Az előző posztjaimban sokat foglalkoztam a nyári olimpiai játékokkal, főleg a maratonnal. Úgy gondoltam, utolsó posztomat is ennek a témának szentelem.
A hagyományosan február 3-án megrendezett japán tavaszköszöntő ünnep, a Szecubun kapcsán a legismertebb szokás talán a „mamemaki” szokása, amikor pirított szójababbal dobálják meg a család egyik démon-maszkot viselő tagját, miközben azt kiabálják: „Démon kifele, szerencse befele!” (Oni va szoto, fuku va ucsi!)
Kevésbé ismert, de az utóbbi időben a japán convenience store-ok reklámkampányainak hatására az egész országban elterjedt szokás az „ehómaki” (恵方巻) (szerencsés irányú szusitekercs) fogyasztása ezen a napon. (tovább…)
A szenvedélyes – s bőséges anyagiakkal is rendelkező – európai sízőknek is egy kicsit kiesik a látóköréből Japán. A déli félteke jóval szűkösebb, de az európai nyár idején is sízési lehetőséget kínáló terepei (Chile, Argentína, Új-Zéland) is sokkal ismertebbek errefelé, mint Japán kiváló sípályái. Pedig Japán már két téli olimpiát és egy világbajnokságot is rendezett. (Szapporó 1972 –, ahonnan minden idők egyik legnagyobb női sízője, Annamarie Moser-Pröll csak két ezüsttel tért haza, Nagano 1998 – amelyet Hermann Maier óriási bukása lesiklásban, majd másnapi győzelme szuperG-ben tett felejthetetlenné, továbbá Shizukuishi 1993 – ahol Kjetil André Aamodt tarolt: két aranyat és egy ezüstöt szerzett). Persze a messze nem sí nagyhatalom, Korea is rendezett már olimpiát, de sem a sípályák számát, sem a területét nem lehet Japánéval összevetni. Több, mint 500 síterep közül válogathat, aki Japánban szeretne sízni. S ami talán fontosabb: Japánban sízhetünk a világ talán legjobb porhaván. A Szibéria felől érkező hideg a Japán tenger felett némi nedvességet begyűjtve elképesztően száraz havat hoz Japánba, mindenekelőtt Hokkaidó szigetére. (A fősziget síterepeire inkább a nedves hó a jellemző.) (tovább…)
Ezúttal nem kifejezetten csatornákat ajánlok, hanem néhány érdekes, Japánról szóló epizódot elsősorban magyar gyártású, Japánnal többször is foglalkozó Youtube-csatornáról. A válogatás nem feltétlenül a színvonal megítélése alapján történt - inkább a sokszínűségre törekedtem. Fontosnak tartom, amikor ismertebb, de amúgy nem „japános” szerzők is bemutatják Japánt, hiszen az ilyen tartalmak még több emberhez jutnak el. A helyesírási hibákat nem javítottam, hogy könnyebb legyen rákeresni. A gondolatjel előtt mindig a csatorna neve, utána pedig a videó címe olvasható.
Hédinke – Furcsa konyhai eszközök és Animal Crossing karakter bento (キャラ弁 )
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Nevetnem kellett, amikor az Írók Boltja kirakatában megláttam a vízben úszó jegesmedvét ábrázoló könyvborítót és rajta egy japán szerző, Yoko Tawada nevét. Amikor pedig az üzletben belelapoztam az Egy jegesmedve emlékiratai-ba és elolvastam az első pár bekezdést, úgy éreztem, hogy egy szórakoztató művet tartok a kezemben. Kíváncsivá tett a fülszöveg is, miszerint a 20. század második felének történelmét ismerhetjük meg három jegesmedve - a Szovjetunióból emigrációba kényszerült nagyanya, az NDK cirkuszi sztárjaként tündöklő anya, és a berlini állatkert gondozói által felnevelt unoka - szemszögéből nézve.
A koronavírus okozta bezártság belőlem leginkább a sok-sok korábbi jó emléket hozza elő. Milyen jó volt utazni, milyen jó volt éttermekbe járni, milyen jó volt találkozni a barátokkal… a mai blogomban egy ilyen nosztalgiautazásra kalauzolom el az olvasókat, bízva abban, hogy hamarosan mindenki számára ismét megnyílhat az út az újabb élmények és maradandó emlékek előtt.
Japánban él egy híres szakács, akit Narisawa Yoshihironak (ejtsd: Nariszava Josihiro) hívnak. Arról híres, hogy miután elsajátította a francia konyha csínját-bínját az európai nagymesterektől (úgy mint Joel Robuchon vagy Paul Bocuse), hazatért Japánba, és megalkotta a saját művészetét, a franciásan kinéző, ám mégis japán tradíciókra épülő fúziós konyháját. Az ő gasztrofilozófiája az, hogy megpróbálja a japán természetet (az erdő, a tenger és a rizsföldek harmóniáját) megjeleníteni az ízek, illatok és látvány világában. Az ő filozófiájára még külön kifejezés is született: „Innovative Satoyama Cuisine”, amit úgy lehetne lefordítani magyarra, mint az innovatív, japán vidéket szimbolizáló konyhaművészet. (tovább…)
Japánban lényegesen kevesebb a valláshoz kapcsolódó ünnepnap, mint a keresztény világban, s nagy forradalmak, háborúk emlékét sem ünneplik. Emiatt az 1948-ban létrehozott alkotmányban több olyan - számunkra kissé furcsának tűnő - állami ünnepnapot vezettek be, mint akár az Egészség és Sport-, vagy a Hegyek napja. Személyes kedvencem a júliusi Tenger napja (海の日, Umi no Hi), ami eredetileg annak állít emléket, hogy Meidzsi császár 1876-ban először hajóra szállt, ám ilyenkor a Japánt körülölelő óceánért és tengerekért is hálát adnak a szigetország lakói.
Az ilyen típusú ünnepnapok számunkra szokatlanok, de munkaszüneti nappá téve talán nagyobb figyelmet kapnak az ünnep szereplői, a természeti kincsek, a hegyek, a tengerek vagy az élővilág. Talán számunkra is hozhatna pozitív változást, ha például a Madarak és Fák napja állami ünnep, munkaszüneti nap lenne, nem csupán egy apró hír valamelyik médiumban, vagy egy kipipálandó feladat a rajzórákon. (tovább…)
A tavaly decemberben megjelent a Cyberpunk 2077, egy olyan videójáték, amely jó és rossz értelemben is nagy port kavart maga körül. Egyrészt feszült volt a videójáték iránti várakozás, mindenki várta, hogy végre kiadják, amit szörnyen elrontott az, hogy a játékot bugokkal tele, konzolokra optimalizálatlanul adták ki. Ebből a „botrányból” kifolyólag sok olyan is hallhatott a játékról, aki egyébként nem érdeklődik a videójátékok iránt. Például azokban kifejezetten rossz benyomást hagyhatott a Cyberpunk 2077, akik a játékot fejlesztő CD Projekt (Witcher fejlesztői) részvényeibe fektettek, mivel a lengyel cég árfolyama a megjelenés óta majdnem 50%-ot zakózott.
Új év, új kezdetek. Ez alkalomból úgy gondoltam, egy varázslatos témát hozok el kedves Olvasóinknak, hogy csodálatosan induljon 2021.
Korábbi blogcikkeimhez hasonlóan a mostani történetet is személyes élményeim és hobbijaim ihlették. S azt, hogy hogyan is kapcsolódik egy japán üzleti tanácsadó a cirkuszi zsonglőrökhöz, légtornászokhoz és bűvészekhez, cikkem végén megtudhatják. 😉
No, de kezdjük a legelején!
Ha cirkuszokról és artistákról hallunk, nem hinném, hogy Japán lenne az első ország, ami mindenkinek beugrik, hanem talán Amerika vagy Kanada, Cirque de Soleil és Barnum & Bailey Circus társulatok. (Az utóbbit többen talán a Legnagyobb showman című film révén ismerték meg.)
Nem is gondolnánk, hogy a 19. század végén és a 20. század elején Japán is világszerte híres volt kötéltáncosairól, légtornászairól és mutatványosairól. (tovább…)
