Elsőre jópofának tűnt nekem a fiatal japán rendcsináló szakértő, Marie Kondo elképzelése, miszerint csak az örömet okozó tárgyakat szabad megtartani és így kell kialakítani otthonunk rendjét. A Rend a lelke mindennek című könyve olvasása során viszont úgy éreztem, hogy a KonMari módszernek nevezett eljárás bár ígéri, mégsem jelent egyszeri és örökkévaló megoldást arra, hogyan éljünk és néha mintha pont a lélek hiányozna belőle.
A japán hölgy elmondása szerint már gyerekkorától megszállottja a rendrakásnak. Eleinte mindentől szabadulni akart, később viszont arra kezdett koncentrálni, milyen tárgyakat érdemes megtartania: csakis azokat, amelyek boldoggá teszik. Egyetemista korában alapította vállalkozását és azóta már nem csak a családtagjai rendjébe szól bele, hanem bárkinek az otthonát szívesen kitakarítja és átrendezi – jó pénzért. Könyveit pedig milliós példányszámban adja el. Filozófiájának kulcselemei a tárgyakban lelt öröm, a kategóriánkénti rendezés és hogy minden tárgynak legyen egy kiválasztott helye. Úgy gondolja, hogy ha rendet akarunk rakni, akkor határozzuk el magunkat és elkötelezetten csináljuk, amit elterveztünk. A cél az ideális élet és ehhez a felesleges cuccok elengedésére van szükség. Vallja, hogy nem helyiségenként érdemes rendezkedni, hanem tárgy kategóriánként (pl. ruhák, könyvek, személyes apróságok). Így egyszerre látjuk, hogy miből milyen mennyiség áll rendelkezésünkre és egyszerűen eldönthetjük, mennyit akarunk megtartani belőle. A selejtezés sorrendje sem mindegy: könnyebben tudunk határozni blúzaink, szoknyáink és könyveink sorsáról, mint a gyerekkori emlékeket hordozó ajándéktárgyainkról, fényképeinkről vagy leveleinkről. Ezért az utóbbi kategóriákat javasolja a rendrakási folyamat végére hagyni – hiszen addigra már rutinosan tudjuk kiválasztani mi kell és mi nem. A válogatási szempont az öröm, azaz, hogy ezt az érzést adja-e egy tárgy vagy sem. Ha igen, jelöljünk ki neki egy fix helyet, ha nem, akkor irány a szemeteszsák.
Hogy mindezzel mi bajom van? Úgy érzem, Marie Kondo módszere az ő kényszerességéből ered és ezt akarja másokra is ráerőltetni – természetesen örömbe és boldogságba csomagolva. Munkájának eredményességét abban méri, hogy hány szemeteszsáknyi cuccot sikerül az ügyfeleivel kirakatnia. Mintha a kliens személyisége és igényei nem számítanának akkor, amikor ő megmondja a tutit. Törekszik egyfajta minimalizmusra – de persze, a parányi japán lakásokban nincs tere a sok holminak és jól jönnek a rendszerezési és tárolási ötletek. Másrészt viszont úgy érzem értelmetlenül pazarol, amikor használatra még alkalmas tárgyak kidobására buzdít például azzal, hogy úgyis olcsók és majd legfeljebb veszünk másikat, ha mégis szükség lesz rájuk. – Szóval fogyasszuk csak bátran a filléres, funkcionális és jellegtelen cuccokat! – Újrahasznosításról és adományboltokról a japán hölgy mintha még nem is hallott volna. Annyiban viszont igaza van, hogy ha egy tárgy már használhatatlan számodra, akkor nagy valószínűséggel másoknak is az lenne. Így vagy úgy, de hazai viszonylatban különösen érdemes rákérdezni, hogy másoknak jól jönne-e ami nekünk már nem kell, hiszen a magyarok harmada a létminimum alatt él!
Az öröm és a boldogság keresése mellett Marie Kondo arra szólít fel minket, hogy legyünk hálásak az egyes használati tárgyaink által nyújtott szolgálatokért és kényeztessük is őket: a táskának jó, ha esténként kipakoljuk, a ruhának pedig, ha megsimogatjuk és kipihenheti magát. Azt se felejtsük el, hogy köszönjünk az otthonunknak, ha belépünk az ajtón! Azzal egyet tudok érteni, hogy legyen bennünk hála mindazért, amink van, de tárgyakkal beszélgetni azért mégiscsak túlzás. Lehet, hogy a japán shinto vallásból ered egyébként, hogy a rendcsináló szakértő lélekkel és szellemmel rendelkezőnek tart élettelen dolgokat. Vagy így teszi még ezoterikusabbá és trendibbé módszerének csomagolását. Ezzel az animizmussal viszont egyáltalán nincs összhangban az, hogy Marie Kondo nemes egyszerűséggel kitépi a könyvek azon oldalait, amelyeken számára valamilyen hasznos információ található, a többi részt pedig kidobja.
Nem hiszek abban, hogy életünkben elég csak egyetlen egyszer rendet rakni. Hiszen folyamatosan változnak a körülményeink, szükségleteink és mi magunk is. Azt viszont fontosnak tartom, hogy legyen egy alap rendje az életünknek. Az otthonunk, amiben élünk és a szabadidőnk jelentős részét töltjük szolgálja jól céljainkat, életvitelünket. Viselje magán személyiségünk nyomát, ami rendünkben is megnyilvánul. A Marie Kondo által hirdetett minimalizmus bár jól hangzik, attól tartok, olyan élettelen rendet jelent, mint amilyet a lakberendezési magazinokban, katalógusokban látunk. Másrészt úgy gondolom, hogy vannak tárgyak, amelyek nem jelentenek örömet, de mégis hasznosak. Ezért talán szerencsésebb egy selejtezés során azt a kérdést feltenni, hogy szükség van-e az adott tárgyra, még ha ritkán is. Az emléktárgyak kidobását pedig nagyon meggondolnám, mert – ha lehetőség van rá – fontosnak tartom megőrizni mindazt, ami érzelmi értékkel bír. A fényképek, levelek, ajándékok felidézik honnan jöttünk, kikkel kerültünk kapcsolatba életünk során és otthonosság érzést adhatnak a megszokott bútoraink, a cserépkályhánk és a használaton kívüli, de gyönyörű zongoránk is.
Azoknak, akik szeretnének elgondolkozni a rendhez való viszonyukon és utána kialakítani a számukra élhető teret otthon vagy akár a munkahelyen, Polcz Alaine Rend és rendetlenség c. könyvét ajánlom. A szerző pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozója, az Asszony a fronton c. életrajzi könyv írója. A rendről szóló könyvének fontos tanulsága, hogy a rendnek nem a rendetlenség, hanem a káosz az ellentéte. Megmutatja, hogy ami a rendünket illeti, vannak öröklött hajlamaink és preferált struktúráink. Azonban környezetünktől, neveltetésünktől és családtagjaink, kollégáink rendjének ránk gyakorolt hatásaitól, de éppen aktuális lelkiállapotunktól is függ, mennyire vagyunk „rendesek”. Polcz Alaine különbséget tesz formai és lényegi rend között. A kérdés az, hogy a tárgyak és elhelyezkedésük mennyire teszik élhetővé a mindennapokat. Mit ér az étkezőasztal négy székkel egy picike szoba közepén, ha tőle nem lehet az ágyhoz hozzáférni és a szekrényt rendesen kinyitni? Ugyanakkor egy alkotó ember számára az asztalán szétterített papírok hozzátartoznak általa végzett munkához.
Polcz Alaine könyve átgondoltatja velünk azt is, hogyan működik együtt a saját rendünk a többi családtag vagy kolléga rendjével: szigetet alkotunk-e (saját holmink glédában áll) vagy hagyjuk, hogy elsodorjon mások rendetlensége (szalad az egész lakás és szenvedünk miatta)? Vagy éppen saját rendünket erőltetjük másokra, akik emiatt esetleg pont elkényelmesednek vagy lázadnak ellenünk és ezért rendetlenek? Ezeket a kérdéseket átgondolva nem csak a rendhez való viszonyulásunkra, hanem hozzátartozóinkhoz és másokhoz fűződő kapcsolatunkra, valamint értékrendünkre is fény derül. A lakás bizonyos pontjain feltűnő rendetlenség pedig megmutathatja életünk problémás területeit is. Egy íróasztal káosza tükrözhet elakadást a munkában, hivatásban, míg egy konyha vagy spájz rendetlensége a dolgozó nő és a háziasszonyi szerepek közötti egyensúly hiányát. Polcz Alaine számtalan példával illusztrálja, milyen sokszor okolunk külső körülményeket - idő- és pénzhiányt, a lakás adottságait – azért, hogy nem érezzük magunkat otthon. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy lakjunk bárhol, talpraesettséggel, a képességeink és a körülményeink helyes felmérésével meg tudjuk valósítani otthonteremtési, lakásbeosztási céljainkat. Ezért hát a japán módszer helyett inkább bátorítok mindenkit az önismeretre és egy egészséges rend-viszonyulás kialakítására! Az így felszabaduló energiák több spontaneitást és intimitást hozhatnak az életünkbe!
Források:
- Marie Kondo: Rend a lelke mindennek - A varázslatos japán módszer, amellyel örökre száműzheted a rendetlenséget az otthonodból
Kiskapu, Budapest, 2014
234 oldal; ISBN: 9786158013505; Fordította: Rézműves László - Polcz Alaine: Rend és rendetlenség
Jelenkor, Pécs, 2007
228 oldal; ISBN: 9789636764302
Fotók forrásai:
https://www.facebook.com/konmarimethod
