Főoldal / Rólunk / Munkatársaink / Nonn György

Nonn György

Tanácsadó

Beszélt nyelvek

magyar, angol, japán, olasz

Oktatás

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Nonn György 2021-ben csatlakozott cégünkhöz. Fő területe az élelmiszeripari exporttámogatás.

Gyermekkora óta vonzotta a japán kultúra és történelem, ezért egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem japán szakán végezte. 2016-ban ösztöndíjasként utazott ki először Japánba, a Josai Egyetem cserediákjaként. Kintléte alatt beleszeretett az országba, ezért 2018-ban visszatért és 1 évet dolgozott az egyetem adminisztrációs irodáján, ahol főként a cserediákok tanulmányi ügyeivel foglalkozott. 2019-től 2021-ig pedig a tokiói magyar nagykövetség munkatársaként tevékenykedett, ahol leginkább a magyar és a japán felek között közvetített.

Nagy szerencséjének tartja, hogy a Japánban töltött pár év alatt megtapasztalta először a japán, majd a nemzetközi munkakörnyezet sajátosságait és lehetősége nyílt nyelvi készségeit fejleszteni, valamint a Japánnal kapcsolatos ismereteit bővíteni.
Nonn György bejegyzései
Blog

Japán 1000 arcú rántott csirkéje: a karaage

2022. szeptember 21.
Nonn György
Aki járt már Japánban, annak biztosan feltűnt, hogy a japánok szeretik a kényelmet és a hasukat. Az országban rengeteg opció van arra, hogy finom falatokhoz jussunk szinte bármelyik sarkon, amelyeket rögtön el is tudunk fogyasztani. Most az egyik ilyen legalapvetőbb japán gasztronómiai elemről írok, a karaagéról, azaz a japán rántott csirkéről. A karaage eredete A […]
Tovább olvasom
Blog

Japán piaci körkép: Asahi Super Dry - Japán első számú sörének felemelkedése

2022. május 20.
Nonn György
Az Asahi Super Dry sör, vagyis japánul „Asahi Suupaa Dorai” egy kimondottan üdítő hatású, „száraz” láger. A Japánban töltött éveim alatt magam is komoly mennyiséget pusztítottam belőle. Erre szerencsére nagyon sok lehetőségem volt. Bár Japánban (is) nagy számban fogyasztanak az emberek egyedül otthon alkoholt, azok, akik hozzám hasonlóan a társas züllést preferálják, inkább nomikaira (alkohol […]
Tovább olvasom
Blog

Japán piaci körkép: A Toyota környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseinek 2021-es sikere

2022. január 12.
Nonn György
A világ vezető autómárkájának manapság már nem csupán járműveinek csúcsteljesítményét szükséges maximálisan biztosítania, hanem a gyártási folyamat során a bolygónk jövőjét is számításba kell vennie. A Toyota környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseivel, intézkedéseivel, innovatív megoldásaival pedig ennek a nehéz feladatnak is megfelelni ígérkezik. Mai bejegyzésünkben részletezzük, hogy a Toyota milyen tevékenységeivel igyekszik biztosítani a világ első autómárkájaként […]
Tovább olvasom
Blog

Hana-bi 花火 (Tűzvirágok) filmajánló

2021. szeptember 8.
Nonn György
„Beat” Takeshi Az alábbiakban szeretnék ajánlani egy különleges filmet, egy olyan rendezőtől, akinek alkotásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Japán az érdeklődésem középpontjába került. Az ember nem más, mint a japán tv és szórakoztatóipar egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakja, Kitano „Beat” Takeshi. Érdekes módon nyugaton kevesen tudják Takeshi-ről, hogy amellett, hogy ő író, rendező, vágó, […]
Tovább olvasom
Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopegraduation-hatuserusersstorephone-handsetmap-markercalendar-fullspell-checkbubblepie-chartearthmagnifiercross