versenyző Sütő József, 50 év elteltével ismét Japánba, s hogy ott milyen rendkívüli fogadtatásban volt része. Ma további részleteket szeretnék megosztani Sütő úr nagy kalandjáról. (tovább…)
