A napokban egy közeli barátnőmnek segítettem menyasszonyi ruhát választani jövő évben tartandó esküvőjére, s miközben a sok szép ruha közt válogattunk, feltette a kérdést, hogy Japánban mégis mit viselnek a férjhez készülő lányok életük nagy napján. (tovább…)

A napokban az újságot olvasva egy cikken akadt meg a szemem. Arról írt, hogy a magyar iskolákban a tanárok elleni erőszakos cselekmények száma egyre növekszik. Az elmúlt 4 évben a tanárok elleni erőszakos cselekmények számáról egy táblázatot is csatoltak a cikkhez, ami mutatta a növekedő tendenciát. (tovább…)

Ami Magyarországon a búbos kemence, az Japánban a kotatsu (炬燵). A tradicionális otthon központja és az esti családi élet színtere. A családok kultúráktól függetlenül mindig a házi “tűzhely” körül gyűltek össze. (tovább…)

A találkozások természetesen képletesek, hiszen Enku a 18.században élt Japánban, főleg a mai Gifu tartományban. (tovább…)

A japánokkal való hétköznapi kommunikációban nem jellemző, hogy a humor közelebb hozná a magyarokat és a japánokat. Számunkra a humor szinte biztos eszköz arra, hogy megteremtsünk vagy fenntartsunk jó kapcsolatokat. Japánban viszont nagyobb értéke van annak, ha valaki „komoly ember” és nem viccelődik. Az önirónia különösen ritka. Önmaguk komolyan vétele a jellemző, bár érdekes módon ez nem párosul önhittséggel vagy nagyképűséggel. (tovább…)

Japánban még a mindennapi vécéhasználat is egyfajta kultúrsokkot jelentett számomra. Első nap az iskolában egy 5 perces szünetben elszaladtam a mosdóba és ijedten néztem egyrészt az előttem álló alkalmatosságra, másrészt az óriási csótányra a sarokban. (tovább…)

Már az első japán utam egyik fontos hozadéka volt a Miyazaki Hayao filmekkel való ismeretség és imádat első látásra. Az érzés azóta sem csökkent, csak átalakult. Már az nagy dolog, hogy tizenéven át még mindig szívembe talál, pedig ennyi idő alatt rengeteget változtam, változhat az ember. Sok, akkor kedvenc könyv, zene, már rég nem is kedvenc, míg Miyazaki Hayao animéi szilárdan tartják magukat szívemnek csücskén. (tovább…)

Nem tudom, ki hogy van vele, de én hajlamos vagyok a nekem kedves dolgok, emlékek gyűjtögetésére. Így halmozódtak fel néhány évtized során a japán barátaimtól kapott, szebbnél szebb képeslapok. Most még ugyan csak október van, de tudom, közülük sokan már az év végi üdvözlőlapok tervezgetésével foglalkoznak. (tovább…)

Napjainkban egyre többeknek adatik meg a lehetőség, hogy átlépjék kis hazánk határait, s megtapasztalják egy másik ország vagy akár kontinens hangulatát, kultúráját, tradícióit, népének szokásait. Mindenki merőben más tapasztalatokra tesz szert és egészen máshogy értelmezi azokat. Van, hogy nem olyan nagy a különbség, így minden egyesre van idő ráeszmélni, de vannak olyan esetek is, amikor már annyira sok az eltérés, hogy szinte késztetést érez az ember arra, hogy végre valami egyezést, vagy akárcsak hasonlóságot fedezzen fel. S ha ez sem igazán sikerül, akkor jön a felismerés: „Egészében, s alapjaiban kell megismernem, majd megértenem mindazt, ami körülvesz!” (tovább…)