Történetem első részében arról írtam, hogy miként került az 1964-es tokiói olimpia maratoni számában ötödik helyezést elért magyar versenyző Sütő József, 50 év elteltével ismét Japánba, s hogy ott milyen rendkívüli fogadtatásban volt része. Ma további részleteket szeretnék megosztani Sütő úr nagy kalandjáról.
Sütő József a 32. Tsuburaya emlékfutáson
2014. október 19-én került megrendezésre a Fukushima prefektúrabeli Sukagawa városában a 32. Tsuburaya emlékfutás. Az, aki még nem élte át személyesen a verseny hangulatát, azt gondolhatná, hogy ez „csupán” egy futóverseny a sok közül. Bár azonnal vitatkoznék is magammal, hiszen véleményem és tapasztalatom szerint minden futó számára minden egyes verseny valamiért egyedi és megismételhetetlen, de semmi esetre sem „csak egy a sok közül”. Most azonban éreztem még valami extra töltetet ebben az eseményben. Rendkívül sajátos hangulatot adott ugyanis a rendezvénynek az a „törzsgárda”, akiknek ez az emlékverseny évről-évre egy találkozási lehetőség is egyben. Tsuburaya úr egykori barátai, iskola-, futó-, edzőtársai, tanítványai és az ő tanítványaik nem csupán elindulnak valamely távon, de a futást megelőzően együtt mennek ki Tsuburaya úr sírjához, esznek-isznak egy vacsora során, beszélgetnek, vagy épp nosztalgiáznak. Nem a közöttük lévő kapcsolat jelenti az egész egységének a megteremtését, hanem egy ennél magasztosabb kapocs: a Tsuburaya úrhoz való egykori kapcsolódásuk. Megtisztelő volt, ahogyan ez a társaság azonnal befogadta Sütő urat, ami persze az előző mondatomból adódóan nem is csoda, hiszen nem az számított, hogy ott senki nem ismerte Józsefet személyesen, hanem az, hogy József is rendelkezett azzal a bizonyos kapoccsal, ami azonnal mindenkivel összekötötte. Így indulhatott hát a második napunk, azaz a verseny napja már egy csoport tagjaként. S ez azért egészen más érzés volt, mintsem „csupán” egy távoli országból érkezett idegen futóként ott lenni.
A rendezvény egy nagyon tiszteletteljes légkörben zajló megnyitóval indult a 76000 lakosú kisváros sportcsarnokában. A beszédeket követően került sor többek között a főszervezők, a városi-, illetve megyei bajnokok, valamint a kiemelt versenyzők, így Sütő, Kimihara és Miyaji urak valamennyi résztvevő előtti bemutatására. Az utóbbi három versenyző esetében a Tsuburaya úrhoz való kapcsolódásukat is megemlítették egy-egy mondatban. Így történt tehát, hogy bár a verseny még el sem kezdődött, Józsefet arcról máris ismerte szinte mindenki.
A megnyitó során megtudhattuk, hogy a versenyre 2912 fő nevezett 21 kategóriában 5 távra. A legrövidebb, 1,4 km-es távon a 3-9 évesek indulhattak szüleikkel közösen futva (186 gyermeket neveztek), a leghosszabb táv pedig a félmaraton volt. A 10-12 évesek 2 km, a 13-15 éves lányok 3, fiúk 5 km, a 16-18 éves lányok 5, fiúk pedig 10 km megtételére vállalkozhattak. A felnőttek számára két távot biztosítottak, a 10 km-t és a félmaratonit. A férfiakat a 10 km-en további 5 korcsoport szerint értékelték, melyből kiemelném a 60 év felettieket, akiknek a tábora ezen a versenyen 93 fő volt. A legnépesebb csoport a 13-15 éveseké volt 924 fővel és csak ezt követte a nem iskoláskorúak 10 km-es távjához tartozó 645 fő, valamint az 519 félmaratonista. De hagyom is a számokat egy időre.
Eljött a melegítés ideje. Az időjárás rendkívül kegyes volt hozzánk a szélcsendes, napsütéses 20℃-os hőmérséklettel, ami - mint megtudtam Józseftől – éppen olyan volt, mint anno az olimpián. Olyan szép volt minden, nekem is futni támadt kedvem. De nem ezért voltam ott, így hát lecövekeltem és szívtam magamba mindazt, ami körülvett. El is merenghettem akár, hiszen a nagy tömeg ellenére sem tudtam volna Sütő urat akárcsak egy pillanatra is szem elől téveszteni. Nem kellett ugyanis mást tennem, csak figyelni, hogy hol csillannak meg tömegesen a szemek és szegeződnek egy irányba a tekintetek.
Sütő József japán középiskolások körében
Sok idő nem volt a rajongói csoportokkal való fotózkodásra és az elmerengésre, hisz hamarosan a rajt zónában kellett lennünk, de azért mértékkel minden lehetőséget kiélveztünk. Józsefet aztán az első sorba invitálták a rendezők, így az alábbi fotón látható módon várhatta a rajtpisztoly eldördülését.
A távot József 27 perc 8 másodperc alatt teljesítette. De ami talán ennél is lényegesebb, hogy ugyanolyan határtalan örömmel és mosollyal futott be a célba, mint ahogyan elindult. A célba érés után József ismét elmondta a helyi tévék stábjainak azt, amit már az előző napon a sírnál is megfogalmazott, hogy Tsuburaya úrra gondolva, köszönetét kifejezendő futott a mai napon. József meggyőződése, hogy ma is „kéz a kézben” futottak volna Tsuburaya úrral, ha még élne.
Futás előtt és után
Csodás élmény volt végignézni a versenyt, érezni a lüktetését, látni Józsefet ott és akkor, de ezzel még nem zárult le a napi élmények sora. Egy kellemes hangulatú közös ebéd után a sportcsarnokkal egybeépült emlékmúzeumba mentünk. Először megtekintettük a csupán egyetlen helységből álló múzeumot, mely a méretét meghazudtolóan sok impulzust jelentett. A kiállítás az 1964-es olimpiai plakáttal indul, a vitrinekben elhelyezett tárgyakkal (Tsuburaya edzőcipője, olimpián viselt versenycipője, olimpiai uniformiasai, kézlenyomata, érmei stb.) folytatódik, s zárásul az olimpiai stadionból származó öt darab szék valamelyikére ülve nézheti meg az idelátogató az olimpia maratoni összefoglalóját. Mindeközben hol Tsuburaya mosolyog ránk a falakon elhelyezett óriásplakátokról, vagy épp a tokiói maratoni útvonalat, s az olimpiai érmesek azon feltüntetett részeredményeit tanulmányozhatjuk az egész távra vonatkozóan.
Tsuburaya Memorial Hall, Sukagawa Fukushima
Végigjártuk hát mi is ezt a kört, ráadásul nem más, mint Tsuburaya Kikuzo úr kalauzolásában. A törékeny kis ember csodálatraméltó nosztalgikussággal ugyanakkor természetességgel mondta el, hogy öccse olimpiai bevonuló uniformisát viseli, mint minden évben ezen a napon. Végül pedig mosolyogva hozzátette, hogy azért egy-két felvarrásra szükség volt, hogy ne vesszen el Koukichi öltönyében. A hideg futkosott hátamon, ahogyan ezeket a szavakat, mondatokat hallgattam, tolmácsoltam. S nem változott ez az érzés akkor sem, mikor végül József mellé ültem annak a bizonyos stadionnak az egyik székére, s onnan néztem végig azt, ahogyan ő átéli a videofilm minden egyes kockáját.
1964-es olimpiai videó megtekintése a Tsuburaya Memorial Hall-ban
A múzeum megtekintését követően újságírók és tévétársaságok hada lepte el a termet. A széksorra ültették sorra Sütő, Kimihara, Tsuburaya Kikuzo és Miyaji urakat, majd elkezdődött az interjúztatás, s ezzel a rendezvény hivatalosan lezárult.
Ránk még várt egy újabb meglepő vacsora, melyen egy újabb videó felvétel került elő, de most az 1936-os berlini olimpiáról. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, míg azt nem mondta a közöttünk helyet foglaló, de addig egyetlen szót sem szóló japán hölgy szinte már suttogó hangon: „Az ott az édesapám, aki épp befut a stadionba!”.
Hát így teltek első óráink a japán földnek eme csodavárosában. Másnap reggel aztán útra keltünk, s egy nap fürdőzés után megérkeztük Tokióba. Persze ide sem átlag turistaként, aki a könyvekben felsorolt helyekre igyekszik. Három napunk volt még, s ebből az első kettő programját szervezte meg számunkra Masuyama úr. Rögtön a Tokióba érkezésünk délutánján, azaz 2014. október 21.-én délután 3 órára kaptunk időpontot a Japán Olimpiai Bizottsághoz. Pontosan érkeztünk, pontosan kezdtünk. Minden úgy zajlott, ahogy ez szokott itt Japánban. Sütő urat a kommunikációs vezető, valamint a 2020-as olimpiai játékok előkészítését végző részleg vezetője fogadta. A beszélgetés eleinte szürkének mondható volt. József lelkesen mesélt, a velünk szemben helyet foglaló két japán úr pedig bőszen jegyzetelt. Látható volt, hogy csak annyira tudják, hogy ki az a Sütő József, amennyi adatot találtak az irodai nyilvántartásban. Masuyama úr azonban előhúzott a táskájából pár újságcikket, fotó másolatot, eléjük tette, s máris elkezdett vizualizálódni minden. A történet így kapott egyre több színt, mígnem József megszakította a beszélgetést, s azt nem mondta: „Uraim, 50 évvel ezelőtt ezen a napon, ezekben a percekben kanyarodtam be a stadionba … s mindjárt célba érek!”. Ahogyan ezt kimondta, megállt az idő egy pillanatra. Szinte hallható volt, ahogyan mindenki gondolatai cikázni kezdenek, ahogyan belegondoltunk az elhangzottakba. A másodperc törtrésze alatt mindegyikünk visszatért aztán 2014. október 21.-ére, oda a tokiói irodába, de ekkor már minden színekben pompázott. Egy teljes órát töltöttünk a bizottsági tagokkal. Ezalatt előkerültek a 2020-as olimpia ütem- és látványtervei, valamint vaskos kiadványok egy egész sora. Egy kellemes, mondhatni barátias hangulatú beszélgetés kerekedett.
Látogatás a Japán Olimpiai Bizottságánál (Nakamori és Hibino urak társaságában)
Nemsokára aztán sor került arra a momentumra is, mely József számára talán a legnagyobb élményt jelentette az utazás során. Először elmentünk a stadionhoz, ahonnan 50 éve indult a futás. Mivel már megkezdődtek a 2020-as játékok előkészületei, így a stadionba sajnos nem mehettünk be, csak előtte állva nosztalgiázhatott József és imitálhatta számunkra a befutáskori állapotát 🙂 Ezt követően a zuhogó esőre és a fagyos szélre való tekintettel teljes egészében taxival jártuk be az akkori maratoni útvonalat. Masuyama úr rendületlenül kérdezte ugyan Józsefet, hogy emlékszik a környezetre, egyes épületekre, József csak a széles utat, az út mentén sorakozó apró házak jellegét és az út két oldalát övező igencsak impresszív fasort tudta felidézni a kilométerek előrehaladtával is. Egyre közelebb kerültünk azonban ahhoz a ponthoz, mely mindent megváltoztatott anno azon a napon. Hamarosan elértünk a fordítóponthoz, azaz a 21. kilométerhez. Bár Masuyama úr már többször felkereste ezt a helyet, most mégis átsuhantunk elsőre a fordítópontot jelző tábla alatt. Hiba lett volna ennyiben hagyni a dolgot, most már tudom. Tudom, mert láttam József arcát, amikor meglátta ezt:
Az 1964-es tokiói nyári olimpia maratoni távjának indító- és fordítópontja
Valakinek csak egy tábla, semmi különleges, de másnak … ezt csak látva érthettem meg.
S tulajdonképpen ezzel a momentummal ért véget programunk előre megszervezett része.
Fergeteges élményekben, tapasztalásokban volt részem, melyeket Masuyama úrnak és Józsefnek köszönhettem. Mivel utazásunk során elmesélte József, hogy anno nem volt alkalma érintkezni japán emberekkel, vagy ellátogatni egy japán ember otthonába, így elhatároztam, hogy az utolsó napon én adok viszonzásul valamit neki. Egy olyan élményt, amiben addig nem lehetett része. Ő megengedte, hogy betekintést nyerjek az Ő világába, most úgy éreztem rajtam a sor. Mivel én a teaművészek világában mozgok többé kevésbé otthonosan Japánban, így számomra egyértelmű volt, hogy egy kedves teaművész ismerősöm meglátogatása lesz utolsó napunk programja. Így kerültünk hát egy japán otthon tatamival borított szobájába, ahol majd fél napot töltöttünk teázással, beszélgetéssel, a japán hagyományok, a teázás művészetének megismerésével. Nagy öröm volt segédkeznem Motoki senseinek, aki kimonóba öltözve, a japán művészek alázatával és végtelen kifinomultságával látta vendégül kis társaságunkat.
Egy japán otthon meglátogatása, s ott a japán teaművészet megtapasztalása
Utolsó napunkat egy suhi étteremben elfogyasztott ebéddel, majd Tokió legrégebben alapított magyar éttermében való közös mulatozással zártuk.
Eltelt a hét. Mindegyikünk elindult hazafelé.
Jöttünk, láttunk … átéltünk múltat, jelent, s talán egy kis jövőt is. Lezárult egy fejezet, de kezdődik egy újabb.
Egy álom már teljesült, József álma! Remélem teljesül majd egy másik is! Idén decemberben kerül Japánban a könyvesboltok polcaira Masuyama úr könyve (10.000 példányban). A könyv, mely szól futásról, versenyzésről, versenyzőkről, életutakról. Szól Tsuburayáról és Sütőről, életről és halálról. Szól reményről és reménytelenségről, s közben elvisz minket Sukagawába és Apátfalvára. Csiripelnek benne a japán madarak, s messze cseng belőle a magyarok éneke. Futhatunk általa Sukagawa utcáin és bejárhatjuk a János-hegyet.
Remélem hozzá tudok majd járulni ahhoz, hogy egyszer itthon is megjelenjen ez a könyv, hogy ne csak a távoli Japánban olvashassanak erről a történetről, hanem az itthoni fiatalok is tanulhassanak belőle. Addig is feldolgozom a megélt eseményeket, s elkezdem megtervezni következő közös utunkat, hiszen megfogadtuk: 2020-ban ismét együtt Japánban!
Józsi és Ili, hálásan köszönök Nektek mindent!
József és társa Ilona a tokiói reptéren a hazaindulásuk előtti pillanatban
A számok embere vagyok, így végezetül felsorolnék eseményeket, versenyeket, időeredményeket. Motiváljon mindegyikünket céljaink elérésében!
Tsuburaya Koukichi 12 évesen vett részt először versenyen, mikor is az általános iskolájának sport napján megnyerte az 1 perces futást. 22 évesen az országos bajnokságon első helyet szerzett az 5000 m-es és a 10000 m-es távon is 14:20.8 illetve 29:59.0 időeredményekkel. Egy évvel később 20 km-en ért el második helyezést 59:51.4-es idővel. Első maratoni versenye 1964.03.20-án volt Nagoyában, melyen 2:23:31.0 időeredménnyel 5. helyezett lett. Az olimpiáig hátralévő 7 hónap alatt további két maratont futott, mindegyiket 2 óra 20 percen belül. Augusztusban megdöntötte az addigi országos csúcsot, s egyúttal egyéni csúcsát is 10000 m-en 28:52.6-tal. 1964. október 14.-én 10000 m-en 6. lett (28:59.4), majd pontosan egy héttel később maratoni távon bronzérmes (2:16:22.8).
Tsuburaya úr edzőtársa, az idén 73 éves Kimihara Kenji az eddigi 71 maratoni versenyéből egyetlen egyet sem adott fel. A mai napig minden évben részt vesz az emlékfutás félmaratoni távján. Első maratoni versenyét 1962-ben, 21 évesen teljesítette 2:18:01-es idővel. Az olimpia előtt egy évvel egy japán versenyen lett aranyérmes (2:20:24), majd 1964.10.21-én 2:19:49-es idővel olimpiai 8. helyezést ért el (4 évvel később Mexikóban pedig második lett). 42 évesen Honoluluban még 2:28:42-es időt futott és jövőre 74 évesen tervezi ismét lefutni a Boston maratont, melyet 1966-ban megnyert (2:17:11). Minden interjújában kihangsúlyozta, hogy 6 évvel az olimpia előtt, középiskolásként ő még 1500 m-en, barátja Tsuburaya pedig 5000 m-en versenyzett. 2020-ig, azaz a következő tokiói nyári olimpiáig még pontosan 6 év van. A saját példájuk alapján tehát minden mostani középiskolást csak bíztatni tud a kitartó munkára, mellyel őszintén hiszi, hogy minden elérhető.
De ha már belemerültem a számokba, akkor visszatérnék egy pillanatra Sütő és Tsuburaya urak olimpiai időeredményéhez. Sütő József elmondta a sukagawai tévének, hogy a tokiói olimpián futotta élete legjobb eredményét, mely ráadásul közel 6 perccel volt gyorsabb az addigi legjobb futásánál. József hiszi, hogy kettejük közös összehangolt futásának köszönhető ez az eredmény. 6 perc. Rengeteg idő … mégis lefaragható egy meghatározó versenyen? De hogy mennyi is ez a hat perc, megvilágítom más szemszögből is. A mai magyar maratoni csúcstartó, Szűcs Csaba 2:12:10-es ideje ennyivel jobb József olimpiai idejénél, s a női magyar maratoni csúcsot tartó Földingné Nagy Judit 2:28:50-es ideje közel ennyivel marad el attól az időtől, mely József legjobbja volt egészen a tokiói olimpiáig.
A cikkben szereplő összes fényképet én készítettem.
