Főoldal / Rólunk / Munkatársaink / Sűdy Zoltán

Sűdy Zoltán

Alapító tulajdonos

Beszélt nyelvek

japán, angol, orosz, német

Oktatás

Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem
Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyeteme
Dr. Sűdy Zoltán 25 évet szolgált a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Fiatal diplomataként 4 évet élt Japánban, később az Ázsiai Főosztályon dolgozott, melynek 1990-től 1992-ig vezetője volt. 1992-től 1995-ig Magyarország thaiföldi nagyköveteként tevékenykedett, ezzel egyidejűleg pedig Brunei, Laosz és Mianmar akkreditált nagyköveteként is megválasztották. Később tokiói magyar nagykövetként 1995 és 1999 között újabb 4 évet töltött Japánban. 1999-ben elhagyva a diplomata karriert megalapította saját tanácsadó cégét.

Tagja volt a magyar és japán miniszterelnökök által 2005-ben létrehozott "Bölcsek Tanácsának", valamint a 2009-es évben a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulójára emlékező jubileumi év bizottságnak.

A Magyarországi Japán Tea Egyesület elnöke.

2009 májusában átvette a japán császártól a Japánban külföldiek számára adományozható második legmagasabb elismerést, a "Felkelő Nap Rendje Arany és Ezüst Csillaggal" kitüntetést. 2010-ben a Josai Egyetem díszdoktorává avatták.

Számos cégben tölt be igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagi pozíciót.
Sűdy Zoltán bejegyzései
Blog

Ha a csatár a kapu helyett a szögletzászlót találja el... – a foci Japánban

2016. november 30.
Sűdy Zoltán
Állítólag az angolok már a 19. század végén meghonosították a focit Japánban. S valóban, vannak történelmi bizonyítékok erre. Azonban a sportkedvelők érdeklődését nem igazán keltette fel, s maradt a baseball és a golf, mint jelentős számú nézőt vonzó sportág. Kis-srácként hallgatva a magyarok számára fociban is sikeres 1964-es tokiói olimpia mérkőzéseinek közvetítését, jól emlékszem, ahogy […]
Tovább olvasom
Blog

Művészek vagy kézművesek ? (Babanegyed III. rész)

2016. szeptember 21.
Sűdy Zoltán
Már Japánnal történő első ismerkedésem során megragadott az, ahogy a japánok a sok évszázados hagyományokra épülő kézművességhez viszonyulnak. Ezt egyértelműen a „hagyományos iparművészet” (dentó kógei) kategóriájába sorolják, s ennek megfelelő presztízse is, de a vevők elvárása is a termékek színvonalával, minőségével kapcsolatosan. Míg nálunk legfeljebb „a népművészet mestere” címet kaphatják a hagyományos kézművesség folytatói, Japánban […]
Tovább olvasom
Blog

Babanegyed (II.rész)

2016. július 6.
Sűdy Zoltán
Ningjócsóról kapta a nevét a “ningjójaki”, a formára (nem feltétlenül a nevének megfelelően “babaformára”) készített édesség. A kívánt mintát kiadó öntöttvas edényben sütött, lisztből, tojásból és cukorból készített, többnyire édes babbal töltött süteményről van szó. A ningjócsói látogatásról szuvenírrel hazatérők szinte “kötelező penzuma” a ningjójaki beszerzés. Ennek megfelelően – főleg hétvégeken – gyakran sorok állnak […]
Tovább olvasom
Blog

Babanegyed (I.rész)

2016. április 20.
Sűdy Zoltán
Ningjócsó – a babák (bábuk) városa. Tokió egyik olyan városrésze, ahol a modernitás és a hagyományok aránya az utóbbi javára billen. Érték ez egy olyan városban, ahol az egyre szaporodó (s a modern japán építészet nemzetközi elismertségét szinte maradéktalanul igazoló) felhőkarcolók sokasága határozza meg egyre inkább a város látképét. Ningjócsó egykor mocsaras, a Sumida folyó […]
Tovább olvasom
Blog

(Kora)tavasz ünnep Japánban

2016. február 3.
Sűdy Zoltán
A japánok a télből tavaszba fordulást február 3-án ünneplik. (Ez a szokás bizonyára nem Észak-Japánból terjedt el...) A régi hiedelmek szerint ilyenkor a szellemek világa közel kerül a való világhoz, s fennáll a veszély, hogy kóbor szellemek betévednek a házakba. Az ünnep, a Setsubun („évszakválasztó”) a tél utolsó napja. Ilyenkor úgy lehet gondoskodni a rossz […]
Tovább olvasom
Blog

Tücsköt, bogarat...

2015. szeptember 16.
Sűdy Zoltán
No, nem egészen! De azért nem csak a nyers hal fogyasztása, ami a japán konyhában szokatlan a magyar gyomor számára. Bevallom, hogy első japáni külszolgálatom négy évéből az első néhány hónap úgy telt el: a vendéglátó iránti figyelmességből lelkesen dicsértem ugyan az elfogyasztott (legyűrt) fogásokat, de nagyon kevés olyan ételre akadtam, ami valóban ízlett is. […]
Tovább olvasom
Blog

Mekkora távolságból tudsz beleugorni a cipődbe?

2015. július 15.
Sűdy Zoltán
A külföldiek Japánba érkezve sok furcsa, szokatlan dolgot látnak, tapasztalnak. Sokan veszik észre, bár bizonyosan nem a legfeltűnőbb japán sajátosságok egyike: amerre jár az ember, mindenütt „klaffogó” cipőket lát-hall. Miután Japánban nagyon sok helyen (lényegében minden lakásban, templomban, szentélyben, de még sok hivatalban, irodában, s a hagyományos japán éttermekben, sőt szinte minden iskolában is) le […]
Tovább olvasom
Blog

A Josai sztori…

2015. május 13.
Sűdy Zoltán
Romantikus regények és drámai filmek kedvelt témája a véletlen, mely hősöket vagy éppen áldozatokat teremt. Mindenki életét befolyásolják a fatális véletlenek, s néha elgondolkodunk azon, mi lett volna, ha… Én sem vagyok kivétel, de szívesebben emlékszem szerencsés fordulatokra, amelyek jó irányba terelték akár az én életem, akár másokét. Egy ilyen meghatározó esemény, melyre büszkén emlékszem, […]
Tovább olvasom
Blog

Hány ujja van a sárkánynak?

2015. január 7.
Sűdy Zoltán
A jó pap holtig tanul. A minap egy tokiói étteremben egy japán IT cég tulajdonos-elnökével vacsoráztam, amikor az illető feltette nekem a kérdést. Bevallom töredelmesen: nem tudtam a választ. Pedig a sárkány valóban domináns szimbólum Japánban (is).  A sárkány ugyanis Buddha és a buddhizmus védelmezője, s mint ilyen – különösen a Zen buddhista templomokban – […]
Tovább olvasom
Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopegraduation-hatuserusersstorephone-handsetmap-markercalendar-fullspell-checkbubblepie-chartearthmagnifiercross