Nemrégiben felkértek, hogy október közepén tartsak egy előadást a japán szakos diákoknak az ELTE-n a munkámról és az interkulturális különbségekről. A felkészülés jegyében gondoltam megosztok pár, Japánra jellemző kulturális jegyet kedves Olvasóinkkal is, amik nagyban befolyásolták a gondolkozásomat, míg kint éltem.
Ganbaru kultúra
A japán társadalomra nagyon is jellemző az „életünk árán is kitartunk” mentalitás.
Az eredetét tekintve, Japán feudális korszakának híres szamuráj harcosai (az elit osztály, amely a 12. században alakult ki és uralta az országot 1876 -ig) igen nagy nyomot hagytak az ország kultúrájában a japán gondolkodás és viselkedés minden területén, ami máig fellelhető a mindennapokban.
A szamuráj osztályhoz tartozó fiúgyermekek mentális és fizikai kiképzése már egész kicsi korban elkezdődött és 15 éves korukban váltak teljes jogú szamuráj harcosokká.
A kard és más fegyverek használatán kívül arra is kiképezték őket, hogy kérdés nélkül engedelmeskedjenek uraiknak, bátrak legyenek a csatában, és jóval meghaladják a rendes katonák normáit. Továbbá, rendkívül fontos volt, hogy mindig ápoltnak és fessnek nézzenek ki, mielőtt nyilvánosan mutatkoztak volna, valamint tanult és nagyon intelligens emberek voltak. Morális kódexüket, a Harcosok Útját, Bushidonak hívták.
Azt a szellemi és fizikai fegyelmet is megtanulták, amely szükséges volt ahhoz, hogy fájdalmas öngyilkossági formát kövessenek el, ha uraik vagy a feudális hatóságok erre utasították őket.
Ahogy teltek az évszázadok, a szamurájok képzési stílusa és gondolkodásmódja fokozatosan beszivárgott a köznép hozzáállásába és viselkedésébe is, ami azt eredményezte, hogy a mai japán emberek nagyon odafigyelnek a megjelenésre, rendkívül szorgalmasak a tanulásban és a munkájukban, folyamatosan próbálják fejleszteni magukat, és nem hajlandók elfogadni a kudarcot.
Ez a gondolkodásmód vezetett a ganbaru (頑張る) szó rendkívüli fontosságához és használatához, ami azt jelenti, hogy kibír, kitart, soha nem adja fel.
A japánokat minden olyan körülménynél, ami a legkisebb erőfeszítést is igényli, bátorítani szokták egymást, s ilyenkor hangzik el a biztató szó: 頑張って! Ganbatte! – Tarts ki! Tegyél meg minden tőled telhetőt! Ne add fel, jöjjön bármi is!
A ganbaru szemlélet olyannyira mélyen beleágyazódott a japán szemléletmódba, hogy az egyenlővé vált az igazi japán magatartással. Különösen hadi helyzetekben, ha a katonák nem tartottak ki az utolsó leheletükig, akkor szégyent hoztak nemcsak a családjukra, hanem az egész országra is. Gondoljunk csak a kamikaze pilótákra a II. világháború idején.
A társadalmi megszégyenítésnél pedig nincsen rosszabb egy japán ember számára. (A szégyen jelentőségéről a japán társadalomban majd egy másik cikkemben fogok kitérni.)
Még ma is a Ganbatte! (Kitartás! Mindent bele!) és a Gambarimasho! (Együtt küzdünk! Hajrá!) a japánok szókincsének két leggyakrabban használt szava és kifejezése. Ezeket munkahelyi helyzetekben, sportban, bármilyen készség elsajátításában és mindenfajta versenyképes szituációban használják.
A kifejezés fontosságát az is mutatja, hogy 2011-ben a nagy Tohoku földrengés és szökőár után a “Ganbare Tohoku, Ganbare Nihon” (vagyis Kitartás Tohoku, kitartás Japán!) vált az ország és a régió helyreállításának mottójává.
2011 március 11-én éppen Yokosukában voltam egy barátnőmnél látogatóban, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Az utcán sétálva személyesen éltem át a földrengést, az utána következő zavarodottságot, a tsunami szirénák által keltett leírhatatlan félelmet, ahogy próbáltunk mihamarabb biztonságos helyre jutni a tenger közeléből, s az utána következő bizonytalan napokat, amiket többségében egy nagy faasztal alatt töltöttünk az utórengések miatt.
S ilyen körülmények között is csodálatos volt látni, ahogy egy nemzet összefogott, nem volt pánik, boltfosztogatás, zűrzavar. Az emberek képesek voltak nyugodtan sorban állni akár 12 órát is egy törött ajtójú élelmiszerbolt előtt, nem betörve és fosztogatva, míg jött a tulajdonos, s kiszolgálta őket.
Amikor energiahiány keletkezett a fukushimai erőműben történt atomtragédia miatt, a kormány kérte, hogy az emberek spóroljanak az árammal. Hihetetlen élmény volt számomra, mikor az utcán sétáltam, hogy az összes bolt, a kis étteremtől a legnagyobb áruházig kivétel nélkül este 8 után lekapcsolták a fényeiket, s a város sötétbe borult, pedig semmilyen jogszabály vagy törvény nem kötelezte őket.
Tudták, hogy csak együtt, összefogva és kitartva fog az ország újra talpra állni. Tapasztalatuk volt bőven. A ganbaru hozzáállás segített Japánnak túlélni az 1923-as Kanto földrengést, az 1945-ös Hiroshima és Nagaszaki atombomba támadásokat, valamint az 1995-ös Kobe földrengést is, csak hogy párat említsek a sok nehézség közül.
Zárásul pedig annyit írnék még útravalónak, hogy most is embert próbáló időket élünk, nemcsak Japánban, hanem szerte a világon, de ha kicsit erőt merítünk a japánok ganbaru szemléletéből, s összefogunk, segítjük egymás és kitartunk, biztos vagyok benne, hogy nemsokára túljutunk ezen is!
皆さん、一緒に頑張りましょう！-- Kedves Olvasóink, tartsunk ki és küzdjünk együtt!
Képek
- Kép 1 : https://i.pinimg.com/originals/f6/66/05/f666052a760204e4302393c8842df38f.jpg
- Kép 2: https://m.media-amazon.com/images/I/81rO8u3ncFL._AC_SL1000_.jpg
- Kép 3: http://puente-aereo.info/wp-content/uploads/2012/08/imagefront_576683s-600x410.jpg
- Kép 4: https://www.shmula.com/japan-earthquake-2011-queueing/8321/
- Kép 5: http://www.japandemic.com/page34.htm
- Kép 6: Saját készítésű
Forrás:
- https://www.commisceo-global.com/blog/japanese-cultural-values-business
- http://yabai.com/p/2495
- https://www.scitepress.org/Papers/2018/100043/100043.pdf
- https://culturalnews.wordpress.com/category/japans-ganbaru-culture/
- https://www.bbc.com/travel/article/20200630-why-are-the-japanese-so-resilient
Most hétvégén úgy döntöttem, hogy kitakarítom a radiátorokat, mivel nemsokára be kell kapcsolni a fűtést. A módszerem egyedi volt, az egyik kezemben ecset, a másikban porszívó. Így takarítom már régóta. Ez egy kellemes emléket idézet fel bennem.
Eszembe jutott pár beszélgetésünk nemrégiben elhunyt kolléganőmmel.
Kezdetben nem tudtam, hogyan lehet kiszedni a radiátorok belsejében lerakódott port és pókhálókat, így megkérdeztem őt, van-e valami jó ötlete. Ekkor mondta a fent említett tisztítási módszert.
S bár szükséges mindkét kéz jól összehangolt koordinációja, ezzel a trükkel szépen ki lehet pucolni a nehezen elérhető helyeket is. A kisfia jött erre rá.
Együtt dolgoztam vele majdnem 20 évet. Mondhatom, hogy a magyar emberek közül talán vele töltöttem a leghosszabb időt együtt. Az elmúlt 20 évben sok helyen kirándultunk, szép közös emlékeim vannak, bár igaz, az elmúlt pár évben kevesebbet tudtunk találkozni.
Voltunk Vácon a közös ismerőseinknél, Kincsesbányán együtt szüreteltünk, jártam vendégségbe a vidéki lakásán, később pedig a pesti otthonában és a szüleinél is. Voltunk közösen Tori Amos koncertjén Budapesten és kisvasutaztunk a gyerkőceinkkel Szilvásváradon.
Valamint pont a mai nap jutott eszembe az is, hogy amikor a Margit kórházban feküdtem szülés után, meglátogatott és hozott nekem isteni finom rakott krumplit. Ez 11 évvel ezelőtt, szeptember végén volt.
Mára viszont csak a közös fényképek és emlékek maradtak. Tudtam, hogy beteg és szenved, de valahogy az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy valami csoda történik.
Azóta, amióta elment, egy régen olvasott híres kínai költő, 白居易（Bai Juyi）egyik hosszú versének részlete, a 長恨歌（örök sajnálat dala）jár a fejembe, amelyet 806-ban írt. A vers később nagy hatást gyakorolt a japán Heian- kori irodalomra is, mint például a 源氏物語 / Genji Monogatari-ra.
A vers arról szól, hogy 玄宗皇帝（Xuanzong tangói császár）visszaemlékszik a kedvenc ágyasára, 楊貴妃（Yang Guifei）-ra. Leírja végtelen szomorúságát és bánatát, s felidézi a régmúlt szerelmet/ szeretetet, ami soha többé nem tér már vissza.
在天願作比翼鳥 Az égen, mint szerelmes gerlepár szárnyalunk egymás mellett,
在地願為連理枝 A földön tavasztól tavaszig összefonódó faágak vagyunk.
天長地久有時尽 Amíg a világegyetem tart, és amíg az idő végleg meg nem áll,
此恨綿綿無絶期 Elválásunk bánata soha nem ér véget.
(Szabad fordításom)
Az utolsó beszélgetésünket soha nem fogom elfelejteni.
Nyugodt volt, csak én zokogtam megállás nélkül. Lelkileg nagyon erős volt. Példás kolléga volt a munkahelyen, de a magánéletben is sokat tanultam tőle.
Utolsó ajándékom neki egy zöld színű könyvjelző volt, rajta egy felszálló darumadár.
Kérlek szépen, drága darumadár, vigyázz rá a felfelé menő úton!
**********************************
Kép forrása: https://kknews.cc/news/rybmr3o.html
Mély fájdalommal és szomorúsággal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Nagygyörgy Anna végtelen türelemmel és bátorsággal viselt súlyos betegségben 2021. augusztus 16-án elhunyt.
Anna cégünk megalakulása óta oszlopos tagja volt csapatunknak. Kezdetben tanácsadóként dolgozott, és éveken át foglalkozott különböző partnereink közbeszerzési tendereken való részvételének koordinálásával, emellett autóipari, vegyipari és építőipari partnereink munkáját segítette. Később cégvezetőként a cég pénzügyi vezetését végezte töretlen pontossággal.
Bokros teendői mellett mindig jutott ideje egy kedves kis beszélgetésre, s ha bármi problémánk volt, mindig bizalommal fordulhattunk hozzá.
Anna nemcsak kolléga volt, hanem egy igazi barát is, akivel sok szép közös emlékünk, nyaralásunk is volt.
Imádta a művészeteket, s ő maga is nagyon tehetséges képzőművész volt, alkotásai kiállításokon is megjelentek.
Mindezek mellett fantasztikus édesanya volt, aki sok szeretettel és kiváló példát mutatva nevelte kisfiát.
Anna életének emlékére alább megosztunk pár fotót a csapattal töltött boldog időkről.
Anna, köszönjük a sok szép együtt töltött évet, vidám pillanatot!
Mindig hiányozni fogsz, és emlékedet örökké őrizni fogjuk szívünkben!
Nyugodj békében!
„Beat” Takeshi
Az alábbiakban szeretnék ajánlani egy különleges filmet, egy olyan rendezőtől, akinek alkotásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Japán az érdeklődésem középpontjába került. Az ember nem más, mint a japán tv és szórakoztatóipar egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakja, Kitano „Beat” Takeshi.
Érdekes módon nyugaton kevesen tudják Takeshi-ről, hogy amellett, hogy ő író, rendező, vágó, producer és színész, egyben zenész, festő és hazája egyik legmeghatározóbb komikusa, tv-s személyisége és műsorkészítője is. Ezzel párhuzamosan viszont Japánban kevesen tudják róla, hogy nyugaton a legmeghatározóbb, legjelentősebb filmes rendezők között tartják számon. Írásomban az utóbbi oldaláról lesz szó.
Szerencsére már iskolás koromban is elérhető volt itthon több alkotása, így korán megismerkedhettem gyönyörűen érzékeny és förtelmesen erőszakos filmes világával. Számos kiváló munkája közül a legjobbról szeretnék egy rövid ajánlót írni, amely nem más, mint a Hana-bi 花火 (Tűzvirágok) 1997-ből.
Sztori
A tokiói rendőrség civil ruhás nyomozóját, Nishi felügyelőt (Takeshi) nagy veszteség éri, mikor egy letartóztatási akció során egyik társát agyonlövik, egy másikat pedig úgy megsebesítenek, hogy az tolószékbe kerül. Mint később megtudjuk a balul elsült akció mellett Nishi-t egyéb gondok is terhelik. Feleségével évekkel ezelőtt elvesztették egyetlen gyermeküket, minekután az asszony rákos beteg lett. Hogy csekély fizetéséből finanszírozni tudja felesége kezelését rendőr létére összehozott egy nagy tartozást a helyi jakuzánál. Miután Nishi-vel közli az orvos, hogy felesége nem fog meggyógyulni, a nyomozó úgy dönt, hogy elvarrja életének szálait és saját feltételei szerint kiszáll.
Ez nagyjából a következőkből áll: ráveszi lebénult volt társát Horibe-t (akit sérülése után ráadásul a családja is elhagyott), hogy öngyilkosság helyett merüljön el a festészetben, az orvos javaslatára elviszi feleségét utoljára egy meghitt vidéki utazásra és nem utolsó sorban kegyetlenül lemészárolja a jakuza családot, amely egy ideje szorongatja őt tartozása miatt.
Evőpálcikát a szemébe
A film ereje nem a története komplexitásában található, hanem az egyedi stílusában, ahogyan a gyönyörű, érzékeny jelenetek egymást váltják a bestiálisan erőszakos, brutális jelenetekkel.
Szívmelengetően meghitt jelenet például, ahogyan este Nishi hazamegy feleségéhez, akivel olyan erős harmónia van köztük, hogy az szinte fizikailag kitapintható. Mindezt anélkül érezzük, hogy a két ember egy szót is szólna a másikhoz az egész jelenet alatt. Csak annyit látunk, hogy egymás mellett ülve édességet nassolnak szűk nappalijukban, mégis megértjük kettejük erős kötelékét.
És mikor már azt éreznénk, hogy túlcsordul a pátosz (a Ghibli filmek zenéjét is szerző, isteni Hisaishi Joe művei szólnak a háttérben) az ehhez hasonló, sírnivalóan szép jeleneteket követik olyanok, mint amikor egy bárpultnál az őt sértegető jakuzának válaszul Nishi beleszúr egy evőpálcikát a szemébe, hogy utána a földön még jól fejberugdossa. És ebben rejlik Nishi ereje, mint akcióhős. Nála úgy eszkalálódik az erőszak nulláról a maximumra, hogy közte nincsen semmilyen átmenet. Tragikus élete miatt túllendült azon a ponton, hogy magát védje, neki nem kell semmilyen normát betartania. Mivel ő már gyakorlatilag halott, így nem akarja megúszni az erőszakos szituációkat. Már akkor lő, mikor a másik még a fenyegetőzésnél tart. Azt is „takeshi-s” módon, rezzenéstelen póker arccal, minimális mozgással. Ez a „steven seagal-i színjátszás” hagyományainak fényes oldala, ahol működik a kifejezéstelen arc. Itt a mimika és gesztikuláció hiányának lírája van.
A film elemellett nem nélkülözi a humort sem. A nyitójelenetben egy parkolóban állunk, ahol két szúrós szemű overálos melós néz farkasszemet Nishi-vel, akin még úgyse látszódna semmilyen érzelem, ha nem viselné napszemüvegét. Vágás: Nishi autójának motorháztetőjén egy félig megevett bentós ebéddoboz maradványait látjuk két PET palackos teával (klasszik japán munkás ebéd). Következő vágás: az egyik munkás véres arccal mossa az autó motorháztetőjét egy vizes ronggyal. Az egyedi vágásnak köszönhetően (amiért az írás, rendezés, főszereplés mellett természetesen Takeshi felelt) ez az erőszakos, mégis humoros kezdőjelenet kitűnően adja meg a film alaphangulatát és mutatja be Nishi karakterét egy szó nélkül.
Egy súlyos motorbaleset
A film hátteréhez tartozik Takeshi személyes múltja is, ugyanis a rendező nem sokkal a film elkészítése előtt épült fel egy nagyon súlyos motorbalesetből, melyet követően hosszú ideig kómában feküdt és fél arca le is bénult. A filmben szereplő lebénult nyomozó, Horibe karakterébe Takeshi egyértelműen saját magát is beleírta. Hasonlóan Horibe-hez, Takeshi a felépülése alatt merült el a festészetben és az általa alkotott képek a film majd minden jelenetében fel is bukkannak, mint falon lógó dekoráció. Köztük főként virágok szerepelnek, amely fontos motívuma is a filmnek. Az eredeti cím, Hana-bi 花火 önmagában tűzijátékot jelent, ami japánul szó szerint a „virág” és „tűz” szavak összetételéből áll. (Így itt a magyar címnél szerencsére nem arról van szó, mint máskor oly sokszor, hogy a hazai forgalmazó képtelen megállni, hogy ne költsön oda egy förtelmes magyar címet az eredeti cím helyett.)
A film egyébként elnyerte az 54-ik Velencei Filmfesztivál legjobb filmjének járó díját, az Aranyoroszlánt. (Nem csoda.) A kritikusuk mellett én is melegen tudom ajánlani mindenkinek, akit érdekel a japán mozi, aki szereti, ha a vásznon bemutatott erőszaknak van lírája, vagy csak kíváncsi, hogy milyen érzés az, amikor a főszereplő karakternek összesen egy arckifejezése van, ám egy Steven Seagal filmmel ellentétben ezen mégsem kell bosszankodnia.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Források:
Képek:
- Kép 1, 2, 3, 4: https://www.youtube.com/watch?v=f17-PFc64hY
- Kép 5: https://www.highonfilms.comhana-bi-1997-kitano-review
- Kép 6: https://www.pinterest.frpin469852173595283892
Videó:https://www.youtube.com/watch?v=f17-PFc64hY
Ritkán emlegetett tény, hogy Japánban mélyre nyúló történelmi gyökerei vannak a társadalmon belüli diszkriminációnak. A történelem során különböző okok miatt kialakult diszkrimináció miatt a japán társadalom egy része gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból alacsonyabb pozícióba volt kényszerítve a többséghez képest. Ennek hatásai különösen vidéken mind a mai napig érezhetőek.
Az Edo korszakban megerősödött a társadalmi kasztrendszer, aminek következtében korlátozva volt a lakóhely és a választható foglalkozások, de például a ruházat is szabályozott volt.
Az Edo korszak közepétől, amikor a sógunátus anyagi gondokkal küzdött, politikai okokból szították a “hinin” státuszú emberekkel (takarító munkálatokat, sírgondozást végző emberek) szembeni hátrányos megkülönböztetést, ide csatornázva az emberek (főként a parasztok és kereskedők) elégedetlenségét. ".
A Meidzsi korszakban bár hivatalosan megszűnt a társadalom felosztottsága, a hátrányos megkülönböztetés továbbra is fennmaradt. Az új kormány megpróbálta egyesíteni a japán embereket a császár, mint szimbólum égisze alatt, és a császári család kivételével mindenkinek megengedetté vált a szabad költözködés, a szabad szakma választás és házasságkötés. 1871-ben kiadtak egy felszabadítási rendeletet, amely megtiltotta a diszkriminatív megnevezések használatát. A diszkrimináció a valóságban azonban megmaradt és tovább öröklődött, főként azért, mert nem történt valódi kísérletet a felszámolására. Sőt, a foglalkozások liberalizálása azt jelentette, hogy sokan elvesztették az állásukat, ami tovább szította a szegénység és a diszkrimináció ördögi körét.
A Taisho korszakban megerősödött a szándék a társadalom aljára sodródott hátrányosan megkülönböztetettet réteg felszabadítására, a mozgalom országszerte elterjedt, de a világháború miatt hamarosan eltűnt.
A hetvenes évek óta a japán kormány különböző törvényeket hozott a megkülönböztetés megszüntetésére, a helyi önkormányzatok is különböző törvényeket hoztak erre. Ennek eredményeképpen jelentősen javult a tényleges megkülönböztetés, és 2002-ben elkészült a” 33 éves különleges intézkedésekről szóló törvény”. Ezenkívül az emberi jogok oktatására és tudatosítására irányuló erőfeszítések segítettek megszüntetni a pszichológiai megkülönböztetést. Az olyan esetek azonban, mint a házasságban való megkülönböztetés, a megkülönböztető megjegyzések nem tűntek el teljesen.
2016 decemberében megszületett a "falusi diszkrimináció megszüntetéséről szóló törvény" is.
A történelmi háttér, illetve a Japán társadalom azon sajátossága, amit a közismert szólás jelez “A kiálló szöget beverik” valószínűleg nagyban hozzájárulnak ahhoz a jelenséghez, hogy a koronavírussal megfertőződött embereket a környezetük diszkriminálja. Állítólag, a maszkot is csak azért viseli mindenki, mert nem akarnak kilógni a tömegből, el akarják kerülni, hogy megszólják őket vagy a hátuk mögött beszéljenek róluk .
A probléma az elmúlt hónapokban akkora méretűvé duzzadt, hogy a legtöbb városháza holnapján külön oldal hívja fel a figyelmet a diszkriminációnak erre a formájára. A legtöbb helyen ingyenes telefonos tanácsadást is nyújtanak a diszkriminációt elszenvedettek részére.
Az alábbiakhoz hasonló jelenségek a leggyakoribbak:
- A körülményektől függetlenül a beteget hibáztatják azért, mert megfertőződött.
- Az óvoda nem hajlandó fogadni a gyereket, csak azért, mert a szülő munkahelyén valaki megfertőződött.
- A már meggyógyult alkalmazottat nem engedi a cég munkába állni és szabadság kivételére kényszeríti.
- Orvosok, ápolónők gyermekeit nem engedik be az óvodába, bölcsődébe.
- Azokban a kórházakban vagy iskolákban dolgozókat (ill. az odajáró gyerekeket), ahol előfordultak megbetegedések, nem engedik be a helyi boltokba. (főleg vidéken.)
- Megbetegedettek házának kövekkel való megdobálása, összefirkálása.
A fenti jelenségek miatt főleg a vidéki közösségekben elterjedtek és már arról is voltak tudósítások, hogy egy-egy családnak el kellett költöznie miattuk a faluból, sőt a diszkrimináció miatt elkövetett öngyilkosság is előfordult már.
Sajnos nem csak a betegek, de az orvosok, ápolónők gyermekeinek iskolai kiközösítése is gyakori vált.
Erre a hátrányos megkülönböztetésre válaszul jött létre a “Citrus Masni Projekt”. A projektet Ehime prefektúra önkéntesei indítottak útnak még a tavalyi évben.
A sárga-zöld szalagot a Ehime prefektúra különleges citrusféléi inspirálták, és célja, hogy tudatosítsa az emberekben, hogy ne diszkriminálják a koronavírussal kapcsolatba kerülőket. A szalag három gyűrűje a "közösség", az "otthon" és a "munkahely (iskola)" összeolvadását szimbolizálja, egy olyan ideális környezetet, ahova az emberek nyugodt szívvel térhetnek vissza, még akkor is, ha megfertőződnek.
Most, hogy a japán koronavírus megbetegedések száma szinte naponta országos rekordokat döntöget, és egyre több a fertőzött, (ha másért nem is) remélhetőleg arányosan csökken a fentiekben szereplő diszkrimináció.
Források:
https://www.city.ota.tokyo.jp/seikatsu/chiiki/jinken/yurusanai_corona-sabetsu.html
https://www.nippon-foundation.or.jp/journal/2020/45019
https://www.tokyo-np.co.jp/article/125823
https://www.pref.saitama.lg.jp/a0303/corona-jinken.html
https://www.pref.saitama.lg.jp/documents/194130/tizikaisetu_panel030201.pdf
Sorozatunk második részében is a japán császári család „mulatságai”-ról lesz szó, ezúttal – a halászat után – a vadászatról, amelynek egy nagyon sajátos, egyben sportos formáját szeretném bemutatni. Míg azonban a kormorán halászat ma már a közember, a turista számára is elérhető (megfelelő díj fizetése ellenében), a vadászatnak ezt a speciális változatát legfeljebb a kiválasztott kevesek, így a nagykövetek próbálhatják ki. (tovább…)
Akár új munkahelyre, új kihívásokra vágyunk, akár az egyetemi tanulmányainkat befejezve Keleten képzeljük el a jövőnket, biztosra veszem, hogy sokunkban fordult már meg a gondolat, hogy a Felkelő Nap országában kezdjük el életünk egy új fejezetét. A munkavállalás Japánban azonban a keleti ország a nyugatitól jelentősen eltérő kultúrája miatt bonyolultabbnak és nehezebbnek bizonyulhat, mint amilyennek első ránézésre gondoljuk, és ez elbátortalaníthat bennünket. Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a folyamatot a japán munkavállalás iránt érdeklődők számára, ebben a bejegyzésben mindent összeszedtünk, amit tudni érdemes a japán munkaerőpiacról. (tovább…)
Korábban már írtam róla, hogy szeretek barangolni Bécsben és külön örömömre szolgál, ha kapcsolódási pontokat fedezek fel az osztrák és a japán kultúra között, vagy ha japános programra bukkanok. Nemrég a Westlichtben jártam és az egyik leghíresebb kortárs japán fotós, az immár 81 éves Nobuyoshi Araki életművéből összeállított kiállítást néztem meg. Azt tudtam, hogy Araki ellentmondásos figura, aki többek közt arról nevezetes, hogy erotikus művészfotókat készít és még a saját nászútjának aktfotóit sem szégyelli megmutatni, a tárlat végére viszont egy összetett karakter bontakozott ki előttem.
Japánban van egy népmese egy szegény öregemberről, aki híressé és gazdaggá vált azáltal, hogy fákat tudott virágba borítani megölt kutyája hamvából. „Hanasaka jisan” (avagy a „Fákat virágba borító öregember”) címet viseli a mese, itt lehet róla magyarul is olvasni: https://hu.wikinew.wiki/wiki/Hanasaka_Jiisan
