Aokigahara – A fák tengere

Japán általában színes és érdekes kultúrájáról, fejlett technológiájáról és csodás természeti adottságairól híres.

Akad viszont egy varázslatos, de egyben sötét oldala is eme világnak. A Fuji-hegy lábánál fekszik a több, mint 3000 hektáros hatalmas erdőség, Aokigahara, amit nagysága és a fák sűrűsége miatt a Fák tengerének (Jukai) is neveznek a helyiek.

A hely maga 1200 évvel ezelőtt jött létre, amikor a vulkán kitört, s az utána keletkezett vulkanikus, ásványokban gazdag talajon gazdag növényvilág jött létre. Továbbá a magmából kitörő gázok számos barlangot hoztak létre a Fuji körül, egyes kutatók szerint ezek száma 80-nál is több a hegy környékén. Aokigahara egyik leghíresebb turistalátványossága Fugaku, a szél és jég barlangja. Régi korok emberei felfedezték, hogy a bent lévő hideg miatt a hely alkalmas selyemhernyók tárolására is. A most odalátogatók még láthatják a barlang mélyén a tároló dobozokat. Ezen felül igen népszerű turistalátványosság lenyűgöző jégoszlopai miatt is.

Maga az erdő Japán egyik legősibb, legérintetlenebb erdeje. Rengeteg mitológia övezi, a legtöbbje viszont sötét és félelmetes. A középkorban nagyon sok család ide hozta ki idős rokonait, vagy csecsemőket a nagy éhínségek idején, s hagyták sorsukra őket a végeláthatatlan rengetegben. Ezt a gyakorlatot ubasute-nek, az idősek elhagyásának hívták. A sok haláleset miatt a helyiek rossz szellemek és démonok gyűjtőhelyének kezdték hívni a helyet.

Sajnos az erdőhöz kapcsolódó tragikus történetek sora ezzel nem ért véget. Manapság ez a rengeteg a San Franciscó-i Golden Gate híd után a világ második legkedveltebb öngyilkos helyeként van számon tartva a világon. Évente sajnos több százan keresik fel a környéket, hogy itt vessenek véget életüknek. E tendencia kialakulásának okaként két könyvet szoktak okolni. Az egyik Matsumoto Seicho: Hullámok Pagodája (Nami no To) című könyve, melynek végén a főszereplő szerelmespár Aokigahara fái alatt követ el páros öngyilkosságot. A másik könyv pedig Wataru Tsurumi: Öngyilkossági kézikönyv (Kanzen Jisatsu Manuaru), melyben az író a legjobb öngyilkossági helyként említi az erdőt.

Az öngyilkosságok száma évenként változó. Sokban függ az ország gazdasági helyzetétől és a munkanélküliség arányától, melyeket a fő okokként tartanak számon. A legutóbbi adatok szerint 2013-ban 150 halottat találtak a fák között, de az azt megelőző években volt, hogy ez a szám 200 fölé is emelkedett.  A helyi hatóságok figyelmeztető táblákat helyeznek ki mindenhova a környéken, olyan üzentekkel, mint: "Az életed értékes ajándék a szüleidtől.", "Gondolj testvéreidre és gyermekeidre is!", vagy: "Ne próbálj egyedül szembe szállni a gondjaiddal - kérj tanácsot!" Továbbá önkéntes helyiek is figyelik a „gyanús” alakokat: a sokévnyi tapasztalat segítségével pillanatok alatt képesek kiszúrni, ki turista, ki élményhajhász, és ki az az elveszett lélek, aki végső út céljából érkezik az erdőhöz.

A hiedelem úgy tartja Aokigahara környékén, hogy azok az emberek, akik gyűlölettel, haraggal, szomorúsággal vagy éppen bosszúval a szívükben halnak meg, yurei-ekké, rossz szellemekké válnak, akik nem hagyhatják el a földi létet, örökkévalóságig kell bolyonganiuk, s időnként megjelennek az élőknek is, akikkel kereszteződik az útjuk.  A sok öngyilkosság miatt Aokigahara erdejét ezen yurei-ek purgatóriumának gondolják. Sokan úgy hiszik, már maguk a fák is annyi negatív energiát szívtak magukba a sok haláleset folyamán, hogy maga az erdő „nem akarja elengedni a sűrűjébe tévedt embereket”.

S aki letér a kitaposott ösvényekről, számolnia kell azzal, hogy nagyon hamar eltévedhet. Sűrű, végeláthatatlan erdőlabirintus fogadja, hol az iránytűk és GPS-ek se működnek. Ennek tudományos oka, hogy a terület vulkanikus kőzeteken nyugszik, amitől nagy a talaj mágnesessége, és ezek megzavarják a tájékozódási eszközöket és telefonokat is.

Aokigahara fái egy fura, sötét világot rejtenek magukban, hol élet és halál, szépség és szörnyűség egyszerre ötvöződik. A legfontosabb jó tanács pedig az odalátogatóknak: „Járt utat a járatlanért el ne hagyj!”