Oszakai éjszaka avagy kalandom a kapszulahotelben

Japáni útjaimról mindig élményekben gazdagon térek haza. Emlékeztek Airbnb-s kalandjaimra és a bugyiautomatákra, ugye? Hasonlóan nagy hatással volt rám egy oszakai éjszaka, amit egy kapszulahotelben töltöttem.

Régész ismerősöm kipróbálta már, hogy milyen egy sírban aludni, én „Japán-mániásként” a kapszulát tartottam kötelezőnek. Jó mókának ígérkezett egy üzleti út utolsó éjszakájára bevállalni ezt a bizarr japán szállásformát, amit manapság elsősorban azok vesznek igénybe, akik a hajnalba nyúló mulatozás miatt lekésik az utolsó vonatot, vagy akik annyira szegények, hogy csak ezt a minimális szolgáltatást tudják megfizetni.

DSC03157

Az eredeti „kapszula-ötlet” a neves japán építésztől, Kisho Kurokawa-tól származik és arra a metabolista gondolatra épül, miszerint az egyén, a ház és a város egy élő rendszerként kezelendő és az építészetben létre lehet hozni organikus növekedésre képes megastruktúrákat. Egy ilyen épület megalkotására tett kísérlet a Kurokawa által tervezett és 1972-ben átadott Nakagin Kapszulatorony, melynek kb. 10 négyzetméteres kompakt lakásait az éjjel-nappal dolgozó, munkaadójuktól abszolút függésben élő, egyedülálló férfiaknak szánták.

Nakagin

Forrás: www.designingbuildings.co.uk

Az első kapszulahotel pedig Oszakában nyílt meg, 1979-ben. A tervezésnél Kurokawa arra törekedett, hogy olyan alvóhelyeket hozzon létre, amelyek a lehető legkisebb teret veszik igénybe, de ugyanakkor a vendégek luxusszálló szintű szolgáltatásban részesüljenek. Így jöttek létre a funkcionális és futurisztikus, egyesek szerint „luxuskoporsószerű” alvókapszulák.

DSC03180

A háttérinfók ellenére nemigen tudtam mi vár rám. A nagy napon, számolva azzal, hogy egy körülbelül 2x1x1,25 méteres „lyukba” nem fog egyszerre beférni a bőröndöm és még én is, a legtöbb csomagomat beadtam a reptéri vasút végállomásán a megőrzőbe. Így minimális felszereléssel vágtam bele, hogy felkeressem a Dotonbori – az oszakai buli negyed – közvetlen közelében található Capsule Hotel Asahi Plaza Shinsaibashi-t.

DSC03168

A kívülről egy átlag lakóház benyomását keltő épületbe lépve az első feladatom az volt, hogy levegyem a cipőmet, elhelyezzem egy szekrénybe, majd ennek kulcsát leadva bejelentkezzek a recepciónál. Ott egy sárga cetlit kaptam visszaigazolásul (ezt felmutatva lehetett később kimenni és visszajönni a hotelből) és kulcsokat, majd a B1 szinten található női részleg felé irányítottak. Ekkor szembesültem azzal, hogy a több, mint 400 férőhelyes kapszulahotel több emeletnyi férfi részlegből áll, míg a nőknek az alagsorban kerítettek el egy területet az „unisex” nappali, az étel-, ital- és fagyi-automaták, játékgépek és egy manga könyvtár mellett.

A női részleg biztonsági ajtaján túljutva egy szekrényes öltöző következett, ahol törölközőket és egyen-pizsamát kaptam, amit látszik, hogy japán alkatra szabtak…

DSC03169

A házirend pedig felhívta a figyelmemet arra, hogy minden érték- és használati tárgyat ott kell hagyni elzárva, a kapszulába semmit nem lehet bevinni. Jobbnak láttam hát először felfedezni a terepet: volt hagyományos japán fürdő és szauna, külön „szépítkező szoba” mosdókkal, hajszárítókkal – egész barátságosnak találtam. De amikor beléptem a hálóterembe, ahol a kapszulák sorakoztak, a legtöbb még üresen és csak a légkondi zümmögését lehetett hallani, kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

DSC03156

A „kapszulámban” megvolt minden, amire egy éjszakára szükség lehet: matrac, tévé, lámpa, légkondi, ébresztőóra. El lehetett férni, de mégis túl szűknek találtam és az ajtóként funkcionáló lehúzható gyékény nem tűnt elég biztonságosnak. Ezért úgy döntöttem, hogy kizárólag az alvásidőre redukálom a kapszulában tartózkodást és inkább felfedezem az oszakai éjszakai életet. Bejártam az egész Dotonbori negyedet, megkóstoltam a híres takoyaki-t, a polippal töltött gombócot és az Ebisubashinál a Dotonbori-csatorna partján egy japán rock zenekar fellépését hallgattam végig.

DSC03167

Újabb élményekkel feltöltődve tértem vissza a hotelbe, de a kapszulám még mindig nem vonzott igazán. Ezért további felfedezőútra indultam, immár házon belül: Az „unisex” nappalinak nevezett helyiség egy hatalmas dohányzó volt sok relax-fotellel és tévékészülékkel, melyek képernyőin szimultán lehetett híreket, mozi- és szexfilmeket nézni, de szigorúan csendben, nehogy valaki más zavarva érezze magát. Ez volt az egyetlen olyan hely a szállóban, ahol a wifi működött. Így egy relaxfotelben kényelmesen elhelyezkedve megválaszoltam a céges e-mailjeimet, majd tovább nézelődtem. A késői óra ellenére nagyon sokan vettek körül: 99%-ban ázsiaiak, akik úgy tűnt teljesen hozzá vannak szokva a „kapszula-körülményekhez”. A két amerikai turistalány, aki szintén poénból gondolta, hogy kipróbálja ezt a speciális japán szállásformát, nem igazán találta a helyét.

DSC03173

Az alvás nehezen ment. Bár a kényelmem megvolt, a biztonságérzetem kevésbé. Számomra meglepő módon a női részleg szinte teljesen benépesült és voltak, akik a gyékény lehúzása nélkül feküdtek ki teljesen részegen. A kapszulámba beszűrődő hangok alapján úgy éreztem, mintha egy disznóól közepén próbálnék aludni. (Ahhoz képest, hogy az egész hotel tele volt plakátolva a házirenddel, miszerint a horkolást büntetik és még levegőt venni is csak halkan szabad…) Félálomban egy darabig még az útikönyvet tanulmányoztam, hogy lássam, a reptérre indulás előtt mi férhet még bele a napomba. Az elalvás előtti utolsó mozdulatommal kikapcsoltam a légkondit – így viszont hamar arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Végül mégis a fáradtság győzött, hiszen tele voltam mindenféle élménnyel, gondolattal mind a munkám, mind az oszakai kalandom kapcsán és hogy mindezt elkezdjem feldolgozni, már nagyon rám fért a pihentető alvás. A reggel hamar eljött, a kapszulák pedig felbolydult méhkasra emlékeztettek. Megtelt a fürdő és a „szépítkező szoba”, majd mindenki sietett a dolgára. Én is útra keltem, hogy a reptérre indulás előtt beszerezzem a következő látogatásomig elfogyasztandó japán kultúra- és fűszeradagomat. – Írtam már arról, hogy foglalkozom japán irodalommal és filmekkel, a zenével és konyhaművészettel kapcsolatos élményeim pedig eljövendő írásaim témái lesznek.

 

A fotókat egy kivétellel én készítettem.

 

Related Posts
Babanegyed (I.rész)

2 Comments. Leave new

A múltkor talán a 444-en volt egy “élmény”beszámoló egy hazai kapszula-szolgáltatáson szerzett tapasztalatokról. Ég és föld, azaz mintha nem is ugyanazon a bolygón lenne a kettő. Jó olvasni, hogy működik a dolog, mégha egy európainak elsőre kihívás is. Becsülöm a cikkíró bátorságát!

Biró Krisztina
2016. július 18. 15:10

Köszönöm a visszajelzést! Olvastam az említett cikket és valóban óriási a különbség a magyar és a japán szolgáltatás között. Ugyanakkor klassz ötlet a hazai fesztiválok szálláshely-hiányát “mobilkapszulákkal” orvosolni. Bízom benne, hogy javítani fogják a szolgáltatás színvonalát és itthon is élmény lesz kipróbálni egy kapszulahotelt!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.