Miután értesültem róla, hogy Gyulán japánkert épül, sőt azt is megtudtam, hogy kedves barátom Dani Zoltán, számos kiváló magyarországi japánkert – köztük a szentendrei – tervezője és építője dolgozik rajta, nem tudtam megállni, hogy ne kérjek tőle interjút. Most ezt a beszélgetést foglalom össze röviden. (tovább…)
A ponty szót olvasva nekem a magyar halastavak jutnak eszembe, vagy a piaci talponállók. Legtöbbször azonban az Auchan halosztályán találkoztam velük. Szürke nagy tátogó halakként élnek az emlékezetemben. Ezekről inkább nem is mutatnék fotót, sokkal inkább a japán fajtájukról!
Tavaly nyáron beleszerettem Provence-ba és ahogy akkor beszámoltam róla, felfedeztem a japánok nyomait is a Riviérán: láttam a Grace Kelly emlékére épült monacói japánkertet, Saint Tropez-ban olvastam az ott partraszálló 17. századi japán diplomáciai misszióról, Marseille-ben a néhai francia miniszterelnök, Jacques Chirac Japán iránti rajongásáról és a francia-japán kapcsolatok történetéről, miközben a kabócazene Japánt idézte fel számomra Dél-Franciaországban. Az idén ismét Provence felfedezésével töltöttem a vakációt és további japános élményekre is szert tettem. Ellátogattam a Villa Ephrussi de Rotschild japánkertjébe a Nizza melletti Saint-Jean-Cap-Ferrat félszigeten, de nem csak a kert, hanem maga a villa, Béatrice de Rotschild (1864-1934) műtárgygyűjteménye és a táj szépsége is lenyűgöztek.
Bármerre járok Európában, érdeklődéssel figyelem a japánok nyomait és gyakran keresnem sem kell őket, megtalálnak maguktól. Így volt ez idén a francia Riviérán is, amikor a Monte Carlo-i kaszinótól nem messze, a tragikus sorsú Grace Kellyről elnevezett sugárút elején egy hatalmas táblán, fekete-fehér fotó hívta fel a figyelmet egy 1969-es eseményre: Monaco hercegnéje éppen azokat a cseresznyefákat ülteti, amelyeket a miniállam a Japán Mezőgazdasági Minisztériumtól kapott ajándékba. Pár lépésnyire pedig Monaco japánkertjének kapuja rejtőzött a zöldben. Szeretem a hagyományos japánkertek hangulatát, esztétikájukat, különleges növényeiket és a tavaikat, felettük a jellegzetes kis híddal, a vízben koi halakkal és part közeli kőlámpásokkal. Jó érzés felidézni azokat a gyönyörű kerteket, ahol Japánban jártam Kanazawától Kiotóig és a hosszú séták pihentető, megnyugtató hatását. Így hát kihasználtuk az alkalmat, hogy a monaco-i turistaforgatag elől eltűnjünk és relaxáljunk egy kicsit a III. Rainier herceg megbízásából egy díjnyertes japán tájépítész, Yasuo Beppu által 1994-ben alkotott, közel 7000 m2-es kertben. (tovább…)
Június elején szárazkerttel (kareszanszui 枯山水) bővült a szentendrei japánkert. A szárazkert tervezője a kiotói Niwatsune kertépítő- és karbantartó cég vezetője Hiraoka úr, aki két munkatársával, és a japánkertet építő Dani Zoltánnal és munkatársaival közösen egy hét megfeszített munkával építette meg a szárazkertet. Nagy élmény volt tolmácsolni a japán és magyar kertépítők között, ilyenkor sokat tanul az ember – érdekes azt is látni, hogy a japánok miként állnak hozzá a fizikai munkához, milyen trükkökkel és kitartással mozgatnak meg, állítanak pontos helyükre egy tonnás sziklát is akár. A rendelkezésre álló sziklák alakja, mozgathatósága, a gépek mérete, kapacitása is befolyásolja, hogy milyen szárazkertet építhetünk. A fotón az előtérben Hiraoka mester látható.
Néhány évvel ezelőtt keresett meg engem és más Japánnal foglalkozó embereket Dani Zoltán azzal az elképzelésével, hogy épüljön egy közterületi japánkert Szentendrén. Több mint 10 éves japánkert építési tapasztalattal a háta mögött szánta el magát erre a kezdeményezésre. És az a fajta elszántság csillogott a szemében, amely arról győzött meg, hogy érdemes segíteni őt (az alábbi fotón középen) és kertépítő csapatát ebben a munkájában.
