Főoldal / Rólunk / Munkatársaink / Bohács Dávid

Bohács Dávid

Cégvezető

Beszélt nyelvek

magyar, angol, japán

Oktatás

Károli Gáspár Református Egyetem
Tohoku Egyetem
Bohács Dávid a japánszak elvégzése mellett kommunikációtudományi diplomával is rendelkezik. Egyetemi évei alatt 1 évet tanult a japán Oita Egyetemen, majd 2011-től japán állami ösztöndíjjal 5 évet töltött a Tohoku Egyetem információtudományi karának doktori képzésén. 3 évig dolgozott egy középméretű japán vállalatnál tolmácsként és projektmenedzserként.

2018 júliusától csatlakozott vállalatunkhoz, 2018 októberétől pedig japán irodánk vezetője lett.

2021 októberétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Japánban lévő kirendeltségének főtitkáraként is tevékenykedik, amelynek keretében támogatja a Magyarországon jelen lévő japán cégeket, illetve a Japánba terjeszkedni vágyó magyar cégeket is.
Bohács Dávid bejegyzései
Blog

Luxuskenyér japán módra

2020. július 29.
Bohács Dávid
A kenyér a Meiji korszakban Angliából került Japánba, ekkor még leginkább az ott élő külföldiek számára gyártották. Az 1918-as rizslázadás alatt a drága rizs helyett egyre többen voltak kénytelenek az olcsóbb kenyeret választani reggelire. A háború után, a megszálló amerikai csapatok igényeit kielégítendő, szögletes és előre szeletelt (8 szeletre) kenyeret kezdtek árulni. Az ezt követő […]
Tovább olvasom
Blog

Gotochi karakterek

2020. május 20.
Bohács Dávid
A gotochi karakterek olyan kabalafigurák, amelyeket a városi, prefekturális önkormányzatok és egyéb helyi szervezetek arra használnak, hogy népszerűsítsék a lokális kultúrát, termékeket, illetve ösztönözzék az országon belüli turizmust. Legtöbb esetben antropomorf mesealakok plüssfiguráiról van szó, amit "yuru-kyara" néven is hívnak. (A yurui-kyaraktaa, puha-karakter szó rövidítéseként.). Természetesen nem csak plüssfigura formában találkozhatunk velük, számtalan ajándéktárgy létezik […]
Tovább olvasom
Blog

Vészcsomag földrengés esetére

2020. március 11.
Bohács Dávid
Pontosan 9 évvel ezelőtt a mai napon, helyi idő szerint délután 2 óra 46 perckor a Richter-skála szerinti 9,0-s erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét, nem messze Szendai városától. A japán meteorológiai intézet szerint ez volt a Japánban valaha bekövetkezett legnagyobb földrengés. Mivel Japánban történik a 6-os vagy annál nagyobb erősségű földrengések 20 százaléka […]
Tovább olvasom
Blog

Issó mocsi

2020. január 8.
Bohács Dávid
Folytatva a kisgyerekekkel kapcsolatos japán szokások sorozatot, ez alkalommal az Issó mocsi szokását mutatnám be röviden, amit a kisgyerekek 1 éves születésnapján szoktak megtartani. Kezdeném a cím magyarázatával: A mocsi japán rizssütemény, ami a szokásosnál is ragacsosabb rizsből készül, amit először pépes állagúvá ütnek, majd kívánt alakúra formáznak. Az issó (一升) pedig régi japán mértékegység, […]
Tovább olvasom
Blog

Japán művészi csatornafedelei

2019. október 30.
Bohács Dávid
A helyi motívumokkal díszített, „design manhole”-nak is nevezett csatornafedelek Japán szerte megcsodálhatók az utcán sétálva. Emlékszem, hogy amikor – lassan 10 éve már – először Japánba érkeztem én is nagy lelkesedéssel fotózgattam ezeket a fedeleket.
Tovább olvasom
Blog

Ramune - A japán limonádé

2019. augusztus 14.
Bohács Dávid
A több mint 100 éves múltra tekintő különleges üvegben árusított citromos üdítőital, a ramune a nyári japán fesztiválok, “macuri”-k elengedhetetlen tartozéka.
Tovább olvasom
Blog

Omijamairi – az első szentélylátogatás

2019. június 12.
Bohács Dávid
A külföldi szakirodalomban gyakran hivatkoznak úgy Japánra, miszerint mindenki sintoistának születik, de buddhistaként hal meg. Ez egyrészt a különböző vallásokkal szembeni befogadó hozzáállásukról is képet ad, de azt is jól mutatja, hogy az emberek nagy többsége jellemzően megtartja mind a sintoista, mind pedig a buddhista szokásokat. Ez alkalommal a számtalan, gyerekekkel kapcsolatos japán esemény közül […]
Tovább olvasom
Blog

Okuizome – Az erősebb fogakért!

2019. április 10.
Bohács Dávid
A kislányunk nemrég száz napos lett. Ez Japánban azt jelenti, hogy eljött az ideje az Okuizome ceremóniának, ahol a szülők (illetve nagyszülők) eljátsszák, hogy végigetetnek egy tradicionális menüt a csecsemővel. A századik nap környékén sok esetben már megjelennek az első tejfogak is, a hagyomány szerint egyrészt ezek megerősítését szolgálja az okuizome, másrészt biztosítja, hogy bőséges […]
Tovább olvasom
Blog

Hadaka-mairi

2019. február 6.
Bohács Dávid
Közel 7 évet töltöttem Szendaiban, Mijagi prefektúra nagyjából 1 millió lakossal rendelkező „fővárosában”. Az ablakom a várost kettészelő Hirosze folyóra nézett és télen, amikor megkopaszodtak a fák, a túlparton lévő hegy tetején fel-fel csillant a nemzeti kincsnek nyilvánított Ószaki Hacsiman-dzsingú sintoista főszentély épülete. Máig emlékszem mennyire megdöbbentem amikor egy hideg januári napon az ablakból kitekintve […]
Tovább olvasom
Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopegraduation-hatuserusersstorephone-handsetmap-markercalendar-fullspell-checkbubblepie-chartearthmagnifiercross