Idő hiányában ritkán szoktam otthon rendet tenni, de múlt héten úgy gondoltam, ideje már egy nagy tavaszi takarításnak. Pakolás közben találtam pár régi fotót egy dobozban, melyen egy gimis barátnőmmel együtt vagyok. Kicsit rám tört a nosztalgia. A háttér alapján talán Shanghai-ban voltunk egy 火鍋- Hotpot étteremben.

regi fotok

(tovább…)

A Magyarországon is ismert pénzbedobós golyós-automatát eredetileg az Egyesült Államokban találták ki, ezek először gömb alakú rágógumit tartalmaztak, de hamarosan megjelentek a gömbkapszulákban lévő kis játékokat tartalmazó verziók is. Az egész világon elterjedt a gyerekek nagy örömére, bár mára már jóval kevesebb helyen található. Kivéve természetesen Japánban.

japán golyós automata (tovább…)

Sokan látták, nézik a Netflix sorozatát II. Erzsébetről, ill. az angol királyi házról. Nekik ismerősen hangzik, hogy az uralkodói családot, mint intézményt kezelő nagyhatalmú udvartartás a hagyományok letéteményesének, őrzőjének tekinti magát, s nem egyszer felülírja akár a királynő szándékait is. A 701-ben (!) alapított Kunaicsó, a Császári Udvartartás Ügynökség (1947-ig Császári Udvartartás Minisztérium) legalább ilyen cerberusként őrködik a hagyományok, a szabályok betartása felett. Ehhez több, mint ezer alkalmazott, s több, mint 50 milliárd forintos költségvetés áll rendelkezésére.

A Kunaicsó felel a császári család tagjainak biztonságáért, egészségéért, oktatásáért, programjaiért, a hivatalos szertartások megszervezéséért, lebonyolításáért, s kezeli a császári udvartartáshoz tartozó ingatlanokat, mindenekelőtt magát a császári palotát, amelynek területén magának a Kunaicsónak a hivatala is megtalálható. (tovább…)

Élni (japán címe: Ikiru 生きる) - Kuroszava Akira egyik filmjének címe ez, amelyet néhány hónapja láttam, és nagy hatással volt rám. A több mint kétórás film igazából akár három önálló film is lehetne, hiszen a társadalmi problémáktól kezdve a magánéletig, az egyénben háborgó belső dilemmákig sok mindenről szól. A konkrét történetet vázlatosan írom csak le, inkább benyomásaimról, gondolataimról írok, melyeket a film kiváltott. (tovább…)

Hétvégi gyalogtúránk fáradalmait a nagymarosi Sakura cukrászda finomságaival enyhítettük. Rácsodálkoztam, hogy váratlanul botlok ismét Japán-rajongóba, most egy cukrászba! Balogh Nóra a karján cseresznyevirágos tetoválást visel és szakmájában a minőséget és a megújulást - a japánok számára is különösen fontos értékeket - tartja elsődlegesnek. Süteményei prémium alapanyagokból készülnek és annyira mutatósak, hogy nehezen tudtunk választani közülük! Ez a találkozás adta az ihletet ahhoz, hogy a cseresznyevirágról és a japán kultúrában betöltött szerepéről írjak.

A cseresznyevirág az élet szimbóluma
A nagymarosi Sakura cukrászda bejárata előtt, egy bimbózó cseresznyefa mellett állva    Saját fotó

(tovább…)

Először is arra szeretném megkérni Önöket, hogy hunyják le szemüket pár másodperc erejéig, és gondolják át, mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor szakikkal volt dolguk. Elromlott a gáztűzhely? Lakásfelújítás volt? Netán egy új mosógépet kellett beüzemelni? Talán már el is képzelték, hogy milyen érzések járták át Önöket a folyamat különböző lépései során…

Engedjék meg, hogy most bevezessem Önöket a japán szakik művészetébe. Azért hívom így, mert meglepő hasonlóságot mutat más, talán ismertebb japán művészetekkel, úgymint a teaművészet vagy a kalligráfia, netán a harcművészetek. Ezen művészeteket az köti össze, hogy szigorúan szabályozott a folyamat, és nagyon nagy szerepe van az eszközök és a környezet előkészítésének, a mozdulatok sorrendjének. (tovább…)

A nyelvtanulás sosem könnyű, sokan feladják, és kevesen maradnak, akik eljutnak a tökéletes elsajátítás szintjére, különösen igaz ez a japán nyelv esetében. Egyetemen japán szakot végeztem, majd később foglalkoztam japán nyelv tanításával is, így van némi rálátásom a japánul tanulókra. Ebben az írásomban azt szeretném bemutatni, hogy melyek lehetnek a főbb akadályai annak, hogy valaki elsajátítsa ezt a különleges nyelvet. (tovább…)

Nemrégiben egy Maneki Neko (röviden Maneko) talizmánt ajándékoztam egy kedves barátnőmnek. Nem ismerte, így elmondtam neki, hogy Japánban ez jószerencsét hoz a gazdájának.

S ekkor fogant meg bennem a mai blogcikkem témája. Sokan tudják, mit jelent a Maneki Neko, de vajon hányan ismerik az eredetét vagy hogy miért is éppen a macska hozza a szerencsét.

Nos, jöjjön hát eme cuki kis kabalának az érdekes története!

(tovább…)

Most nem Japánról fogok írni, hanem emberként (és japánként), hogy hogyan is éltem meg, mit tapasztaltam, és milyen élmény volt számomra a lányom középiskolai felvételije. Igaz, még nincs vége, ha jól tudom, április végén fog csak kiderülni a végső eredmény. Sok bonyolult feladattal kellett szembenéznem, nagy kihívás volt ez nekünk!

Úgy emlékszem, hogy kb. tavaly ilyenkor vetettem fel a lányomnak először az ötletet, hogy mi lenne, ha felvételizne, s esetleg egy másik suliba menne gimisnek? (tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross