Ahogy előző bejegyzésemben megígértem, most azt a történetet írom meg, hogy hogy is utaztam shinkansennel Tokióból egyenesen a sípályáig.

map01
Forrás: http://www.galaresort.jp

Annak ismeretében, hogy Japánban létezik (most már csak létezett) egy mesterséges sípálya a sűrűn lakott Funabashi környékén, már egyáltalán nem lepett meg, amikor azt hallottam, hogy van egy olyan sípálya is a Japán Alpokban, ahová úgy lehet eljutni shinkansen-nel (a szuper expresszel), hogy miután az állomáson kiszállunk a vonatból rögtön át is szállhatunk a gondolába, ami a sípálya tetejéig felvisz.

Ez nagyon japános dolognak tűnt a szememben, hisz ők azok, akiknek nagyon kevés szabijuk adatik (azaz nagyon keveset illik kivenni…), és óriásiak a leküzdendő távolságok, amikor mégis elutaznának (ráadásul az ilyen alkalmakkor tömegek indulnak el, így minden zsúfolt és drága; bár ezek nem kapcsolódnak jelen okfejtésbe). E kettő adottságból végül is egyenesen következik az ötlet, hogy a Tokiótól 200 km-re lévő Echigo Yuzawa-ban (Niigata megye) építsenek egy megállót a Jouetsu shinkansen vonalán, ami gyakorlatilag a pálya aljában van, és ahonnan közvetlen átszállás biztosított a sífelvonóra. 1181 m-en van a csúcs, ahova két további síliftes átszállással lehet feljutni, de az alacsonyságot kompenzálja, hogy hóban bővelkedő síterepről van szó.

1990-ben nyílt meg, december közepétől május elejéig tart nyitva a síközpont, ahová a Jouetsu vonal bizonyos vonataival lehet eljutni Tokióból 75-90 perc alatt! Hadd ékeljem ide a szolgáltatás marketing szövegét: „Felkelsz reggel Tokióban és 8-ra már a sípályán lehetsz!”

A vasút és a sífelvonó állomás épülete:

Gala-Yuzawa_Station
Forrás: https://en.wikipedia.org

Végtelenül praktikus kialakítás: az állomáson belül, egy pultnál már rögtön sífelszerelést is lehet bérelni, ha valaki nélküle indult volna neki.

Én személy szerint azért vágtam neki ennek az egy napos, speed-sítúrának mert, egyrészt szerettem síelni, másrészt nem ültem még shinkansen-en előtte, pedig mindkettőt meg akartam ejteni japáni tartózkodásom alatt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nap végén így álltunk sorban teljes menetfelszerelésben az állomáson a shinkansen-hez nyíló jegyellenőrző kapuknál:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kilátás az állomás épület mögött a falucskára:

snowjapan
Forrás: http://www.snowjapan.com

A hasonló könnyen megközelíthető célpontokra jellemzően Gala-Yuzawa is zsúfolt síterep, de ha valakinek nagyon rövid idő áll rendelkezésére, és szeretné kipróbálni a japán hegyeket, és még a shinkansen-nel való utazás is erős motivációt jelent, akkor érdemes belevágni egy shinkansen-es sítúrába. Bátorítom, hogy kommentben meg is ossza az élményeit. 😉